Az új időpont! Igen, szerencsére a tanár nagyon rendes volt, és kaptunk haladékot! Úgyhogy mostantól orrvérzésig...

Csak még néhány dolog: és pár kép, amit gyorsan kimásoltam a laptopból (nem lesz könnyű pótolni a dokumentálásokat, mert az új géppel is már majd' másfél ezer képet csináltunk, alig két hónap alatt...).

Szóval ilyen volt a csúszkálás/szánkózás a mínuszokban (estnénként - 10 körül volt, nappal-4-5), a 6-os út menti kanálison (persze, hogy a Csenge hozta a babáját, és azt szánkóztatta...):

 Aztán a zajló jeget is megnéztük a Dunán a csapat gyerkőccel:

 Mivel apa hadakozik a képei ellen, ezért csak anyásat teszek fel - a Csanuka persze nem akart fényképezkedni, mindig ez van, valakinek éppen nincs kedve hozzá...

 De jó is lenne ez a sok eső hóként...

A Csengécske nagyon jól érezte magát az Annáékkal, tetszett a Pinokkió, sőt, még játszótrezni is voltak utána - igazi nagylányos program, anyáék nélkül.

Az elmúlt napokban  - és gyaníthatóan 5-ig még párszor... - a mama vigyázott rájuk. Meg is lett az eredménye.

A Csanukának úgy kinyílt a beszélőkéje, hogy alig győzöm követni! Pedig a mama is "együtt" van velük, érzi őket, de akkor is más, mint anya, aki egy szemvillanásból is ért. A mama is nagyon örül, azt mondja, majd a fecskék meghozzák a nyelvem (anyára is ezt mondta a papája annak idején).

A legtöbb egyszerű mondatból jópár szót kiszűr, és próbálja utánunk mondani - a legtöbb fel is ismerhető - sőt, beépültek állandóan használtak is.

Ilyenek a korábbi: jjó mellett az inni (szép tisztán), a ne (bármilyen tagadásra, bár néha már a nem is körvonalazódik), és tegnap, mikor már a sokadik mandarint kérte, az edgyet is megmaradt! Tanulgatni is kezdtük (a Lara mintájára, aki szintén így járt), hogy hány éves vagy, és rávágja, hogy edgy és még a kis kezével is próbálja mutatni. És még nagyon sok van, de most nem ugrik be több (pedig azt hittem, ezt nem lehet elfelejteni).

A mutatásról jut eszembe, ez is rengeteget finomodott, jóval kifejezőbb, aprólékosabb lett. Ha szeretne valamit elkérni, akkor odaszalad - vagy odainvitál , ha nem a szobában van - magyaráz, mutogat rá, és a nyitott tenyerére bököd: ide kérem, bele! Hasonlóképp működik az evésre való felkérés, csak akkor a szájába mutogat. Beszéd nélkül is annyira okosan megérteti magát velünk, olyan büszke vagyok rá!

Aztán megerősödött más is (a Csenge is így volt anno, de a Csanuka is mutatta már jelét, de csak ritkán), amikor nagyon elmélyed valamiben, és észreveszi, hogy mosolyogva figyelem, dühösen elfordítja a kezével az arcom (vagy csak mutogat, hogy ne nézzem, ha meszebb vagyok, de nagyon értetlennek bizonyulván oda is szalad, nyomatékosítani). Így volt tegnap is, mikor Paks felé autóztunk, és a forgalmat figyelgette.

És mit csinálunk idebent (bizony, feláll, és el is engedi....):

Esténként pedig apa nyúzás van, rámásznak a hátára, lebukfenceznek róla, lovagolnak rajta (és micsoda reklamáció van, ha egy kis pihit szeretne beiktatni!), ez az a program, amivel a Csanukát el lehet csalogatni tőlem, imádja! Csak az nem tetszik neki, amikor apa elköszön, és kimegy... Akkor jönnek a jóéjt puszik, a Csanuka legtöbbször csak odatartja az arcát (néha ad is, de csak nyitott szájjal), a Csenge sem akar kimaradni, ő ad is mindig jó nagy cuppanósakat, úgyhogy apának nagyon jó sora van!

Hű, és az esti tornát mindenképp meg kell írnom (te jó ég, mennyi minden kimaradt még...).

Apa az Annácskát is elkezdte mesélni nekik (az oviba menet ideje alatt a Csanukának is szokta, míg haza nem érek) - nem aprózza el, egy-egy könyv a végig! És az előadás... még én is röhögök idekint (a Csengécske meg odabent kacag), olyan jól artikulál, egészen élethűen mondja a párbeszédeket! És az egyik részben torna is van, gyertyát csinálnak, meg hidat, és hasonlókat - nosza, a Csenge is akart, apa megmutatta, nagy sikere volt, el is húzták jó sokáig. Aztán idekint, az esti jóéjt puszinál a Csenge nekem is megmutatta, a Csanuka meg mellette állt. Épp a Csenge mérlegét csodáltuk, mikor a csöpp egyre türelmetlenebbül kezdett magyarázni "odalent", és erősen verte a mellkasát. Persze, erre már oda kellett nézni: büszkeségtől dagadva, boldog vigyorral magára mutogatva emelgette ő is a kis lábát, jó magasra - előrefelé...