Levente, Csanád, Csenge

De előbb a pontos dátum: március 5-étől már teljesen kimondja: NEM! Korábban csak ne-ne volt. Nagyjából innen indult meg a ragozás is, jodit, anyához (egy hajnali ébredés alklamával mászott át apán, - mert én már kint voltam - aki megkérdezte tőle, hogy hova megy? erre mondta először, félálomban: anához!), apának, stb.

Az esti Jóóót!, vagy jóét!! is Jó étatát (éjszakát) lett.

És egy kis nátha is volt a múlt héten - szerintem a fogak miatt folyt csak picit a nózi, mert nem lett komoly, és most is van egy kicsi. Az összes eddig ki nem nőtt foga (a legutolsó adat a meglévőkről tíz volt) egyszerre jön!

Szerencsére a kicsi orrfolyáson és az orrtörlés miatti ellenkezés alatt előbukkanó duzzadt ínynél, és fehérlő gyöngyszemdarabkáknál nincs több jele. Az első napokban szinte semmi mást nem kért, csak jodit (akkor lágyabb is lett a széklete), de mostanra egész jól visszaállt. Az éjszakai ébredések pedig gyakran fulladtak oda-oda!  - vagyis, hogy menjünk sétálni a szobában, és úgy ringassam vissza. Sokszor újra és újra, mert hiába aludt már, mikor letettem, hogy szopizunk (mindig ébred, ha leteszem, és a szopi segít), újra csak ezt kiabálta: oda-oda!, és felült, mutatta is, hogy nehogy félreértsem (csak egy baj volt - erősen fájt a derekam, amúgy a fárasztó határon belül voltunk). De már ez is eltűnni látszik. Nem tudom megszámlálni, számon tartani, melyik nap melyik bújik ki, mert nem akarom ezzel kínozni. A lényeg, hogy szerinetm a hónap végére minden kis kortársat utolérünk a fogak tekintetében.

És versel is!

A mondókákat szépen modja velünk, esetleg pár szót kis csúszással kezdve. Annyira édes! Mindig kéri, hogy medin! Vagy, ha  újat szeretne, akkor azt a szót mondja, ami abban jellemző, vagy megfogta őt (pl. néni: Poros úton kocsi zörög, tatas: Két kiskakas összeveszett (ez nagy kedvenc!), gyí-gyí: valamelyik lovagoltató, számtalan variációban játsszuk). És szépen mutogatja is, de a Hej Gyula-Gyula mutatása még most sem teljes, vagy a térdén felejti a kezecskéjét, és a végén csatlakozik a fejre ütögetéshez, vagy a hasán kezd. De úgy szereti a mondókázást, hogy alig győzőm szusszal, pedig kitartóan csinálom én is!

De hangosan nem mondja, még csak sutyorog, nagyra nyitva a szájacskáját, közben sokat mosolyogva (látszik, hogy borzasztóan figyel, szeretné minél jobban előadni), és a sikerrel előre eltalált, vagy egészen biztos szavaknál nagy ívű bólintással is kíséri.

 Már úgy is próbáltuk, hogy közben megálltam, és ő mondta helyettem, azt, ami következik!

 A Csenge is egyre többször szól, hogy a Csanád is énekli hátul a kocsiban a dalt, ami szól  (a szülinap környékén az ajándék szülinapos válogatást hallgattuk, most épp népdalok mennek, Kolompos és társai), vagy táncikálás közben a szobában teszi ugyanezt.

No és még egy színtér: az elringatós, esti altatós-éneklős séták (csak amikor nem álmos, mert sokáig aludt délután, vagy felébredt és nem tud visszaaludni, de ezek nem mindennaposak) is azért nyúltak olyan hosszúra, mert egyszer csak hallom ám, hogy ő is sutyorogja a sötétben, velem együtt az altató dalokat! És persze figyel, hogy mind többet tudjon mondani, így aztán később alszik el.

Amikor megkérjük, hogy valaki - akár apa - előtt is adja elő velünk a mondókákat mindig izgul, nagyokat vigyorog, és nem mindig mondja végig, közben figyeli a reakciókat is - tudja ő is jól, milyen nagyot lépett!

A hét további része a készülődés jegyében telt. Meghívót gyártottunk (Mickey egeres borítóval, rajta éppen öt szál gyertyás tortával, belül farsangi képpel), tavaszi dekorációt csináltunk az előszoba ablakokra, és pakoltunk. Jó sokat, egy szinttel kijjebb, hogy nagy hely legyen - de jó volna így hagyni, de sajnos hiányzik a szekrény... Ja, és az ugrálóvárat is megjavítottuk. És beszerzőkörúton is voltunk, egészen sötétbe nyúlóan (későn indultunk), este fél hétkor jöttünk ki a dunaújvárosi Libriből, és még hátra volt a Tesco... Szép, szivecskés díszítőcukrot vettünk a tortára (rózsaszín és lila szivecskék), de a lufik miatt másnapra is maradt egy földvári út. Arcátlanul drágán adták mindenütt (ott is, de a többihez képest olcsón), persze, régen a suli miatt csak beszaladtunk a Metróba, most meg itt kellett megoldani.

Közben még a Misiékkel is összefutottunk, nyomban át is adták a Csenge egyik ajándékát: Mesék a tanyáról -  Első természetkönyvem. Nagyon jó, apa is épp ilyet álmodott meg magában (és lenyúlták az ötletet...).

A Pennyben annyira édesek voltak. A Csanuka levett egy hármas gyümölcsleves csomagot (0,2 -es dobozok), és be akarta tenni a kosárba - egyébként nem muszáj mindent megvenni, ő is olyan, mint a Csenge volt - és hallom ám, hogy a Csenge magyaráz neki: - Nem veszünk olyat, drága, nincs nálunk annyi pénz! Tedd vissza szépen! Már vettünk édességet (Rudit - na, ezt is csak a Csenge miatt, a Csanu most is, mint mindig, az első falat után kidarálta, és nekem adta). Csanád, tedd ide vissza, nem veszünk! - persze a csöpp ellenkezett, a nagy meg terlegetni próbálta, nagyon helyesek voltak.

És mindig nekik kell felpakolni a szalagra, a Csanu pedig mostanában azt csinálja, hogy ha szeretne valamit, akkor a kezébe kaparintja (banán, Rudi, gyümölcslé), és szalad vele a pénztár felé. Alig lehet valahogy visszacsalni. Mert mindig mondtuk neki, hogy kibontani, enni nem szabad, csak ha kifizettük. Dehát miért várjon ránk, mikor ő már választott?!

És ragszkodik hozzá, hogy odaadja a néninek megnézésre, leolvasásra. Még csak a szalag végén állunk, de már egyre hajtogatja: néni, néni! és nyújtja felé, vagy csak mutogatja, hogy oda tette.

Persze a pakolásnál is versengenek, alig férünk a kocsihoz.

Szombatra a mamáékat vártuk, vasárnap pedig a kis ovis barátnők érkeztek, a befejezés hétfőre jutott, akkor vittük az oviba a tortát, és a csoport is felköszöntötte.

Mindezeket igyekszem részleteiben is kifejteni - majd...

Csak röviden, mert ezerrel készülünk a hétvégi szülinapi bulira - tegnap, a megbeszéltekhez igazodva (azt kérte, a szülinapjáig meglegyen) leszedtük a karácsonyfát, és a díszeket.

Ma folytatódik a rámolás (takarítással egybekötve), hogy minél nagyobb hely szabaduljon fel, mire jönnek a vendégek.

Szóval a terv szerint aznap reggel gyorsan elmentem volna Földvárra, míg alszik - de felébredt. A megelőző napokban (héten) a betegség (erősen köhögött, láza is volt, pedig tőle ez igazán szokatlan) miatt maradtunk itthon (ha előre tudom, persze előre gondolkodom...), furcsa mód, még neki sem volt kedve kimozdulni.

Így közösen vágtunk neki a vásárlásnak, apának is kellett néhány dolog a beadandóihoz. Az úgy volt, hogy ő megy a kicsikkel én meg gyorsan beszerzem a saját részem. Csakhogy a Csanuka - miután az egyik váltóruhát felhasználtuk, mert véletlenül leöntötte magát gyümölcslével - teljes testtel elesett a bokáig érő sárban, amit szépen kiszúrt magának. (sehol másutt nem volt sár, közben én a Csenge sapkáját kötöttem, apa meg a fájó fogával és az influenzával birkózott). Csöpögő, ragadós sár lett a dzsekije, nadrágja, csizmája, keze...

Szegényke sírt nagyon, meg volt ijedve - apa meg dühöngött, hogy még ez is... - úgyhogy első körben haza indultunk (váltás dzseki és csizma azért nem volt, csak nadrág...) aztán abban maradtunk, hogy a kocsiban maradnak, míg én gyorsan beszaladok. Vettünk arcfestéket is a hétvégi bulira, amire végül három kis ovist hívtunk meg 8az egyik beteg, úgyhogy lehet, hogy csak kettő jön el).

Délelőtt még a neten keresztül jött köszöntéseknek örvendeztünk - ezúton szeretnénk mindenkinek megköszönni, hogy gondoltak ránk! És egy csomagnak, amit Boti barátunktól kapott: ajándék zenei válogatással (természetesen a kedvenc képemmel a borítón) és egy sünis gobleinnel, amit közösen hímezhetünk. Nagy volt az öröm!

