De előbb a pontos dátum: március 5-étől már teljesen kimondja: NEM! Korábban csak ne-ne volt. Nagyjából innen indult meg a ragozás is, jodit, anyához (egy hajnali ébredés alklamával mászott át apán, - mert én már kint voltam - aki megkérdezte tőle, hogy hova megy? erre mondta először, félálomban: anához!), apának, stb.

Az esti Jóóót!, vagy jóét!! is Jó étatát (éjszakát) lett.

És egy kis nátha is volt a múlt héten - szerintem a fogak miatt folyt csak picit a nózi, mert nem lett komoly, és most is van egy kicsi. Az összes eddig ki nem nőtt foga (a legutolsó adat a meglévőkről tíz volt) egyszerre jön!

Szerencsére a kicsi orrfolyáson és az orrtörlés miatti ellenkezés alatt előbukkanó duzzadt ínynél, és fehérlő gyöngyszemdarabkáknál nincs több jele. Az első napokban szinte semmi mást nem kért, csak jodit (akkor lágyabb is lett a széklete), de mostanra egész jól visszaállt. Az éjszakai ébredések pedig gyakran fulladtak oda-oda!  - vagyis, hogy menjünk sétálni a szobában, és úgy ringassam vissza. Sokszor újra és újra, mert hiába aludt már, mikor letettem, hogy szopizunk (mindig ébred, ha leteszem, és a szopi segít), újra csak ezt kiabálta: oda-oda!, és felült, mutatta is, hogy nehogy félreértsem (csak egy baj volt - erősen fájt a derekam, amúgy a fárasztó határon belül voltunk). De már ez is eltűnni látszik. Nem tudom megszámlálni, számon tartani, melyik nap melyik bújik ki, mert nem akarom ezzel kínozni. A lényeg, hogy szerinetm a hónap végére minden kis kortársat utolérünk a fogak tekintetében.

És versel is!

A mondókákat szépen modja velünk, esetleg pár szót kis csúszással kezdve. Annyira édes! Mindig kéri, hogy medin! Vagy, ha  újat szeretne, akkor azt a szót mondja, ami abban jellemző, vagy megfogta őt (pl. néni: Poros úton kocsi zörög, tatas: Két kiskakas összeveszett (ez nagy kedvenc!), gyí-gyí: valamelyik lovagoltató, számtalan variációban játsszuk). És szépen mutogatja is, de a Hej Gyula-Gyula mutatása még most sem teljes, vagy a térdén felejti a kezecskéjét, és a végén csatlakozik a fejre ütögetéshez, vagy a hasán kezd. De úgy szereti a mondókázást, hogy alig győzőm szusszal, pedig kitartóan csinálom én is!

De hangosan nem mondja, még csak sutyorog, nagyra nyitva a szájacskáját, közben sokat mosolyogva (látszik, hogy borzasztóan figyel, szeretné minél jobban előadni), és a sikerrel előre eltalált, vagy egészen biztos szavaknál nagy ívű bólintással is kíséri.

 Már úgy is próbáltuk, hogy közben megálltam, és ő mondta helyettem, azt, ami következik!

 A Csenge is egyre többször szól, hogy a Csanád is énekli hátul a kocsiban a dalt, ami szól  (a szülinap környékén az ajándék szülinapos válogatást hallgattuk, most épp népdalok mennek, Kolompos és társai), vagy táncikálás közben a szobában teszi ugyanezt.

No és még egy színtér: az elringatós, esti altatós-éneklős séták (csak amikor nem álmos, mert sokáig aludt délután, vagy felébredt és nem tud visszaaludni, de ezek nem mindennaposak) is azért nyúltak olyan hosszúra, mert egyszer csak hallom ám, hogy ő is sutyorogja a sötétben, velem együtt az altató dalokat! És persze figyel, hogy mind többet tudjon mondani, így aztán később alszik el.

Amikor megkérjük, hogy valaki - akár apa - előtt is adja elő velünk a mondókákat mindig izgul, nagyokat vigyorog, és nem mindig mondja végig, közben figyeli a reakciókat is - tudja ő is jól, milyen nagyot lépett!