Már jó egy hete ezt műveli:) A fotón talán nem látszik igazán, de folyvást előreszegi a kis buksiját, emeli a vállait, és amikor odadadom neki a kezem, belecsimpaszkodik, és nagy boldogan felhúzza magát! De nem ám csak ülésbe - meg sem áll, míg a két csöpp talpacskát nem támaszthatja neki valaminek (mondjuk nagy választék nincsen, hisz ezt az ölemben teszi, vagyis az én lábamon ácsororg:)! Imádna így sokáig, de a nagyok miatt sem engedem, sőt, csak lopva csináljuk (ez a mi kis titkunk:), mert ha meglátnák, ők is szeretnének így játszani vele, de nekik még gyenge ehhez a karjuk és félek, hogy nehogy baj történjen. Meg különben is, mindig mondom neki, hogy tessék csak előbb az oldalra- és átfordulást próbálgatni!

És bizony van is foganatja! Már kitámasztja  a kis lábiját, és megemeli a popsit, a hátát is elfordítja így, csak még a csöpp kis válla nem megy utána. Tegnap kicsit megbillentettem, hogy segítsek neki - hát olyan nagyon boldog volt, úgy nevetett, hogy végre sikerült! Pedig egyébként nem rajong a hason fekvésért (gondolom, mert a kezdetektől így alszik, nem nagy újdonság neki), jobban szeret háton nézelődni, beszélgetni. De így, hogy saját szándékból került a pocakra, így végtelenül örült! Meg is akartam örökíteni, ahogy vígan nevetgél a játékoknak, ügyesen emeli kitámaszt és emeli a fejét, de - csöngettek, és megint és megint, aztán meg telefonon hívtak... Na, majd ma! Ja és a másik kedvenc, amikor felhúzásból a fejem fölé emelem, repülő pózban, arra van ám boldog nyálacskacsorgatás, nevetés! Szépen erősen megfeszíti magát, és onnan nézelődik. És még a nyálbuborékokról sem írtam, ha valami nagyon tetszik, úgy csinál mint egy kis csiga, nem győznek szaladni kifelé a csöpp buborékok:)

Egyébként imádnivaló kis ember, folyton mosolyog, nevet, olyanokat kacag, hogy megtelik vele a szoba, és mindennel meg lehet nevettetni. Apának már úgy örül, hogy tegnap majd kiugrott a kezemből a hangjára, és sikkantott is hozzá egy hatalmasat! Ha itthon van, mindig lesi, keresi a szemével, mikor néz rá, és már nevet is neki nagyokat:)

Már egészen sokat buszoztunk, mindig kendőben viszem. Olyan jó, mert a lelógó szárával el tudom őt takarni, ha fúj a szél, vagy ha erősen süt a Nap, és a szúnyogoktól is így védem. A nagy vágyam - amit még akkor találtam, mikor a Csanu éppen kinőtte a hordozós kort - , a mei-tai már nem tetszik annyira. Éppen a kendő sokoldalúsága miatt. Abban tényleg csak hordozni lehet, míg ebben a rugalmasban lehet zsebibaba, a fejecskét is bele tudom bújtatni, ha elalszik, és még stabilabban tartja, a kis karját is, hogy ne fázzon, ne csípjék, ne érje Nap. Nagyon jó a kendő, főleg ez a rugalmas! De előbb-utóbb muszáj lesz rászokni a mei-tai-ra, mert ezt  egyre inkább kinövi ... ha csak nem tudok bezserezni egy jó szövött kendőt:)

Hmm..., a mei-tai-on bosszankodom, pedig az is mennyire jó a kengurukhoz képest! Minap voltam drogériában és kendőben álltam sorba egy hasonló korú, kengurus baba mögött. A különbség, hát az tényleg zongorázható, és akkor még az egészségügyi hátteréről nem is esik szó: a kengurus anyuka háta megrogyasztva, a keskeny pántok mélyen a vállába vágva, a kicsi a derekánál lógott, nyeklett ide-oda a kenguruban, hogy csak az első benyomást említsük... Kérdezik is sokan a kendőt, pocakosok, kisbabások, sőt, nagymamák!

A múlt hónapban Pakson jártunk, csak mi a gyerkőcökkel, és megállított egy csinos, jól szituált nagymama korú asszony. Hogy ne haragudjak, de szeretné megnézni a babát, mert ilyet még nem látott, és annyira aranyos benne:) És dícsérte a gyerekeket, hogy milyen szépek, és milyen jó nekem, hogy hárman vannak! Mert már ő is bánja, hogy nem lett több, de már késő. És milyen sokan mondták már ezt, bennünket látva, hogy de jó lett volna, ha nem csak egyet vagy kettőt vállanak... szóval aki még teheti, és megfordult a fejében, ne habozzon!

Ó, a nagyok! A nagyok most a mamánál NYARALNAK! Már nagyon sokszor voltak  amamánál, sokszor ott is aludtak, de így, hogy nyaralásnak nevezik, még jobban tetszik nekik! Jó soruk van nagyon, a  mama rengeteget játszik velük, mesél, pancsolnak, segédkeznek meg minden. Amikor felhvínak telefonon (olyan jó azt a két kis vékony hangocskát meghallani, amikor felveszem a telefon, nem tudván, ki hív) nem győznek mesélni, aztán már szaladnak is el, hogy tovább játsszanak:)

Nemrég valami mondókázás közben (nagyon sokat mondókázunk, mutogatom, simítom a kis testén az éppen illő mozdulatokat, ő pedig erősen figyel vagy nevet) azt találtam mondani a csöppnek, hogy Jemente Dedő - mert a Csanu olyan aranyosan tudja mondani:) Na, erre ő:- Tende (Csenge), hallottad? Anya a'tt mondta neti, hod Jemente Dedő! Pedig nem is úd hívját, hanem hod Jemente Dedő, ude Tende?! - akkorát nevettünk! Egyébként már nem is igaz, hogy mindig így hívja, egyre többször hallom ki tisztán vagy a kezdő 'l' vagy a középső 'v' hangot.

És nem győznek versengeni, hogy mi mindent adnak majd át neki, ha megnő! Már a legféltettebb kincsek is mind-mind fel vannak ajánlva, mindig nagyobbat licitálva a másikra:)

A múltkoriban pedig sült kolbászt ettünk, és volt egy, ami kicsire összeugrott, azt mondja a Csanu:- Anya, ett medhagyhatnánk a Jementénet, ha nadobb lesz!

Jelentem számtalan rövidnadrágot varrtam a Csanunak, kisszoknyákat a Csengének (és milyen büszkén hordják! Olyan jó!), most még egy ajándékot fejezek be, aztán egy merendelésem van (bizony!), és már neki is állok a Csenge iskolás, abc-s falvédőjének!