Kívánsága szerint közös tortakészítés volt napirenden, emiatt a Csanu alvásidejében átadtuk az ajándékot, hogy játszani is legyen ideje, hisz a torta csak este lesz készen. persze, hogy tavaszi Micimackós táskában!

Volt abban nagy méretű vasalható gyöngy (mert a kisebbel addig szórakozoztt karácsonykor-  meséltem közben, és nagyon belefeledkezett - , hogy bedugta az orrába, és apa tudta csak kivenni, úgyhogy eltettük egy időre) egy kislány és egy autó formával, egy nyuszi, amit annyira akart (azóta is boldogan hurcolja mindenüvé, és ki is jelentette, hogy annak örül a legjobban), egy mágnesreszelékes bácsifej, amire hajat, bajszot, szakállat lehet illeszteni (az oviból jött az ötlet), egy képeslap, és persze cicás notesz, no meg édesség. Úgy örült! Olyan jó, hogy azt kaphat, ami tényleg használható, és nem kell reklámozott, játszásra alkalmatlan  termékekről lebeszélnünk... Az autót nyomban el is kezdte rakni, de hamar társult a Csanuka is, ő meg a kislányt próbálta.

Aztán közösen nekiláttunk a tortának. Mindenki keverhette, törhette a piskótát, szúrhatta a tüskét - nem is lehet leírni, milyen jól éreztük magunkat. Sünitortát szeretett volna, mint az Annácskás könyvben (a Csanád is olyat kapott tavaly, akkor is oda volt érte). Végül két orra is lett a süninek - mindketten ragaszkodtak hozzá, hogy az általuk választott drazsé legyen az orr...

 Míg apára vártunk a gyertyagyújtással (presbiteri gyűlésen volt), az ajándék CD-re táncikáltak (és időről időre bejött a Pinokkiós dal is, erről majd később -. neki azért tetszik, mert látta a bábelőadást, és nem tudja, hogy a dalnak (ami űbergagyi) semmi köze hozzzá...), előkerültek a hangszerek is (csörgők, rumbatökök, kasztanyetták...), és nagy mulatozást csaptak.

A torta is nagy siker volt: a gyertyák sosem voltak hajlandók elaludni, és mindig újra lehetett fújni őket. A Csengének ez már nem volt olyan újság, de a kis Csanádot igencsak elbűvölte! Enni persze nem evett belőle, csak egy falatot, és szokásához híven, azt is rövid úton kidarálta. De a Csengécske kétszer is kért!

Hogy mikor feküdtek le aznap? Háááát....

A Csanukáról viszont mindenéppen meg kell írnom, mert elfelejtődik: tegnap (szerdán) mondókáztunk először úgy, hogy mindent mondott utánunk!!! Többszöri ismétlésnél már nem is várta meg, míg a végére érünk szónak, néha szinte velünk mondta! A sláger a Két kiskakas összeveszett...  volt.

Sok születésnapokat vígan megélhess!

Napjaidat számlálni, ne légyen terhes!

Az ég harmatja, szívedet újítsa!

Áldások árja házad elborítsa!

Tenéked minden öröm holtig adassék!

Amelett, semmi bánat ne barátkozzék!

Légyen éltednek virágja mind kinyílt!

Szíved ne szenvedjen, semmi sebes nyílt!

 A számlálón is az 5-re ért a tündérke...

Az elmúlt hónap igazán termékeny volt.

Bár fecskét még nem láttunk, de a beszélőke annál inkább nekilendült. Új szó a mádis (másik), a folytatást később...

És a régóta szunnyadó fogacskák is erőre kaptak: a 9. mellé társult a 10. (az alsó pár, és lent a másik oldali is) és a 11. nem beszélve arról, hogy szemmel láthatóan még legalább 2-3 várható a közeljövőben!

A novemberben elmaradt kétségbeesett lefekvést elkámpicsorodott kifejezéssel társuló - eeeeeeeeeee váltotta fel, majd januárban megérkezetek az igazibb jelenetek is, de még most sem durvultak el, ebben a Csengét követi.

írtam az éjszaka egy hosszabb bejegyzést is, de elfelejtettem elmenteni...

szóval folyt köv, mert ma másnak a napja van!

Február 24-én. Nagyon jól sikerült. Gyönyörű hóesés volt, de kocsival mentük, hogy minél hamarabb ott legyünk. Délutánra sajnos már el is olvadt. Ez volt az utolsó hó.

Kekszkolyókat készítettünk (a Csengécske kívánságára - egész estés program volt...) hozzá, hármasban. Előtte farsangi válogatásra táncikáltak a Zene Oviból, a Csengécske még farkat is tűzött a nadrágjába, sálból (ez a régi-új kedvenc). No a munkamegosztásban a Csanukának megint a kókuszba forgatás jutott - csakhogy nem győztük olyan gyorsan gyártani, így méricskélni kezdte, meg a tésztába is adagolt belőle, de alapvetően nagyon ügyesen segédkezett. Persze most sem bírta kihagyni a kóstolást - és most is kiköpte. Mostanság viszonylag többször jut Túró Rudihoz is - nem tudja elnézni, hogy csak a Csenge ehet - és azt is sokszor kiköpi, vagy ha nem, csak a felét kéri. De még ez a mennyiség is meglátszik az étvágyán!

A Csengécske színes tortadarába forgatta a sajátjait (20-nál is többet csinált!). Kapott is nagy dícséretet az óvó nénitől másnap reggel (időben mentünk!)! És a gyerekek is szerették.

Rajtunk kívül még egy anyuka hozott sk. sütiket, a többi bolti ropi és keksz volt (mondjuk a házi készítésű jelmezek aránya is hasonlóképp alakult, sőt volt olyan is, akinek semmit sem hoztak)...

A kis Csanád álmosan kelt, úgyhogy nem tudtuk rávenni a beöltözésre, ujjacskával a szájában csodálta, hogy mi lett az oviból.

A Csenge még éppen kihúzta betegség nélkül, de délben már érte mentem (előző nap erősen köhögött a délutáni alvásnál), és azóta is itthon van. Péntek óta antibiotikumot is eszik (életében először, csak óvintézkedés, hogy ne fertőződjön felül), előtte kihányta - még a mamánál is hányt, és úgy sírt.

 Volt nagy vígasság, minden csoportba be lehetett menni, és a dadusok, óvó nénik kihozták az asztalokat a folyosóra, oda tették a sütiket - és lehetett édességet enni rendes tízórai helyett! A Mónika óvó néni  pedig Túró Rudinak öltözött - a gyerekek persze odáig voltak érte!

A Csengécske pedig itt is repdesett egy kicsit. Nagyon megfogta karácsonykor ez az angyalkás dolog, és azért akart angyalka jelmezbe bújni a farsangon, hogy megtudja, milyen angyalkának lenni - olyan édes!

 Bár úgy tervezte, hogy a Csanád is marad, mint az Annácskában, mégis megkérdezte tőlem egy idő után:- Te miért maradsz itt ilyen sokáig?! - fényképeztem... (de még volt egy-két szülő

De jött egy előadó, aki farsangi dalokat játszott nekik - pont a Katicában, mindenki odagyűlt - és a csöpp Csanádot már semmivel sem lehetett rávenni a távozásra. Ráadásul pont azokat énekelte, amit mi is tanulgattunk itthon (a Csenge az oviból a Farsang van, farsang van kezdetűt hozta haza). Először a térdemen ülve, ujjacsát szopizva figyelt, majd - az óvó néni invitálására - beültünk mi is. Jól érezte magát - de nem tágított az ölemből - és a végén se nagyon akart eljönni.

 Az előadás a kis Csengét is magával ragadta, énekelt, tapsolt a többiekkel együtt. Aztán egészen az  ebédig tartott a buli, de azon már csak ő maradt ott.

/elcsúsztak a képek - a megírásnál nem úgy látom, ahogyan később megjelenik. A sok fotó miatt kicsinyítettem ennyire, mert nem tudtam kihagyni őket, de így meg ez lett belőle.. sajna időm viszont nincs módosítani)

Délelőtt még felvarrtam az új díszítést a Csenge jelmezére  (a Györgyitől kapott  2006-os karácsonyi ajándékának ezüst dísszalagját, amin angyalkák vannak), ezzel sokkal jobb lett, és őt sem zavarja, mint az előző dísz. Eredetileg a Csanukának is akartam, sőt még a hozzátoldás is szóba került, de arra nem jutott időm (mert végig másban gondolkodtam, az utolsó pillanatban ugrott be, hogy ilyen legyen a Csenghe ruhája).

Joggal nevezhetnénk így is - csak a zene volt túl hangos, bár hozzá kell tennünk, hogy iskolás buli volt.

Itt minden értük, nekik volt, óriási kontraszt a madocsaival szemben. Nem beszélve arról, hogy nem 5-től, hanem 3-tól hétig tartott.

A gyerekek jó kedve természetesnek vehető, de ennyi vidám szülőt is ritkán láttam már együtt!

Mindenütt díszítés (saját munkák, még a zászlós zsinegek is), enni-inni mindenhol szabad volt (az árak is jóval magasabbak voltak - mégis minden elfogyott..., és a tombola tárgyak is egész másak), árultak (szokás szerint) konfettit, lufit, apróságokat, volt jósda és szellemkastély a nagyoknak, a jelmezesek felvonulása is egészen más volt

(a Bencéék sakk-készletnek öltöztek), és még sorolhatnám.

