Annyi minden, hogy csak a gyorsan előkerülő lényeges pontokat:)

Szóval május 28-án a Csanu névnapján a mi kis Csengénk elballagott az óvodából. Ezen a napon történt még egy nevezetes esemény, hogy a legkisebb se maradjon ki - a Levente "megtalálta", és azóta szopizza a jobb kezének hüvelykujját (ezt már az UH felvételeken is gyanítottam:), valamint ezzel egyidőben elkezdte végigaludni az éjszakát. Én ugyanúgy kelek, nézegetm, nincs-e baj.. tudom, örülnék még egyetlen átaludt éjszakának is pár hét múlva, de én már csak ilyen aggódós vagyok:)

A Csenge gyönyörű volt, szépen elmondta a hosszú verset - majd egyszer azt is leírom - és olyan furcsa volt a kis Csanádot az ovisok között ülve látni, a kicsi padon.

Mivel számtalan, jobbnál-jobb fotó készült, csak ezt teszem fel gyorsan, véletlenszerűen kiválasztva:

Mint a képen is látszik, a csöpp hordozókendőben éli a mindennapokat:) Ez egy vadonatúj, rugalmas kendő - sajnos csak 7 kg-ig hordható, utána ismét jön a régi szövött. De ehhez képest a Nandu olyan vacak... be kellene ruházni valami minőségibe a szövöttből is, bár elkesrítő, hogy az árak elég magasak (ez 8000 volt), használtan is a legolcsóbb 16 000...

Kendőben kezdünk reggel, hogy el tudjunk készülni, indulni az oviba (apa még sokat segít, amikor a kicsik már készen vannak, de a csöpp még alszik, itthon marad vele, vagy ő viszi őket az oviba - de 22-én kezd az új munkahelyen, még jó, hogy akkor már nyári szünet lesz). Kendőben maradunk délelőtt, hogy főzni tudjak, kendőben maradunk továbbra is, hogy el tudjak menni a gyerkőcökért az oviba, és kendőben maradunk, hogy a Csanut el tudjam altatni - ez már elég ritka, bár még hiányzik neki, de már sokszor nem alszik napközben. Késő délután szintén kendő, hogy vacsorázni tudjunk, és simán lemenjen a nagyok fürdése/ hajmosása, hajszárítása. Nem is tudom, mi lenne velünk kendő nélkül... Nagyon szeretem én is hordozni, és ő is olyan jól érzi magát benne:)

A mama is sokat segít, de ő sajnos nem tud mindennap itt lenni - pedig de jó lenne!

A csöpp pedig szintén feladta a leckét a szopi terén. Úgy látszik - bár sok a hasonlóság - ebben is mindenki más, még ha testvérek is. Amikor nagyon éhes, nem mindig fogadja el egyből a szopit, sokszor keservesen sírva elfordul tőle - gondolom nincs türelme hozzá. Nem, nem szoktuk előtte sírni hagyni, egyszerűen van, hogy nagyon éhes, például a végigaludt éjszaka után. Ilyenkor ki kell zökkenteni valahogy. Olyan jó, hogy a Csanuval annak idején 15 hónaposan megéltük a szopási sztrájkot! Sokkal nehezebb lenne egy kicsivel kísérletezni. Bár neki sem használ mindig, ami anno a Csanunak, de a lényeg, hogy kizökkenjen, ugyanúgy áll itt is. Gyakran még a szopizásra utaló testhelyzet is sírásra készteti, ilyenkor sétálgatva próbálkozunk, de egyből az sem szokott megnyugvást hozni. Aztán van, hogy félálomban lehet csak belefogni, amikor előtte gyorsan teleszipákolta magát, de még éhes, viszont már nincs türelme hozzá - mert a szipákolással sok levegőt nyelt, és fekve már nem érzi jól magát. Anno még 2 hetesen egyszer olyan nagyot bukott, hogy az orrán is jött, rettenetesen megijedtem, rohantam vele a fürdőszobába, a hideg vízhez, szerencsére nem lett semmi baj. Azóta - és előtte - sem bukott soha.

Egyébként olyan, de olyan édesen nevet, teli szájjal kacag, imádnivaló kis emberke! Már mindenütt észrevesz a szobában, és figyeli, merre megyek, beszélget azon a kedves vékonyka kis hangján.

A nagyok is szeretgetik, a Csenge egyenesen imádja, a Csanu is mindig szalad vigasztalni, de ő már mondott olyat, hogy tegyem le (a Csenge anno soha). Lementének hívja, annyira aranyosan tudja mondani, hogy nem is javítgatom. Egyébként megvan a 'v' hangunk, de itt valahogy nem hallja ki.

És egy adag kismacskánk is van, a mosókonyhában születtek, gőzünk sincs, mennyien vannak, de már 3  hetesek, lassan elő kell jönniük...

Persze a Csanu engedte be a macskát, mindig csuktuk az ajtót, de akkor apának kellett kivinnünk vetőmagot, este volt már, szépen felöltöztek, de a Csanu ragaszkodott hozzá (álmos volt nagyon), hogy csak ott és csak azonnal cipzározhatom be a dzsekijét. Ebben nem is lett volna semmi, ha nincs a kezemben (kivételesen kendő nélkül) az alvó Levente, akit nem akartam felébreszteni, mielőtt beteszem az autósülésbe. Szóval semmilyen érv nem használt, kivittem a kicsit, de a Csanu rohant utánunk sírva, toporzékolva, és persze nyitva hagyta az ajtót... A macsek pedig nem jött ki, hiába csalogattam, reggel meg már hallottam a kiscicák sírását...

Az ovi a Csanunak szerintem csak egy alternatív hely, ahol a Csengével van - vele bárhol ottmaradna - nem tűnik úgy, hogy egyedül is szeretne majd menni, így vélhetően ő is itthon lesz egy közös évre a Leventével, mint a Csenge anno vele. Nem is bánom, olyan nagy segítség - szélpen eljátszogat a kicsivel, beszélget neki - és ráadásul a kettőjük viszonyának is jót tesz. Nem beszélve arról, hogy én is kicsinek látom még őt az oviba járáshoz. Annyira sok az élmény, hogy itthon nem is tudja elmesélni, mi történt vele ott. És annyira sok dolgot nem csináltunk még:) bár ez a Csengével is így van...

A Csenge is imádja így, hogy együtt mennek, nem is akar már nélküle menni:)

Annyi mindent írnék még, a kis lelkükről, hogy megmaradjon, de lassan mennem kell:)

Elnézést kérünk mindnekitől, hogy nem jelentkezünk, rajta vagyunk, de nehéz egyeztetni:)

Az óvónéniknek készült ballagási ajándékokról az iwiw-re töltöttem fel a képeket, oda egyszerűbb volt.

/az előforduló, észre nem vett  gépelési hibákat a klaviatúra és a gép együtt okozza:(/