Az igazit szerdára ígérik, Babóca-jel semmi.

De valami biztosan van  a levegőben, mert a gyerkőcök is oda vannak, hazafelé az oviból a Csanunak már sehogy sem volt jó, a Csenge pedig az Annától tegnap kölcsönkapott biciklijével belerohant az autó ajtajába... (elég csúnya).

Ide is másolom inkább az előzőből az egyik  kedvenc Szabó Lőrinc versemet:

Szabó Lőrinc: LÓCI ÓRIÁS LESZ

Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
- Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hová mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázrezsóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyrõl a mozsarat!

Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsõnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta,
és felboncolta a babát.
Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta
s az asztal tetejére állt.

Nem birtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)

És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek köröttem,
és minden láb volt, csupa láb,
és megnõtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén

És ijesztõ volt odalentrõl,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erõsek,
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
- föl! föl! - mint az elsõ hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.

És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszut állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra - és már gyülöltem
mindenkit, aki elnyomott.

Gyülöltem, óh hogy meggyülöltem!...
És akkor, zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: Te kölyök! - Aztán:
No, ne félj, - mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.

Manapság így megyünk-jövünk az oviba, biciklivel, kismotorral, mindenki örül a jó időnek.

A Csanut sem lehet már itthon hagyni, hol kisbiciklivel, hol kismotorral, de ő is mindig kel, és kíséri a Csengét.

És ügyes nagyon, mindig meg van beszélve, hogy a sarkokon meg kell állni, és bevárni engem, úgy is van mindig. Csakhogy tényleg éppen a sarkon áll meg. Ami azért baj, mert aki nem elég figyelmesen közlekjedik, az bizony veszélybe is sodorhatja a kicsit... Szóval mától a sarokhoz közeli tereptárgyakat jelöltem meg - és szépen betartják. Odafelé egészen hosszan járdán megyünk, aztán az önkormányzat előtt van egy komolyabb átkelő, amiben nem is annyira a forgalom, mint a szemközti mély árok a gond, mindig rémeket látok miatta... (ugyanitt visszafelé a szelektív kukák a tereptárgy, név szerint a sárga) utána még mindig járda, de aztán már olyan rossz minőségű, hogy az úton megyünk (elenyésző forgalmú kicsi köz), ott a papírboltos néniig lehet menni, aztán közösen át a falun keresztül vezető úton, és megint járda, az ovi sarkáig. Visszafelé nehezebb, akkor a szúrós bokor (csodabogyó) a cél (mert utána megint a nagy útkereszteződés jön).

És egyedül akar mindent, meg is csinálja szépen, de ha beleszólnak, vége. Sajnos ezt a "kedves nénik" nem értik meg, és ma is, amikor a védőnőhöz mentünk, jött egy autó, a Csanu már indult volna be a járdára, de egy néni megfogta a biciklijének a kormányát, hogy gyorsabban bevigye. Na, ott vége is lett mindennek, nem szólt ő egy szót sem - és nem is mozdult. Egy tappodtat sem. Végül valahogy elindult utánam, persze a néni megint nem hagyta, hogy egyedül megálljon a sarkon, ahogy szokta, na, akkor megint lecövekelt... az illető meg meg volt győződve róla, hogy nem való még az utcára... Szeretem  az ilyen helyzteket, segítőkész néniket,  főleg nagy pocakkal, amikor még ráadásul sietni is kell...

És ma, amíg a Csenge iskolába való beíratásához szükséges dolgokat másoltam az oviban, kimentek az utcaajtóhoz, az Annáék miatt. Csakhogy egyszer rohan ám a Csenge, hogy a Csanu előrement, és nem látja... Ilyen még sosem volt, tudtam is, hogy biztos megállt egy ponton, de azért borzasztóan megijedtem, rohantam én is, és tényleg! Ott állt türelmesen a szúrós bokor mellett! Okos nagyon, de mivel még nem éri fel a veszélyt, nagyon féltem. Persze az óvodai ceruzával a kezemben, a Csenge dolgait otthagyva szaladtam ki utána, úgyhogy nagy nehezen rávettem, menjünk vissza... Aztán meg addig nem jöttünk el, míg nem, csúszott egyet, mert hisz megígértem (tényleg, azzal csaltam vissza), de addíg gondoltam, amíg összeszedtem a cuccokat, nem még utána...