Mi ismét a végéig maradtunk, még a kisze báb elégetését is megnéztük. A tavalyihoz képest most alig beszélgettem - csak a Mariannal - egésze este utánuk mászkáltam (hja, tavaly még a karomban ücsörgött a csöpp, csak néha állt le a babakocsi mellé), nehogy elkeveredjenek a sokadalomban.

A Csanuka eleinte persze szopizni akart, nerm volt kedve elvegyülni, a Csenge annál inkább. Nyomabn átöltözött, rohangált, annyi sütit evett, mint még soha ilyen rövid idő alatt, és még barátkozott is, egy ovis társa is itt volt (Ádám), de idegen gyerekekkel is szaladgált, játszott a háló mögött.

A mama is átjött megnézni az unokákat - ők meg jót játszottak együtt is, pedig a Bence már rég kinőtt az ő korosztályukból.

Később a Csanád is rávehető volt az átöltözésre - némi gyengéd erőszak azért ekllett, no és szívószálas gyümölcslé, szendvics (a Csenge az első rohangászás után már nyüszögött, hogy mikor öltözik már fel a Csanád, mert szeretne vele szaladgálni). Egyébként is nagyon praktikus volt, hiszen a két fehér lufis angyalkát jóval könnyebb volt követni a tömegben. Szerencsére előtt kialudta magát, úgyhogy este hétig ő is vígan bulizott - egy-egy megerősítő bújás (és még szopiztunk is) erejére vissza-visszatért ugyan, de nagyon jól elvolt, bátran szaladgált a Csenge után. és persze a lufik sem hiányozhattak, a Bence több zöldet is leszedett a Csengének (a madocsain is a zöld volt az új kedvenc). Tombolát is vettünk - anya, most nem felejtesz el venni olyat, amivel nyerni lehet?

A Bence intézte - persze az övével nyertünk, egy rózsás színekben tündöklő hajdísz készletet, ami azóta is nagy boldogság a Csengének.

Este még bementünk a Szilvihez is (még jó, hogy indulás előtt belenéztem a táskába, mert a gyümölcslé kifolyt az angyalka jelmezre, és már meg is színezte, úgyhogy még ott gyorsan kiöblítettem), és egészen későn, 10 körül értünk haza, valahogy senki sem volt álmos, bezzeg az autóban!

A kis Csanád már felszabadultan megy el tőlem - persze azért vissza-visszatér - és már akkor sem szalad és bújik, ha azt mondom, elmegyek! Nagyon nagy vátozás! A legutolsó alkalmakkor már puszit is adhattam neki, nem csimpaszkodott belém, sőt, integetett! És mikor az ablakban is integettem, eleinte ő is nevetve integetett, de egyszer csak azt vettem észre, hogy zavarom, megpróbál elnézni mellettem: az iskolásokat figyelte az utcán. Olyan nagyfiú lett hirtelen!

Amikor valami nem tetszik (mondja is: Ne-ne! és segélykérően néz rám - amikor a Csenge értetlenkedik vele).  Ez egyre többször fordul elő. Korábban elterelhettük más irányba, és a Csengének sem kellett feltétlenül abbahagynia a nemtetsző  ténykedést, de mióta a Csanuka beszélni kezdett, egyre inkább ragaszkodik az álláspontjához. Tekinthető ez a kétéves kor közeledtének is, hiszen írták mindenütt, hogy  ekkor jön el az ő ideje, és már nem hagyja magát a nagyobbal szemben. Eddig csak segélykérés volt felém, sírás, most viszont ellenkezik, ellök, eltol, elvesz, ottmarad, nem adja, stb. - kiáll az igazáért. És ezzel az igazzal, velünk szemben is egyre inkább így van.

És amikor minden szép lesz - vagyis anya kézbeveszi a dolgokat (a Csenge a másik hitaágyon hintáztathatja kedvére a babáját, a Csanádot pedig egyedül löködöm). No, azért nem mindig avatkozom bele, próbálom hagyni, hogy a kisebb ügyeket maguk között oldják meg. A képen jól látszik, hogy az új kedvenc (mindig viszünk magunkkal valamit, a Csenge is és ő is - nem én szoktattam rá őket, maguktól jött) a kis mesekönyv. Mindig fogni kell, de legtöbbször olyan valamit, mint a Csenge, vagyis babát, babakocsit.

Itt a másik nagy kedvenc, a tita és a Gyegye.  Meg persze a kettyű lehúzás, amikor bemelegedett a kezecske - de amint hűl, azonnal veszi (egyedül csak az overállét tudja, a másikkal hozzánk jön) fel.

 És a kertben, felfedezés közben, mert olyan jó kint lenni, csak akkor lehet befelé invitálni, ha fázik a lábacska, vagy  hideg a kis keze.  Akkor viszont sokszor még a bejövetelhez is fázik, úgyhogy vinni kell, sárosan, szutykosan.

Ezek pedig  a havazás képei,  amikor már olvadt (mire a Csenge felkelt), és minden latyakos volt, a Csanád meg csupa sár, mert folyton elesett (még mindig nem tökéletes a lábacska állása). Mindezek ellenére nem volt hajlandó visszafordulni, úgyhogy így mentünk el a boltba - hazafelé persze vinni kellett...

Ha jól időzítünk, oda-vissza, gond nélkül gyalogol, egyébiránt viszont hazafelé menthetetlenül vinni kell - ha nagyon fáradt, akkor még az sem mindegy, melyik kezemben, és hogyan. Miközben a Csenge babáját is tolni kell a babakocsiban, meg megvárni, míg megigazítja a takaróját/ sapkáját, a Csana pedig felháborodva vergődik a kezemben, mert ő menni akar, fáradt....

Ha oviból hazafelé betérünk a boltba (nem mindennapos), és a Csenge szeretne valami édességet, meg hozzá inni, akkor a Csanuka is kap. Korábban nem vettem neki, mert szüksége nincs rá, csakhogy alig lehetett hazajutni, mert ő is akart, de a Csenge mindig csak egy kicsit adott...

Így aztán dugába dőlt, hogy legalább két éves koráig ne egyen haszontalanságokat. Sőt, egyszer, amikor eltolódott a vásárlás, és az Aldiban voltunk, én magam vettem neki Túró Rudit, mert azon kívül csak osztrák, adalékanyagoktól hemzsegő tejtermékeket találtunk a pulton, kiflit meg nem kért... De vettem mellé répás-almás-baracklevet (abban legalább építőelemek is vannak).

A Csenge révén kapott már cukrozott gyümölcslevet (amit dobozos gyümölcsléként ismerünk, csakhogy visszahigított, és cukor is van benne jócskán - de legalább nem édesítőszer, olyat nem kapnak - , a többiről nem is beszélve), kalácsot, kuglófot, kis darab csokit, sőt virslit és májkrémet is - bár ez utóbbiakat a Csenge is ritkán kapja, de a Csanád már nem nagyon hagyható ki semmiből.

Pár napja pedig sztrájkol az evéssel, egyelőre a náthának tudom be, bár nem olyan fokú, hogy szerintem indokolná. De a korábbi nagy ász, a tésztás étel sem kell, az egy évvel ezelőtt imádott brokkoli is rég a múlté, a krumpli sem hatja meg manapság, pedig nemrég azt is nagyon szerette.

Viszont JODI az jöhet, minden mennyiségben. Hja, kérem, a két éves visszakapaszkodás...

/és még mindig adós vagyok a hétvégi farsanggal, és tegnap végre nálunk is mérhető mennyiségű (3-4 mm) hó esett, úgyhogy összehoztunk egy mini hóembert, ma pedig a Csenge ovis farsangja lesz/

Újabb fogacska! A 9.

Az utolsó előtti, a jobb felső sorban, pénteken reggel vettem észre a csücskét. Már néhány napja gyanúsan sokszor tévedt a szájába a keze...

Ilyenkor kérdezem is: - Jön a fogacskád? - amire persze bőszen bólogat, és nevetve mutogat a szájába. Merthogy ebből csak a fogacskát érti...

Egyébként nagy lendülettel okosodik - újabb szó, amit folyton használ: medin (megint, újra), de egyre több korábban kimondott is felkerül a gyakran használtak közé. Ilyen a tita (cica - nem pontosan t-t ejt, de nem is c-t, nehéz leírni), Gyegye (Csenge, de gyakran Dede-nek halljuk), oda, azt, ott (ha bújócskázik, és keressük, hogy hol van, kinéz, és azt mondja: - Ott!.  A napi mesekönyvnézés, játék során már magától megnevezi az állatokat (boci, csacsi, maac (malac), kutyus (vagy tutyus, nehezen vehető ki), mattó (mackó), tárgyakat (tatto (traktor), kokka (kocka), a(u)to), és a hangutánzóikat is mind tudja (az iá, nyáu, és az ují, bum-bum (brum-brum) régen nem volt). A ragadozókhoz (oroszlán, farkas és hasonlók) továbbra is a "félelmetes" vááá hangutánzót mondja.  És érdekes, hogy a babakocsi, papagáj típusú szakavakból csak egy szótagot ejt: bakocsi, pagáj (az állatkereskedésben, ahol csak egyszer jártunk, másodszorra már maga mutogatott az ablakfülkébe - az ő magasságából nem látszik - hogy pagáj, oda-oda!). Mond még többet is, dehát minden nem jut eszembe. Ja, és megint szeret tornyot építeni - csak, hogy mondhassa büszkén: toony!

