A nagy karácsonyi készülődésben is muszáj ezt leírnom, nehogy elfelejtődjön.

Egyébiránt a nagy karácsonyi készülődés annyit tesz, hogy amíg hó volt, minden nap sok-sok időt töltöttünk a kicsikkel odakint, szánkóztunk, hóembert építettünk. És készült több adag mézeskalács is - szigorúan csöppnyi kezek által kiszaggatva, tojásozva:)

És persze sok-sok angyalváró és egyéb mese. És közös karácsonyi üdvözlőlap készítés, mert olyan jó együtt rajzolgatni - a mamának a kis Csenge rá is írta, hogy Papának, Mamának Csengétől. Olyan szépen lemásolta!

És közös meglepetés készítés. Mert az ajándékokat az angyalka hozza, de meglepetést azért  lehet készíteni:)

És a szobák / ház díszítése. Ők is boldogan rakosgatták az elérhető pontokra, ünnepivé varázsolták a játszóhelyüket. A kerti világítást holnap fejezik be apával - már nagyon várják!

És apa saját készítésű beiglije, amiből 6 rudat sütött, és már alig van. Ajaj, mi lesz itt az ünnepek végére....

A klasszikus, nagytakarításos készülődés még pár évet várat magára:) Majd, ha  a kicsik jóval nagyobbak lesznek. Utolsó emlékeim erről a kis Csengéhez kötődnek: az első elhatározás, hogy lassítsunk, még a pocakos időből való, az egyik ablakmosós, függönyfelrakós, mindenütt portörölgetős, fényesítős nap végén olyan erősen mozgott, hogy borzasztóan megijedtem. Utólag már tudom, akkor fordulhatott meg:)

Második - korántsem olyan vehemens - próbálkozás egy évvel később volt, amikor a csöpp Csenge a járókába kényszerült, hogy ne másszon a létra alá(rá). Egy darabig jól eljátszogatott, de persze hamar segíteni akart, végül annyira odavolt, hogy sírva állt a szélébe kapaszkodva, és a nagy elkeseredéstől nem jól fogta, és hanyatt dőlt. Na, azóta van a fenti változat:)

Szóval eltűnt a karórám. Az, amit apától tavaly karácsonyra kaptam.

Múlt héten még rajtam volt az adventi vásáron, hétfőn meg már hiába kerestem, mikor a cukorterheléses vizsgálatra mentünk (3 lett az eredmény:). Bár határozottan emlékeztem, hogy itthon levettem a kezemről, tehát nem hagytam el, valahol a lakásban kell lennie - mégsem leltük, és le is mondtunk róla (előzőleg apa végighívta a szóba jöhetőeket, nem találták-e meg...).

Tegnap reggel, míg mi a Csengével egy újabb adag mézeskalácsot készítettünk, a Csanu kivételesen nem akart csatlakozni, hanem apával bújócskázott odabent. És egyebek. Többek között talált egy kis fémpénzt - a Csenge pénztárgépéből - és eldugta. Az ágy melletti doboz és a szekrény közé. Majd - apának ez tűnt fel - elkezdte ráhúzgálni a pokrócokat is. Szegényke, a Csenge a saját kincseit mindig a "bárkútba" rejti, ha nem akarja, hogy a Csanu hozzáférjen, neki pedig nincs ilyen jó kis dugihelye.

Apa gondolt egyet, és adott neki még egy pénzt, hogy dugja el, de ekkor már követte a kis szarkát. Bevilágított a sötétbe, és meglátta, hogy valami más is csillog odabent:)

Annyit nevettünk, a csöpp lelkének kellett egy hely, amit csak ő tud, és oda dugdosta a saját kis kincseit:)

Persze, mondogatta a Csenge, hogy a Csanunál látta, és a Csanu is mondogatta, hogy ő tette el. De konkrétabbat senki nem tudott, és már máskor is bedőltünk az ilyen homályos dolgoknak, úgyhogy most, egy-két sikertelen kérdezgetés után nem is törődtünk vele.

Egyébként végre építettünk egy nagy hóembert (bocsánat, Ritát - a Csenge nagy kedvence a Poci mesék, amit a Télapó hozott, úgyhogy számára megvan a kistesó aktuális leendő neve is:), míg nem talál egy újabb kedvenc mesét). A szája furcsán piros lett az alkörmöstől, ami a kesztyűmre ragadt. De később a Csenge ragaszkodott hozzá, hogy legyen cumija, így lett igazán bizarr (a cumival nem tudok mit kezdeni, mivel mindenütt ezt látja, nálunk hiába nem volt, az már rég történt, és ragaszkodik hozzá, hogy a kicsiknek kell...aztán abban maradtunk, hogy annak van, akinek az anyukája nem tud elég szopit adni.). Annyira élvezték - persze később jöttek a kívánságok, hogy mást is, meg Hóapót, meg minden, de azért ettől is boldogok voltak. Hóapós dalunk (Gryllus), amit a Csanu fedezett fel kedvencnek, és először nem értettem, mit szeretne (mérges is volt nagyon, csak egyre ismételgette, hogy att éneted, hogy póttasán a mettasa! - azt énekeld, hogy pókhasán a mellkasa):

Hóból lesz a hógolyó,/ hógolyóból Hóapó. / Hóapónak pókhgasa,/ pókhasán a mellkasa. / Mellkasán a gömbfeje,/ gömbfején a köszeme. / Szeme alatt répaorr,/ orra alatt szénmosoly. /Szénmosolya hirdeti, / dombon állni jó neki. - Kinek mondja?! - A hóapónak. - Ja, a Hóapónak jó! (ezt annyira imádom, olyan édes hangsúllyal  tud visszakérdezni, és reagálni a válaszra!).

A kedvenc angyalváró pedig ismét ez:

Szálljatok le, szálljatok le

karácsonyi angyalok.

Zörgessetek már ma este,

Minden kicsiny ablakon.

Palotába és kunyhóba

Nagy örömöt vigyetek,

BOLDOGSÁGOS ÜNNEPET!