(ha valami nem úgy alakul, ott szeretné folytatni, ahol megakadt a szál) - ma például végül arra jutottunk, hogy felhívtuk apát, mert azt mondogatta, nagyon elfáradt hazafelé az oviból félúton, vinni már nem akartam hazáig, főként mert a kismotor, a táskám, a mackó, a Csenge pulcsija és az ovis rajzok, meg az iskolai beíratkozáshoz szükséges adatlap mellé még a Csanu is kicsit sok lett volna  a kezemben. Így is vittem pár métert, de hazáig nem vállalkoztam rá.

Aztán, mire apa megjött szépen megették az ovis uzsonnát a padon, nézelődtek, nevetgéltek, de végül nem tudta eldönteni, autózzon-e vagy mégis motorozzon tovább, mert a Csenge meg apával indult hazafelé. Aztán pár próbálkozás után mégis a kocsiban kötött ki, berakta a mociját (előtte már 2× megcsinálta, majd kivette és elindult velük), és beült, de abban a pillanatban, hogy elmentek (biciklivel hamar eltűntek a látótérből), már megint velük akart menni, de nem úgy, hogy utolérjük őket, és onnan, hanem, hogy innen kezdjük előlről... Aztán mégis elegendőnek tűnt, hogy utoléréskor kiszáll, vígan pattant fel a járgányra, én meg hazavittem a kocsit.

Mint később kiderült, onanntól sírva jöttek, mert mégis velem akart (amúgy álmos is volt már, éppen rosszkor van ez az ovis hazajövetel, ő már nagyon fáradt addigra). A Csenge pedig boldogan nevetve jött felém a biciklivel, és meglátta a szomszéd által elcsábított macskáját, persze arra figyelt, és - belerohant az autó ajtajába. Amennyire tudtam, elrántottam a kormányt, de a pocakot féltve nem volt tökéletes a manőver, és így is csúnya lett az ajtó (a kezének szerencsére nem lett baja).

Na, apa ettől már végképp kibukott:) a gyerkőcök is, mindenki sírt, senki nem akart persze bejönni, és lefeküdni - csak jóval később, és még most is alszanak, tudtam én, hogy ez is egy baj).

Az öltözködés további tökéletes dacc-színtér, de érdekes, és nem várt módon az általam varrt sapi nagyon bejött! Azt hiszem, kellene egy tavaszi kabátot is varrnom..

A bicikli egyébként azért költözött hozzánk, mert az Anna is kapott nagyobbat, és a Csengécske is végképp kinőtte már a csöpp dalmatásat, amit még a Csanu "hozott" neki. És a tesó miatt szerettem volna még  én is látni, amikor nagyobbal gyakorolgat - és ügyes is nagyon!

Szóval jó kis délután volt:) ébredés után megyünk a Templom térre bicajozni, tegnap is olyan jól érezték magukat. tegnap megvarrtam a kis kézitáskát az IKEA anyagokból, ami már rég esedékes volt, mert mindig a kezemben hordtam a telefont, kulcsokat, zsebkendőt, stb., ha csak gyorsan elszaladtunk valahová, ez a táska éppen akkora, hogy beleférjenek a legfontosabb apróságok - és másoknak is tetszett! A képen ez van a kezemben, az egyik kedvenc madaras anyagomból készült, a mei-tai-hoz is ebből szeretnék majd felhasználni. Mágneszáras, így a folyton elromló cipzáraktól is mentesült, és gyorsabb is így nyitni, mégsem esik ki semmi. Még én is nagyon elégedett vagyok magammal (ritka...), csak a végén a ferdepánt nem lett az igazi - mondjuk biztos szebben illeszkedne, ha nem a Csanuval az ölemben varrom bele:)

És fejben már kész egy újabb, nagyobb táska is, csak anyag nincs még hozzá (illetve van, de még a bolt polcain), az hajtogatott japán táska lesz, hogy a legfontosabb apróságok kibővített változata is beleférjen.

De amúgy leengedtem, a kicsire figyelek, és a "nagyokkal" próbálok minél több időt tölteni. Még tojásfát is szeretnénk, meg húsvéti dekorációt, hiszen ha így megy, lehet, hogy a nyúl a kórházban ér majd bennünket:(

A Csanu már olyan szépen tudja a locsolóversét (2× mondtam el neki előtte), várja, hogy majd tojásért mennek apával, a Csengécske meg a locsolókat. De ha én nem leszek itthon, akkor hogyan szakadnak kétfelé... Előre fáj a szívem.

Kerek erdőn jártam,/ piros tojást láttam./ Bárány húzta ringó kocsin/ mindjárt ide szálltam./ Nesze hát rózsavíz/ gyöngyöm-gyöngyvirágom,/ hol a tojás, piros tojás?/ Tarisznyámba várom!