Ó, és ki ne maradjon, ez is pár napos, és olyan édesen mondja - jodi (szopi)!

A  Gyegyéhez pedig nagyon ragaszkodik - legtöbbször a nyomában van, próbálja utánozni, vagy csak figyelgeti, mit csinál. A minap a Csenge ebédjéért mentünk ki (potyára, az erős szélben - meg is fázott...)  ketten biciklivel, míg a Csenge apával ügyködött az udvaron. Egész úton ezt hajtogatta: Gyegye? Apa? - és amikor válaszoltam rá, hogy hol vannak, akkor meg továbbszőtte: Annya! A! (mármint, hogy ő meg velem van).

És minden "vad" ötletben is társ - a hét elején jeget törtek, a Csenge szállította neki lelkesen, ő meg taposta:

Szereti ő is a biciklizést, csak az a baj vele, hogy akkor is hátra kell ülni, ha fáradt, nem lehet hozzám bújni, szopizni, mint az autóban - ezért a déli időszakban nem viszem, ha nem muszáj, mert csak sírás van belőle, mikor a boltból kijövet vissza kell ülni. A fenti ebédhozatalnál annyira nehezen vislete a visszaülést, hogy még a kesztyűjét sem engedte felhúzni (pedig mindig ragaszkodik hozzá, még melegebb időben is), csak sírdogált végig. Itthon meg azért mert teljesen áthűlt a kis keze, hiába fogtam én hátranyúlva, nem sokat segített.

Az arcocskáját megint kell kenni a hideg miatt (Bepanthennel szoktuk), van egy-egy kicsi száraz folt a szájánál (az egész arcocska, mint tavaly, már nem olyan), és a combjánál is megint van egy forintnyi - de ott is már csak az jött elő, több nem.

A kék szandit is eltettük (ki is nőtte), még a nagy papucsozás kezdetén - mindig levette, és papucsban totyogott, de az meg nem tartja a lábát, és el is hagyja néha (és nagyon odavan miatta), mert még nagy - Csengéé. Most a Csengétől örökölt pirosban jár idebent, az szépen tartja lábacskáját, és szinte pont ekkora is kell - a Csenge anno csak a "nyáron" nőtt bele.

És hihetetlen dolgokat művel! 9-12 db-os puzzle-kat rak ki, szinte egyedül! Mivel én még nem neki valónak tartom (a Csenge annak idején pár hónappal később kapta őket, - a képen láthatókat 2,5 évesen, ilyenkor még csak a TESCO-s nagyobbat (azt a nyúl hozta) és a fapuzzle-t, meg a halacskás habszivacsokat (azt tél elején vette neki apa) rakta -  nagyon ügyesen és hamar belejött ő is, könnyen lehet, hogy ha neki is előbb a kezébe jut, szintén így rakja), ezek a polcon vannak, és felmászik értük! A Csenge régi mozaikos könyveit (ezek a 9 darabosok) is előszeretettel rakja (lakjuk! lak-ki! és már hozza is, akár ki a konyhába, ha nem tudok bemenni). És akkor is egészen nagy biztonsággal válogatja ki az aktuális darabokat, ha több kép van szétszedve.

A Csengéről maradtak közül az első, nagy darabos, fületlen, hullámos szélű kép (első puzzle - típusú, amit a nyár végén tanult meg rakni...) már egyáltalán nem érdekli, kölcsön is adtuk a Larának.

A kirakásban láthatóan segítségére van a fül - a "negatíját" hamar feismeri, de csak néha téved, a színek szerint nézve a képet, általában jó helyre próbálja illeszteni. Sőt, a lábakat, szemet is a helyén keresi. Úgy szokta, hogy apránként szedi szét, mindig jobban, és úgy rakosgatja vissza. A végére meg teljesen szétszedi - na, ekkor szokott segítséget kérni, de sokszor csak megerősítés kell, vagy épp csak annyi, hogy lássa: figyelünk rá. Apával is rakja, az ölében ülve a nagy asztalnál - mint régen a Csenge.

Csináltam neki kártyabedobót is - apa lejárt bankkártyáit dugdossa bele. Naná, hogy a Csenge is mindig verseng egy-egy lapért...

Aztán a Pötyi játék is megint előkerült - ismét csoportosítva rakja, most először csak a sárgákat - mindet. A fagolyós Fakopáncs felfűzőt, aminek mindegyik rúdjára egyel kevesebb fér - na, a minap azt is hibátlanul rakta. Gondolom megjegyezhette a színek sorrendjét, mert nemcsak minden golyót fűzött fel, mint rég, hanem színek szerint is egyezett (ami szerintem elég nehéz, mert minden színből egyel kevesebb van, és emiatt nehéz elsőre is jól elkezdeni, hogy a rudakat a megfelelővel rakja tele).

Megint rákapott az apázásra is: az elmúlt két ovis napon itthon maradt (mert még mindig csak egy ülés van a biciklimen), míg a Csengét elvittem. Először a szokásos csimma-csimma! ment, de apa szépen be tudta csábítani, és még akkor sem szaladt ki hozzám, amikor visszamentem a bent felejtett kesztyűmért.

És ilyen a boldogság-gombóc (én hívom így): amikor nagyot játszunk, csiklandozzuk, bújócskázunk, annál semmit sem szeret jobban. Ilyenkor csupa öröm az egész fiúcska.

  Majd később folytatom, felkelt.... mert tartozom ám a tegnapi buli beszámolójával is!

Mindketten imádnak a konyhában sürögni. Így persze minden sokkal tovább tart...

Apa tiramisuját is közösen csináltuk, a Csenge és a Csanád felváltva mártogatták a piskótákat, a Csengécske a keverésben is segített - a Csanád is, de tőle még gyorsan el kell venni, mert egy óvatlan pillanatban borulás van...

A keverőgépet is szeretik fogni velem, egymással versengenek érte.

Mindig kapnak ők is valami részfeladatot - nem is engednék, hogy kihagyjam őket - a kekszgolyóknál (Mikulás csokigolyói, az Esztitől kapott színezőből) a Csenge tördelte a kekszet, a Csanuka pedig a darálóba rakosgatta. Tegnap a palacsintasütésnél is ott kavargatta a tésztát - és ki is tett egy adagot, hiszen ki tudja, milyen az az asztalon?! Muszáj volt kipróbálni...

Egyébként, amikor a Csenge oviban van, és a Csanu nem tud segíteni, akkor vizet méricskél néhány tálkában, pohárban (minimum három váltás ruha, és a többi...), vagy lisztet, esetleg  babot szemezget egyenként egy üvegbe, szóval végtelenül jól érzi magát. Egyszer, egy hosszúra nyúló főzőcske alkalmával a gumigyűrűs zacskót is neki adtam - magam is elcsodálkoztam, milyen sokáig lekötötte! Egyik kezéről, a másikra húzogatta a gumikat, teljesen elmélyedt benne.

De azt azért senki ne higgye, hogy a mi konyhánkban nincsenek karonülve befejezett - és befejezetlen -  ebédfőzések.... Ezért is sütök ritkábban - azt nem lehetne félbehagyni.

Egy hétig itthon volt - nátha és egyebek, most kivételesen köhögött is (erős, irritáló köhögéssel kezdődött, még Stodalt is vettünk, de nem kellett). Olyan jól elvoltunk, jelmezt varrtunk, akváriumoztunk, főzőcskéztünk, sütögettünk (apa névnapjára, tiramisut, hármasban), meg ami ezzel jár. Apával pedig elkezdték a csatornaásási műveleteket - kivették a rózsás akácot (úgy sajnálom...), mert éppen az útban nőtt. Egész napokat játszott odakint, mikor jó idő volt, sarazott (főzött, sütött a Pötyinek/ cicának), jeget törtek a Csanukával (- Csanád, ide nézz, mekkora jégtömböt találtam! - és már cipelte is a hatalmas darabot, amit a vödörből kiszedett), persze a babának mindig ott kellett lennie.

Néhány hete erősen pörgeti az 'r' hangot, annyira, hogy gyakran az 'l' is azzá válik. A logopédussal is siekrült beszélnem - kiderült végre, hogy néha csoportosan ők is bemennek hozzá (középsős korúak), játékos mondókákkal, gyakorlatokkal töltik az időt. Ő is azt mondta, ne piszkáljuk a pörgetés miatt, előfordul, hogy ha rákapnak egy-egy hangra, akkor ezt csinálják egy darabig, magától elhagyja majd. (Rrrrrögtön, Rara, rrrrrendben....)

És egy ideje már a nagydolgohoz sem hív - egyedül törli a popsiját (ezt szándékosan nem sürgettem, mert nem tudta volna még szépen, tisztán megcsinálni, akkor meg nincs értelme). Talán a pisilés utáni erősebb törléssel is felhagy, mostanában nem kéri, hogy kenjük be, mert kipirosodott.

A biztonsági kérdések is felbukkannak még - de már egyre többet megért belőlük, ez a kérdéseiből is kiderül (továbbra is előtérben vannak a tűzzel kapcsolatosak - gondolom a fűtés miatt), és már nem rémül meg, amikor a várható következményekről beszélek (szigorúan az ő szintjén, nem riogatva).

