De ne szaladjunk így előre: hétfőn végre ismét elmehettünk a babaklubba (a karantén és a szigorlat után). Mindenki nagyot nőtt, és jót játszottunk együtt - a Csenge még hűtőmágnest is készített.

Délután a mama vigyázott ránk (mi mentünk érte, és miközben kélszülődött, én már nagy hévvel mentem is be anya szobájába, hogy ott folytassam a játszást, ahol nemrégiben abbahagytam - két habszivacs szemecskét illesztgettem be a habtapiba (a kezemben is maradtak, nem engedtem őket!), míg anya a kertben szorgoskodott. A Gabikáék is átjöttek (a himlő óta velük sem találkoztunk), a Csengével színeztek, halászgattak, fogócskáztak, bújócskáztak, szóval minden a régi volt.

Mikor hazavittük a mamát, nem szálltunk ki, mert közeledni látszott egy komolyabb zivatar. Én ezt nagyon nehezményeztem, kiabáltam is a mama után, és felháborodva mutogattam befelé. Anya megígérte, hogy nemsokára újra eljövünk, és akkor úgyis bemegyünk majd.

Kedden délelőtt a Laránál voltunk - néhány játékot vittünk cserébe a Süsüért, és még jópár zenéért, amit tőlük kaptunk. Olyan nagyot játszottunk, hogy észrevétlenül elszaladt az idő!

És a néptánctalálkozó? Ma délután volt, és nagyon élveztem! Amíg a felvonulókat néztük (akik zenéltek és táncoltak közben), végig sikongattam, és ugráltam a zene ritmusára - anyának már teljesen elzsibbadt a keze a tartástól. Az Annáékkal néztük végig őket, és úgy tetszett a gyereksereg, mindenki olyan kedves volt velem! És megint jó sokat álldigáltam egyes egymagam!

Kaptam sós sütiket is (pontosabban nem hagytam, hogy kóstolás nélkül elvigyék), de a várt reakciót produkáltam: ahogy be, úgy ki, miután forgattam egy kicsit a szájacskámban (ezt még jó párszor megtettem, mert mindig kínáltak). Hiába, tudom, én, hogy mi a jó nekem. Apáék viszont meglelték az eddigi legfinomabb kürtöskalácsot! Még a Csengének is ízlett. Ő egyébként majdnem elaludt, mire megérkeztünk a menettel, és a babakocsimban lustizott még egy kicsit, de aztán az Annával táncikáltak, míg el nem kezdett esni az eső. Én az új járgányommal vagánykodtam (meg a Bálinttal és a Péterrel játszottunk, nagyon kedves fiúcskák!), aztán anya nyakából nézelődtem, végül pedig egy süteményes sátorban kötöttünk ki, míg a többiek átmentek a Moziba (aki befért), mivel az eső miatt ott folytatódott a műsor.

Na, a sátorban éreztem csak igazán elememben magam! A járgányommal bementem az asztal alá (mélyen lelógott a terítő), majd egy rövid hatásszünet után nevetve előhajtottam onnan. Borzasztóan tetszett!

Itthon nem is akratam elaludni, pedig ma alig aludtam valamit. Amíg anya mesét olvasott a Csengének (a Zitától kapott Pöttyös Panni naplóját), addig fel s alá mászkáltam az ágyban, és a Csenge új napocskás lámpáját tologattam magam előtt, meg kapcsolgattam a holddal együtt, és így volt, hogy tök sötétben ültünk egy-egy pillanatra. Végül letolattam (már nagyon régóta tudom, hogy tolatva kell lejönni, sosem esek le), de hamar visszamásztam, hogy kukucsolhassak velük a függöny mögül (elbújok, és várom, hogy egy kicsit keressenek, aztán kacagva előtörök. Közben élvezem, hogy én látom őket, de ők úgy teszenek, mintha nem is sejtenék, hol vagyok). Végül a szopi közben a Csenge is kidőlt anya másik oldalán. Szép álmokat Kis Prücskök!