A szigorlatra való egész napos sz.g. nézéstől elég jól kikészült a szemem, úgyhogy csak nagy vonalakban írok (és itt kérek elnézést az olvasóktól is, hogy nem látogatunk el hozzájuk mostanság, a fenti okok miatt).
Szóval a madocsai iskolások farsangján voltunk - de tavaly is beöltöztek az Annával együtt, és idén is így terveztük:
Természetesen a Csanuka is akart magának jelmezt, és persze pont olyat, mint a Csengéé - mikor ráadtam, a még csak kiszabott anyagot (épp halvásárlás után vettük, bizony, akváriumunk is van már, imádják, de erről tényleg később), már attól is olyan boldog volt, vígan szaladgált benne. Így aztán éjszaka neki is megvarrtam. Minden ruhadarab tépőzárat kapott, így akkor sem marad szárnyak nélkül, ha bemelegszik a pelerinbe.
Íme:
Egész este így szaladgáltak, lufiztak - nagyon jó volt!
Az ovis farsang 24-én lesz, ez a nap jó próba volt a jelmeznek - sejtettem, hogy a nyakánál szúrni fog a díszítés, legalább addigra lejjebb varrom, és befejezem, rákerül még a többi ezüstszalag, és bevonom a szárnyacskákat is.
Utolsó kommentek