És olyan nagyon ügyes! Csóri Sándor Farsangi kutyabál című versét 4-5 hallás után visszamondta! Ilyenkor ő kéri, hogy most hadd mondja, vagy, hogy kezdjem el, és folytatja. Így tanulta meg a Bűvészinast is.

És olyan szépen elkezdett rajzolni! Nemrég találtam egy oldalt, ahol végre olvashattam erről, tényleg jól csináltuk, hogy nem erőltettük, és most magától kezd kibontakozni. Már a házunkat is lerajzolta, és bennünket, és bohócot, meg nyulat, meg kutyát, meg annyi mindent! Szépen dátumozom, és elteszem az oviból hozott rajzokat egy mappába, a kivágásokkal együtt. És nagyon büszke vagyok rá!

Apa tegnap titkon felvette, ahogyan mesél a babáinak. Ilyeneket mondott:- Egy tavaszi napon ellátogatunk hozzátok... és hasonlók. Csak ámultunk.

A babakérdés egyébként véresen komoly,addig nem megy ki/ öltözik, készül, míg a baba nincs készen. És szépen kell ám betakarva lennie, nem lóghat ki a lába, nem lehet félrecsúszott sapkában! És van, hogy az egyiket a hordozóban viszi, másikat meg kézben - hol láttam én ilyet?!

Emiatt sok sírás is van, hiszen nem érünk rá mindig, de a vége úgyis mindig az, mintha nem sürgetnénk, csak több a könny, úgyhogy lassan felhagyunk vele (mármint a: - Jó, akkor itthon maradsz! típusú felszólításokkal, egyébként muszáj noszogatni, mert belefeledkezik).

Csütörtökön farsangi szemüvegeket csináltunk az ablakokba, ő vágta körbe (tökéletesen!), ragsztotta, én pedig a belső részt vágtam ki. A Csanuka is ki akarta venni a részét, végig ott sündörgött, eljátszott egy-egy kellékkel.

Az oviba már biciklivel megyünk/ jövünk, kivéve, ha a Csanu is jön, vagy erős szél van, illetve esik. Nagyon élvezi, tegnap apa ment érte, mi pedig az időközben felébredt Csanukával utánamentünk, és közösen tekertünk haza.

Előző nap apa bement, ebédet fizetni, és a Csenge oda sem ment hozzá (amikor ő kicsi volt, alapvetően kettesben teltek a napjaink, nem nagyon volt módja találkozást, búcsúzást gyakorolni, és sosem kértük, hogy puszit adjon, gondoltuk, majd ráragad - nem ragadt. Legalábbis idáig nem. Pedig annyit szeretgettük.). Itthon pedig értetlenül kérdezte, miért ment be apa az ébédjéért (első nap haza szoktuk hozni, amikor hiányzik), hát ő ott volt! Nehezen érti meg, hogy az ebédet nem onnan hozzuk el, hanem a konyháról, ami az iskolában van.

És egyre többször köszöm, felszólítás nélkül is, és egyre hangosabban!

Szerencsére az itthon töltött napokban reggelente volt egy kis (minimális...) hó - úgy élvezték!

És közösen is sokat játszanak az udvaron - a Csanuka egyre inkább partner, bár legtöbbször még csak megy utána, és próbálja másolni őt. A képen épp a kint maradt, letermett gombászsákkal játszanak, és a gombával beoltott farönkökről ugrálnak le (a Csanu ezt nagyon szereti, mindig megy, és mondja is, "hoppá!"). Talán vége lesz a késői oviba menetelnek (a télen olyan is volt, hogy tíz körül értünk oda - persze az óvónők hibája is, mert nincs egyezmény, hogy meddig lehet reggelit kapni, mindegyik más időpontot szab ki, és emiatt itthon evett - ami újabb jelentős időveszteséget okozott). Ja és az ovi: tegnap könnyek között bújt oda hozzám, hogy sírt értem a délutáni alváskor, mert nem mentem érte, és ő moziba akart menni! Mint kiderült, a mozi ki volt téve (a faliújságra, egy nagy virág mögé...), és előző nap már tudta, csak elfelejtett szólni. Az óvónéni meg megkérdezte, hogy ki megy az előadásra?! 4-en mentek - a többinek meg jól elszúrta a délutánját... Nem beszélve arról, hogy nem is a Csengének való volt a film, de így beharangozva végtelenül rosszul esett neki, hogy őt nem vittük el.

A halál/ hit/ Isten témakör továbbra is elő-elő bukkan, de csak néhány kérdés erejéig.

És egy ideje néha sír. Nem úgy, mint régen, vagy mikor a baba miatt késében vagyunk és siettetjük (már előre elkezdünk készülni, de mégsem sikerül soha időben végezni) - úgy igazán. Év elején azért tört ki zokogásban, mert nem hívhat meg mindenkit (az egész csoportot) a szülinapjára (az Ágikát mindenképp akarja, de annyira elhidegült a viszony, nem tudom, mi lesz, úgy sajnálom...). Szabályosan hallottam, ahogy a párnára potyognak a könnyei. Ilyen volt ez a mozis is.

Á, ez sokkal nehezebb, mint gondoltam... és még csak 5 éves lesz.

Már ketten is hívtak, úgyhogy muszáj.

Biuséktól és Daniéktól kaptuk a felkérést.

Néhány dolog, ami fontos nekem:

- család, gyerekek

- egészséges táplálkozás, környezetvédelem

- kapcsolat a világgal - a neten keresztül néha megnézek egy-egy gazdasági, politikai (főként bel) cikket

- barátok

- egyébként a naplós kapcsolatok ápolása is idetartozik - jó dolog erőt meríteni abból, hogy másnak is hasonló gondjai, bajai vannak

- ja, és édesszájú volnék...

- no meg a fényképezést se feledjük

- olvasni mindig szerettem - de mostanra a gyerekpszihológia, és a gyerekmesekönyvek köré szűkült a kör. Meg persze ott van még a tananyag.

- klasszikus értelemben vett függőségem viszont nincs. Nem szeretem a kávét, a cigarettának már a szagától is irtózom, a koffeintertalmú élelmiszerektől is igyekszem tartózkodni (mindig elszomorodok, hogy a csokiban is milyen sok van....), nem iszom szénsavas-cukros üdítőket (néha belekóstolok a moziban apa üdítőjébe, és mindig rácsodálkozom, hogy mit szerettem én ezen?!), a Tv is feketelistás, szűkebb környezetemet igyekszem távol tartani az adalékanyagoktól, alkoholt sem ittam mááár hat éve (azért nem miattam mennek tönkre a bortermelők, pezsgőgyártók).

- a legnagyobb változást a Csenge érkezése hozta. Azóta fordultunk egyre jobban az ökölógiai termesztés, a természetes eredetű élelmiszerek (vagy legalább minél kisebb mértékben feldolgozottak, lehetőleg csak mélyhűtöttek, tartósítószer nélkül), a környezettudatosság felé. Előtte kereskedelmi rádiókat hallgattunk (bár hamar éttértünk a Slágerre, mentünk a Boros-Bocskor páros után), most csak apa hallgat - Kossuthot. Jómagam a gyerekzenénél kötöttem ki - és mintha megállt volna az idő: ha szökőévben egyszer átkapcsolok a kocsiban, mert nincs velem gyerkőc, mindig olyan szám megy, amit már ezer éve ismerek. Hogy van ez?!

És a Tv is akkor szűnt meg létezni - jött helyette valami más, ami minden időt kitölt...

Hogy kinek küldöm tovább? Maradt a másik három naplós barátunk:

- Boti anya

- Dorka és Lilla anya

- Kincső és Istvánka anya

Mostanság (mióta előző vasárnap - míg ők a mamánál voltak - apával összeállítottuk, és szerdán halakat hoztunk bele, szombaton pedig újabbakat) az akvárium a nagy kedvenc. Folyton azt lesik, a Csanuka pedig mindig kapcsolgatná a világítást (nagyon izgatja az elosztó piros jelzőfénye is), nyitná a tetjét, etené őket - na, nem mintha a Csenge nem volna oda pontosan ugyanezen dolgokért, de ő már tudja fékezni a vágyait (azért kivételek vannak).

Szóval megtanultuk, hogy "kapcsoni" csak "egyet" - és mutatja is, olyan édes! Csakhát nem volna hátrány, ha a Csanuka is tudna már számolni... Így aztán nagy könyörgések vannak, ha apa nem engedi, akkor szalad hozzzám "an(y)a" - bizony, péntek óta "anya" vagyok!!!!! Annyira szépen tudja mondani, mindig mennem kell, ha hallom!

A fenti eset is az akvárium előtt történt: a Csenge szokásos helyén ült, a Csanu komódján (pont fordítva, mint a képen), a Csanuka épp a kisszékről nézegette őket (nem látja teljesen, csak az alsó részt, és olyanokat nevet, ha jön a hal!), mikor apa, csak úgy megkérdezte a Csengét (előtte hallottuk a szokkásos napi többszöri lelkifröcsöt a halakkal és az akváriummal kapcsolatosan...):

- Mi leszel, ha nagy leszel?

- ROOOSSZ!

