Persze kendőben. (és persze, hogy otthon maradtak a felfújni való lufik...)
Az utolsó vásár az évben. Volt is nagy sokadalom, de az előzőekből okulva már kerülő úton mentünk - és milyen jól tettük!
A szokásos kürtöskalács után diós kosárkának való sütőformákat kerestem (sajnos még azóta sem volt időm sütni), a Csanuka elaludt, és apa segített átkötni, hogy elől legyen - így sokkal könnyebb volt a szunyókáló Csöppet vinni. Egyébként mindig adtunk neki a kalácsból (be kellett látnom, hogy csak az első gyerkőccel oldható meg a teljes édességtilalom - a nagy úgyis a kicsi előtt eszi, és akkor nincs kibúvó...). Először csak a tésztáját, aztán mostanság kivette a kezemből, és maga harapott (én meg próbáltam nem gondolni a sok cukorra, dióra, mert akkor még nem volt másfél éves). A Csenge mindig kér egy kicsi diósat (és almalevet), mi pedig egy nagyot eszünk. A Nyussz apa nyakában ülve szokta elmajszolni.
Nagyon szép csuhédíszeket találtam - ó, igen, és állatos kirakókat erdélyi árusoktól. Hmmm, nagyon sok jó dolog volt...
A Csenge vásárfiáit - harisnyát (kutyusos, és delfines), vastag bársonynacit - megszerezvén neki is eredtünk az állatos résznek, immár a Csengével - de már elég késő volt, nem láttunk olyan sokfélét, mint az előzőben. A Csanád szinte csak a végén ébredt, szép, napsütéses idő kerekedett. Jól meg is néztük (a Csenge meg is simogatta, a Csanuka csak mutogatta bőszen, de azért néha lehajoltam vele, hogy ő is megfoghassa) magunknak a baromfiakat, nyuszikat, kutyákat, macskákat, miegymást - legközelebb csak jövő tavasszal lesz rá módunk.
Kifelé menet kolbászt, hurkát vettünk (jó későre járt már, fél kettő felé) - de csak a kocsiban ettük meg, még a Csanuka is kóstolt.
És a végén még feltankoltunk hársmézzel a téli időkre...
Utolsó kommentek