- ... - persze, hogy mindjárt akadt társa! A csöppnyi emberke nyomban mondta is: - Aaaa! Aaaa! és vígan mutogatott magára, bólogatva, körbenézve, hogy mindannyian láttuk-e?!

Egyébként is gyakorivá vált az "émme" (én is) az utóbbi napokban! És, hogy mennyit beszél! Már nemcsak egye-egy szót használ, hanem olyanokat is mond, hogy "apa hotta" (hozta), naponta több szóval bővül a mondandója!

 Jaj, annyi mindent kéne még írnom, de nem akarom erőltetni a szemem.

A szigorlatra való egész napos sz.g. nézéstől elég jól kikészült a szemem, úgyhogy csak nagy vonalakban írok (és itt kérek elnézést az olvasóktól is, hogy nem látogatunk el hozzájuk mostanság, a fenti okok miatt).

Szóval a madocsai iskolások farsangján voltunk - de tavaly is beöltöztek az Annával együtt, és idén is így terveztük:

Természetesen a Csanuka is akart magának jelmezt, és persze pont olyat, mint a Csengéé - mikor ráadtam, a még csak kiszabott anyagot (épp halvásárlás után vettük, bizony, akváriumunk is van már, imádják, de erről tényleg később), már attól is olyan boldog volt, vígan szaladgált benne. Így aztán éjszaka neki is megvarrtam. Minden ruhadarab tépőzárat kapott, így akkor sem marad szárnyak nélkül, ha bemelegszik a pelerinbe.

Íme:

Egész este így szaladgáltak, lufiztak - nagyon jó volt!

Az ovis farsang 24-én lesz, ez a nap jó próba volt a jelmeznek - sejtettem, hogy a nyakánál szúrni fog a díszítés, legalább addigra lejjebb varrom, és befejezem, rákerül még a többi ezüstszalag, és bevonom a szárnyacskákat is.

Annyi szó, amit ismétel, és egyre többet használ is (Annácskás könyveknél: Peti, Gegő), medve. A vizsgára való készülés alatt elkezdtem egy füzetbe írni (most bent van, nem akarom ébreszteni őket), hogy miket mond. De szinte mindent, amit hallott tőlünk, azt is tudja, hogy Gyögyi, már sokat mondja, hogy mama, azt is, hogy papa, Jaja (Lara), a cicákat is tudja hívni: cicc, az utcán mindig mondja is, hogy cica-cica, ha lát egyet. Bácsi, néni is szépen megy magától - tegnapelőtt boltba mentünk, ő előre szaladt, és döbbenten kereste, mert nem volt a helyén az eladó: Néni? Néni?

Autó, oda, ott, azt.

A szopi joji lett, joni (zokni), papucs (pár napja mindig leveszi a szandiját, és a Csenge papucsába bújik, abban csoszog, van is vita, mikor a Csenge hazajön az oviból...), naancs (narancs, de a mandarin is az, nagyon szereti pucolgatni). Még tartozom a kis jelrendszerével is, amivel Rudit kért a mamától, de most gyorsan ezt a kettőt, amit tegnap este mondott: Gyegye (Csenge), ANA.

És még sokszor, ahányszor csak kértem: ANA! És olyan huncutul mosolygott mellé, pontosan tudta, hogy örülök neki!

Szombaton végre találkoztunk! És a Csanuka már tudta is mondani a nevüket: Etti, Boti (persze, nekik nem, csak előtte, és utána, meg másnap, mikor a mamának meséltük).

És olyan ügyesen viselkedtek, míg készültem, szépen eljátszottak odakint apával, aki közben a kerékpárokat szerelte (néha azért volt egy-egy bekiabálkás, hogy gyere, vidd már be őket, vizeznek/saraznak, stb., de mindig kiderült, hogy csak apa túloz, nincs vész - csak vizeztek és saraztak, /Pötyi bevonással/ és borzasztó jól érezték magukat).

A Csengécske egész jól halad, már kiszaladt ő is eléjük - de a rögtön barátkozás még nem ment, kellett kis idő (morgós színezés), míg bemelegedett (pedig olyan régóta, és olyan nagyon várta a találkozást, de mégis, ő ilyen). Utána meg akkorát játszottak, hogy még neki is kellett vetkőzni, úgy kiizzadtak a hevében.

A Csanuka is hasonlóképp nyitott, és csak szopizás után társult be, azt követően viszont a szokásos "vendégséges megerősítő-szopik" töredékével beérte! Épp csak átlapoztuk a Csenge matricás füzetét és a Dolgos dömpert - ami azóta nagy favorit, a Csenge meg már mindent beragasztott (nagy bánatára) - már ment is. Igaz először a joghurtokat akarta: Bo-i! Bo-i! (bontsd ki), de menet közben már be is állt főzőcskézni.

Ezt gyorsan megírom, mert szerintem jó képet ad a hatévesekről: még az Eszti is őszinte, mint a Csenge, ha édességről, nem szeretem dologról van szó. Mivel Télapó előtti idők óta húzódott a találkozás, az ajándékok között csoki mikulás is volt. Gondolom ő is találkozott már a bevonóból készült formációkkal (bár itt is volt egy sütibe való), és tisztában van az ízvilágukkal, mert nyomban vissza is adta: - Ezeket visszaadom, köszönöm, nem szeretem! Eszerint ez végigkíséri az ovis kort.

A Csengétől hasonló helyzetben a következő várható (végtelenül elkeseredett hangon, fancsali képpel): - Miért nem olyat adnak/hoznak, ami finom?!

Annak idején, mikor a szomszéd néni átjött megnézni a  Csanukát, vissza akarta vinni neki a bonbont, hogy vegyen helyette olyat, amit ő is szeret... Bár elgondolkoztam rajta, nem jobb-e tőlük az őszinteség, mint a kendőző mosoly.

És visszaköszönt, amit a könyvekben olvastam: ennyi idősen már nagyon sok dologról valós képe van, de amit nem ért/ismer, azzal még megzavarható: előkerült a Bence ittmaradt ördöglakatja is, amit az Eszti sehogy sem tudott szétszedni. Apa mutatta neki, de csak nem sikerült, erre elvette tőle, ráfújt, és úgy vette szét. Hát persze, hogy az Eszti is nyomban ráfújt!

Volt aztán még közös lovazás - a Lara (majdnem egyidős a Botival) óta a Csanukát sem zavarja, ha előtte/mögötte ülnek. No, a ló úgy tetszett a Botinak, hogy maga ment felülni rá, és persze mindet ki kellett próbálni.

A csajok el-el tünedeztek, társasoztak is, tornáztak, hancúroztak (még a szájharmonika is előkerült), sőt közösen becsukódzkodtak a fürdőszobába (ahol az Eszti nagy titkokat osztott meg a Csengével, olyanokat, hogy a babát az anyukájuk hasán keresztül veszik ki és hogy nagyra is ki lehet nyújtani a nyelvünket a másikra (ezért nem értettem én, hogy elköszönés helyett miért nyújtja ki rá a Csenge a nyelvét - sosem tett még ilyet - csak most világosodott meg, hogy elmondta - olyan muris, nekik ez végtelenül komoly, mi meg jót derülünk rajta). A kicsik is szaladtak velük pár kört, kergetőztek, a Boti is ügyesen távol maradt a cserépkályhától - és persze rögvest magától ráérzett, hogyan lehet körbemotorozni a mi kis lakásunkban. Nem is mutatták neki, mégis pontosan a Csanádék megszokott útvonalát követte. Hiába, a gyerekek mindenütt feltalálják magukat. Nem tudom, a lányok közül kinek nehezebb a másikkal játszani, a kis Csengének, vagy a nagy Esztinek (pedig alig több, mint másfél év van köztük, de most, hogy az Eszti iskolába fog menni, már ez is nagyon látszik), de a végén minden találkozásnál jól összejönnek.

Volt bárpultba való bújás is - ebben nagy összhangban, csöndben együtt voltak a lányzók, de sajna a fiúk is bebocsájtást kértek. A Boti nem is tudott bemenni, még gyenge a kis keze az ajtóhoz - és pont úgy volt, mint a Csanuka ennyi idősen: azt hittük, odacsípte a kezét, de csak azért sírt, mert ő nem juthat be.

És nekünk is milyen jó volt végre beszélgetni!

Az esti fürcsi már rázósan ment - fáradtak voltak a sok élménytől, játéktól, de még így is kértek egy mesét!

És a kis Csanád még másnap is emlékezett rá, hogy itt volt az "Etti", meg a "Boti".

Anya régi vágya teljesült. Hány éve is, talán 14... először azt hitte, már el is felejtette, de persze ezt nem lehet!

Így tornázunk mi:

És íme, itt van, ma végre erre is szert tettünk!

Apa még csak az egyiket tudta felszerelni, holnap kerül felavatásra mindkettő, a két kerékpárral egyetemben, egy kis túra keretében. De a próbaköröket a templomig és vissza borzasztóan élveztük! Alig lehetett rábeszélni a kiszállásra! De, hogy ilyen orvul becsapnak! Nekünk be kellett menni, holmi hidegre hivatkozva, ők meg felváltva tűntek el - még szép, hogy bringát próbálni!

Szedtem szép rózsámat,

kötöm bokrétámat.

A fejemre tűzöm

gyöngyös koszorúmat.

Erdő-erdő, gilice,

hallod-e te Picike?

Mondd meg édes nevedet,

hogyan hívnak tégedet: CSENGE!

Itt ezen a fotón, éppen apának hízeleg, az esti mesénél.

És az oviban is megköszöntötték - nagy boldogan mesélte, milyen dalokat énekeltek neki, hogyan osztotta szét a süteményt (hajnali háromkor kezdtem sütni, hogy kész legyen, és tanulni is tudjak). Most először volt ő az ünnepelt!

Ezúton szeretnénk megköszönni a kedves köszöntéseket, hogy gondoltatok rá, pedig nekem nem is volt még időm bejegyezni a naplóba! Felolvastam neki, és ő is nagyon örült! Szóval köszönjük szépen!

Hogy miért Csengele (így nyáron ünneplik)? Most,  a tanulás során is "szembe jött" velünk /"sűrűn bokros, sarjadékos helyet jelöl, esetleg a 'tüskés' jelentéssel bővülve"/, Pestre menvén pedig a hírek után bemondták a Kossuthon, hogy Csengelén milyen frekvencián fogható. Így aztán már ide is bekerült.

És ez a kép sem maradhatott ki. Annyira jól jellemzi őt, indulás előtt vagyunk (a mamához mentünk, de ovi előtt is lehetne), a Hömpő (Szilvié) már felöltöztetve (a saját kedvenc kutyusos pulcsijába, sünis sapkájába), míg el nem készül vele, vagy egy babával, akit épp hozni akar, addig ő sem öltözik fel. Szépen ügyel a részletekre is: kesztyű, meleg lábbeli (vastag zokni) és pelus is kell egy "kisbabának" ebben a hidegben! Itt a kesztyűjét is csak úgy volt hajandó felhúzni, hogy közben a játékot ölelte, meg nem vált volna tőle egy pillanatra sem! Igazi kis "anyuka"!

/ja, igen, ennyi volt az idei hótermés... de úgy örültek neki, hogy az ici-pici hógolyót, amit apa gyúrt nekik, sokáig őrizgették, a Csenge pedig még a mélyhűtőbe is betetette a mamával - de a születése napján is esett a hó, hátha idén is lesz még, akár több is!/

Egyébként hajrá a diplomamunkához, és az államvizsgára!!!! Bizony!

Bár alapvetően babnapló, azért a világra való kitekintéshez szerintem ez jó kis jellemzés:

ENSZ felmérés
Múlt hónapban világméretű felmérést indított az ENSZ.
Egy kérdés volt:
"Kérem, mondja meg őszinte véleményét, hogyan lehetne megoldani az
élelmiszerhiányt a világ többi részén?"
A felmérés nagy kudarccal végződött.
- Afrikában nem tudták, mit jelent az "élelmiszer".
- Kelet-Európában nem tudták, mit jelent az "őszintén".
- Nyugat-Európában nem tudták, mit jelent a "hiány".
- Kínában nem tudták, mit jelent a "vélemény".
- Közel-Keleten nem tudták, mit jelent a "megoldás".
- Dél-Amerikában nem tudták, mit jelent a "kérem".
- Az USA-ban pedig nem tudták, mit jelent a "világ többi része".

És egy fürcsis kép lazításnak (egyre idegesebb vagyok, túl közel az 5-e....

 és túl nagy az anyag...)

Anya már nem is számlálja a hófordulókat, majd a vizsga után összegzi az elmúlt havi termést - nagyot nőttem!

Reggelente, mikor a Csenge oviba megy, már nem tudnak itthon hagyni. Amikor anya a folyamatos esőzések miatt csak a Csengével akart menni, nem tudta úgy körülírni apának, hogy én ne értsem. Rohantam is azonnal "csimma, csimma!", és addig hurcoltam, míg meg nem ígérte, jöhetek! Akkor aztán szandi le, és csizma fel - ez utóbbiban egy kicsit azért anya is segít, de nagyon igyekszem!

És szép sorjában mondom is, nehogy elfeledje, gyeki, sapka, kettyű. Mert a kesztyű fontos darab, eddig mindig kellett, most miért ne kellene?! Nem is megyek egy tapodtat sem, míg fel nam adja. A múltkor már magam vettem fel az egyiket, hogy nyomatékosítsam: ez igenis kell!

Szóval egyik nap  - a szokásos reggeli időhúzás után... - gyorsan kocsiba vágódtunk, hogy a Csenge ne maradjon le az egész délelőttről az oviban. Szakadt az eső, késében voltunk, ugyan kinek jutott eszébe, hogy apa előző nap mondta, nézzük meg a kereket indulás előtt?!

Ott aztán már látszott a baj, de anya még bízott - hiába. Mire kiértünk, a jobb első  teljesen lapos volt. Engem nem hatott meg különösen, vígan masíroztam a Csengétől szerzett esernyővel (macis, a Csengéé, csak hazavittük, hogy ne kallódjon el napközben - mint a váltónadrágja...) fel s alá a járdán. Anya úgy döntött, inkább nem áll neki a kerékcserének ebben a sárban, a defektjavító sprayt meg sajnálta elhasználni, úgyhogy lezártuk, és gyalog mentünk haza. Majd apa megoldja, úgyis ezermester (meg is oldotta - defektjavító spary...).

Bizony, gyalog. Az út anyának, babakocsival (mert odafelé, ha nem esik, azzal megyünk, hogy oda is érjünk időben) 15-20 perc. Visszafelé még sosem mérte. Bő háromnegyed óra volt...

De úgy élveztem! A világ minden kincséért sem hagytam, hogy felvegyen, pedig többször is próbálkozott az út folyamán, de én rúgkapáltam, és azt kiabáltam: Gyalog! Gyalog! (olyan tisztának hangzik, de mégsem az, néha, mintha gyadog-ot mondana, de ez sem fedi le teljesen, inkább csak nem tiszta az l hangja). Úgyhogy hamar  letett, tekintve, hogy világos dzsekiben is volt...

És az ernyőt sem tartottam nehéznek, akárhányszor kérdezte, mindig csak ráztam a fejem: ne!

Anya megmutatta, hogy tartsam, hogy ne csússzon félre annyira - így is sokat igazgatta, és félúton "kezet cserélt", áttette a másik oldalamra (a nyakához szorította, két kézzel, úgy, hogy az ernyőt a sapi tartotta - a Csenge is így szokott régen). Na, most aztán nem bánta anya, hogy kiköveteltem a kesztyűt indulás előtt, rajta nem volt, fázott is a keze.

Olyan jó kis pocséták voltak, meg kutyus, tcitca, és még egy nagy autót is láttam tolatni! Ekkor már félúton túl voltunk, még akart valamit az ernyőmmel, amihez nekem semmi kedvem nem volt, úgyhogy neki adtam. És a kapucnit sem nagyon akartam, de végül sikerült. Anya próbált úgy menni, hogy magasan fölém tartja a nagy ernyőjét, de amikor észrevettem, felháborodva hadonásztam neki, és mondtam is: Ne! Ne!

Hát így mentünk hazáig. Sok-sok látnivaló akadt, viszont egyszer sem estem el - nem úgy anya, aki az utcaajtó előtt terült el a vizes füvön...

Egyébként hazafelé mindig Gyalog! megyünk, semmi pénzért bele nem ülnék a babakocsiba! Tavasszal talán elővesszük a motort is (a miénken kívül minden orvos azt mondja az ilyen lábra, mint az enyém, hogy motorozzon sokat...amúgy használ a fordított szandi, de még nem tökéletes). Csakhogy a motorhoz cipővédő is kell, elég volt a lehúzott orrú lábbelikből! Legutóbb 2000 Ft-ért láttunk, állítható és hamar megtérül...

Napközben ismét golyókkal játszom, egyik tálból a másikba önötgetem őket, vagy kupakokba rakom sorba, majd ki, és vissza, a fakockák tetjére is szoktam, felállítom őket, és mindegyik kap egy-egy golyót, fejnek (anya mérte, akár 20 percig is elmélyülten tudom játszani). No és a szobahintám is előkerült. A Csenge újabb könyveket kölcsönzött ki a könyvtárból, esténként azokat olvasgatjuk, hétvégén pedig mama, a Bence is átjön, nagyokat sétálunk.

Anya szeretett volna egy közös fotót, de olyan, ahol mindketten odanézünk, és mosolygunk, nem sikeredett...

Apa a szobában tanul, én a gép előtt. A gyerkőcök bent vannak vele, játszanak (néha sírás is van, de hamar csitul...). Valami módon bekerült hozzájuk két létrás csoki (Kinder, a Csenge hívja így). Egyszer csak apát hallom:

- Az egészet betömted?!

- Anya azt mondta, hogy nem ehetjük meg. De mi nem hallottuk...

Csenge:

Nemrég szomorúan (sőt, elkeseredve) mesélte, hogy a Márkó azt mondta az óvó néninek, hogy ő is óvó néni akar lenni. - Pedig én akarok óvó néni lenni! Nincs is óvó bácsi! Csak én ettem, és nem tudtam mondani, a Márkó meg már mondta! - ... (anya és apa vígasztaló magyarázatai) - Akkor én már nem lehet óvó néni, vagy lehetek én is abban a csoportban, amiben a Vali (az ő csoportja), ha a Márkó is ott lesz?

Aztán a mama pár napja megdícsérte, hogy milyen ügyesen fodrászkodik. Tényleg ügyes, és szereti is játszani (emlékszem, én is mindig anyu haját fésülgettem, csatoltam - és azt gondoltam, az övé a legszebb a világon).

Szóval este megkérdezte, hogy lehet-e valaki fodrász is meg utána óvó néni? Boldog megnyugvással vette a választ, és tovább göngyölítgette magában a kérdéskört: - És hol lehet valaki fodrász? - ... (beszámoló arról, hogy otthon is, lehet helyiséget csinálni, berendezni, nem kell máshoz menni, ha nem akar) - Madocsán is van fodrászat? - Igen, több is. - De én az Erzsi néninél szertnék lenni! Lehet úgy, hogy én mosom a hajakat, és ő meg vágja? - Persze.

És zongorázni fogok, mint a Bence, megtanulom a Boci-boci tarkát is (apával szájharmonikáztak és citeráztak este, onnan jött elő a zenélhetnék). Hol lehet zongorázni tanulni?

Csanád:

Nem is hiszem el, hogy eddig nem beszélt, már szépen ejti azt is, hogy bácsi, (k)utyus,  boci, aztán ott van még a bon-i (bontsd ki), persze azt elfelejtettem, hogy a legtöbb szavában enyhén  érezhető a szótagolás, de annyi mindent mondott már, hogy nem is jut eszembe hirtelen. A "bo-i" természetesen a Csengécske édességes dobozára vonatkozik. És kibontom, mióta láttam, hogy az édességet is csak kidarálja, nem eszi meg. Így legalább ő is látja, és nincs sírkódás - én meg próbálok tanulni. A nyalókát is kibontatja - sok-sok kört futott apa és köztem, míg végül kibontottam (láttam már egyszer, hogy megszerezte a Csengéét, és azt is csak bekapta majd ki is vette), bekapta, kitette.

Csináltam neki golyóbedobó dobozt is. Annyiszor olvastam az Anya, taníts engem! című könyvben, hogy fabrikáljunk sk. formabedobót, és tényleg szereti is, nemcsak a boltiba a  fakockákat (mind az 50 db-ot bedobálja (6 féle idom van), aztán újra kiönti és előről kezdi, de a második kört már nem mindig fejezi be), hanem mindenféle lyukakba tömköd mindent, ami belefér: ceruzát, golyókat, apró játékokat (tényleg, a Bence is annó kisautót gyömöszölt a nyomtatóba...), és sokáig elvan vele. Úgyhogy fogtam egy üres teafilteres dobozt, és vágtam rá két lyukat (egy kicsit a fagyöngyöknek, és egy nagyobbat a Györgyi-féle fagolyóknak, amit még a Csenge kapott) - nagy sikere volt!

Tegnap este az Annácskás mese közben a ta-tto (traktor), aztán jó éjt apának: tcija! Előtte még a sapka, csimma is belefért, meg a ki(s) csöpp (apa mondta neki, és nagyon megszerette, ismételgette is sokat). Bujj be (takaró alá az esti mesélés előtt), a repülőre is mondott valamit, de az nem volt olyan tiszta, úgyhogy mostanra kiment a fejemből.

Ma reggel - a Csenge a mamánál aludt, és ő is ott van napközben, a tanulás miatt - elővettük a Csengécske kisegeres kártyajátékát (ellentét párok, de vele csak rakosgatjuk, és beszélünk (nevetgélünk) a képekről), egé-ke. Van egy kisördögös egérke kép is, és az Annácskás könyv után (a Petike kisördög volt, az Anna első farsangján) mosolyogva magára mutogat, amikor előkerül.

És még rengeteg dolgot ismétel, de sajnos csak ennyi jutott eszünkbe. Olyan nagyon ügyes!

Ezt muszáj leírnom.

Autó, hász, Mákó, tcitca, jokni, kettyű, papucs, Csenge és még számtalan szó, amit csak úgy elismétel utánunk! Hihetetlen, pár napja kezdte, sehol egy szótaggal jelölt szó, amit mond, az mind egész, és szinte mind tisztán érthető! Önállóan még keveset használ (de este rám szólt, mikor nem adtam rá a kezére, hogy "kettyű"!), de ismételni nagyon sokat tud! Hm, lehet, hogy már jött egy fecske...

Csak úgy dagadok...

Az új időpont! Igen, szerencsére a tanár nagyon rendes volt, és kaptunk haladékot! Úgyhogy mostantól orrvérzésig...

Csak még néhány dolog: és pár kép, amit gyorsan kimásoltam a laptopból (nem lesz könnyű pótolni a dokumentálásokat, mert az új géppel is már majd' másfél ezer képet csináltunk, alig két hónap alatt...).

Szóval ilyen volt a csúszkálás/szánkózás a mínuszokban (estnénként - 10 körül volt, nappal-4-5), a 6-os út menti kanálison (persze, hogy a Csenge hozta a babáját, és azt szánkóztatta...):

 Aztán a zajló jeget is megnéztük a Dunán a csapat gyerkőccel:

 Mivel apa hadakozik a képei ellen, ezért csak anyásat teszek fel - a Csanuka persze nem akart fényképezkedni, mindig ez van, valakinek éppen nincs kedve hozzá...

 De jó is lenne ez a sok eső hóként...

A Csengécske nagyon jól érezte magát az Annáékkal, tetszett a Pinokkió, sőt, még játszótrezni is voltak utána - igazi nagylányos program, anyáék nélkül.

Az elmúlt napokban  - és gyaníthatóan 5-ig még párszor... - a mama vigyázott rájuk. Meg is lett az eredménye.

A Csanukának úgy kinyílt a beszélőkéje, hogy alig győzöm követni! Pedig a mama is "együtt" van velük, érzi őket, de akkor is más, mint anya, aki egy szemvillanásból is ért. A mama is nagyon örül, azt mondja, majd a fecskék meghozzák a nyelvem (anyára is ezt mondta a papája annak idején).

A legtöbb egyszerű mondatból jópár szót kiszűr, és próbálja utánunk mondani - a legtöbb fel is ismerhető - sőt, beépültek állandóan használtak is.

Ilyenek a korábbi: jjó mellett az inni (szép tisztán), a ne (bármilyen tagadásra, bár néha már a nem is körvonalazódik), és tegnap, mikor már a sokadik mandarint kérte, az edgyet is megmaradt! Tanulgatni is kezdtük (a Lara mintájára, aki szintén így járt), hogy hány éves vagy, és rávágja, hogy edgy és még a kis kezével is próbálja mutatni. És még nagyon sok van, de most nem ugrik be több (pedig azt hittem, ezt nem lehet elfelejteni).

A mutatásról jut eszembe, ez is rengeteget finomodott, jóval kifejezőbb, aprólékosabb lett. Ha szeretne valamit elkérni, akkor odaszalad - vagy odainvitál , ha nem a szobában van - magyaráz, mutogat rá, és a nyitott tenyerére bököd: ide kérem, bele! Hasonlóképp működik az evésre való felkérés, csak akkor a szájába mutogat. Beszéd nélkül is annyira okosan megérteti magát velünk, olyan büszke vagyok rá!

Aztán megerősödött más is (a Csenge is így volt anno, de a Csanuka is mutatta már jelét, de csak ritkán), amikor nagyon elmélyed valamiben, és észreveszi, hogy mosolyogva figyelem, dühösen elfordítja a kezével az arcom (vagy csak mutogat, hogy ne nézzem, ha meszebb vagyok, de nagyon értetlennek bizonyulván oda is szalad, nyomatékosítani). Így volt tegnap is, mikor Paks felé autóztunk, és a forgalmat figyelgette.

És mit csinálunk idebent (bizony, feláll, és el is engedi....):

Esténként pedig apa nyúzás van, rámásznak a hátára, lebukfenceznek róla, lovagolnak rajta (és micsoda reklamáció van, ha egy kis pihit szeretne beiktatni!), ez az a program, amivel a Csanukát el lehet csalogatni tőlem, imádja! Csak az nem tetszik neki, amikor apa elköszön, és kimegy... Akkor jönnek a jóéjt puszik, a Csanuka legtöbbször csak odatartja az arcát (néha ad is, de csak nyitott szájjal), a Csenge sem akar kimaradni, ő ad is mindig jó nagy cuppanósakat, úgyhogy apának nagyon jó sora van!

Hű, és az esti tornát mindenképp meg kell írnom (te jó ég, mennyi minden kimaradt még...).

Apa az Annácskát is elkezdte mesélni nekik (az oviba menet ideje alatt a Csanukának is szokta, míg haza nem érek) - nem aprózza el, egy-egy könyv a végig! És az előadás... még én is röhögök idekint (a Csengécske meg odabent kacag), olyan jól artikulál, egészen élethűen mondja a párbeszédeket! És az egyik részben torna is van, gyertyát csinálnak, meg hidat, és hasonlókat - nosza, a Csenge is akart, apa megmutatta, nagy sikere volt, el is húzták jó sokáig. Aztán idekint, az esti jóéjt puszinál a Csenge nekem is megmutatta, a Csanuka meg mellette állt. Épp a Csenge mérlegét csodáltuk, mikor a csöpp egyre türelmetlenebbül kezdett magyarázni "odalent", és erősen verte a mellkasát. Persze, erre már oda kellett nézni: büszkeségtől dagadva, boldog vigyorral magára mutogatva emelgette ő is a kis lábát, jó magasra - előrefelé...