Betöltve (éppen ma, vasárnap a fordulónap), immár másodszor.

Állítólag szerdán is jön valami front...

A tegnapi NST szokás szerint zajlott: a Babó itthon vígan mocorgott, az autóban is, aztán elaludt:) Így ébresztgetni kellett, hogy valami legyen, de azt meg a gép nem bírta, úgyhogy már megint a szülőszobán csinálták meg - most ketten szültek...

Az Ildikóval is sikerült végre megbeszélnem, amit szerettem volna - a cikket, ami a kórházról a Kismamában megjelent - és sajnos úgy van, ahogy gondoltam. Bár a magazinba készült fotón jól mutat a szülőszék, még senki nem használta, mert az orvosok nem hajlandók olyan mélyre hajolgatni... De a 24 órás rooming-in felllekesített, a Csanunál még ki kellett harcolni, hogy éjjelre is velem maradhasson, a kis Csengét pedig pityeregve vittem vissza minden éjszaka, és alig győztem kivárni hajnalban, hogy elhozhassam (mindig én voltam az első, aki ott állt a babás terem előtt). Azért nem rossz eredmény, hogy hat év alatt ez lett.

A Babóca egybéként semmi jelét nem mutatja, hogy idekint is szeretne körülnézni:) Nagyokat alszik, símogatásra mindig bújik, és az este 10-11 körüli időszakban hatalmas viháncolásokba kezd. És szereti, ha énekelek neki:)

A "nagyok" egyre jobban bújnak, mindig mindenben anya kell, hihetetlen, milyen finom kis érzékelőik vannak. A Csanu is felkelt tegnap éjjel, mikor hajat mostam, és rendületlenül végigállta az időt a fürdőszoba ajtóban, míg ki tudtam jönni hozzá. Aztán az ágyba bújva ezt mondta: - Én medütöttem madam, mitoj kejestelek! - ... küldök rá puszit, jó? - De mott nem játod, met az ágyba vadok! - olyan édes tud lenni!

Logopédia:

A Csenge nagyon szépen elhagyta a hanghibákat - csak amikor kisbabát játszik, pöszézik szörnyen, de ha akar, ügyesen, szépen beszél, figyel, hogyan formázza az "sz" hangot (csak ez az egy maradt meg neki a végére), jó kis gyakorlataik vannak a logopédia füzetben, és szereti is az Ildikó nénit, ő pedig mindig dícséri, hogy milyen szépen igyekszik, mennyire ügyes.

Megírták az iskolai felmérőt is, jó sikerült neki, mondtam is, hogy ügyes volt. - Nem voltam! - és elkezdte sorolni, hogy milyen feladatok voltak - elmondta az összeset, tudom, mert utána nekünk is megmutatták az óvónők - hol hibázott (amit már akkor is tudott, csak nem kapnak radírt sosem, és így nem tudta kijavítani, 2 kis hibája volt), miből mennyit, hova kellett rajzolni... a teljes feladatsort végigmondta aznap este! Csak ámultam.

A Csanunál pedig előjött az élettani dadogás (ennyi idős korra és fiúkra egyébként is jellemzőbb). A Csengének sosem volt, meg is ijedtem, mikor a télen elkezdte, de utánaolvastam, és az Ildikó is azt mondja, nem szabad foglalkozni vele.

Manapság így hasal, imádnivaló!

Egyébként nem folyamatos, csak néha jön elő. A lényeg, hogy benne ez nem tudatosult, fogalma sincs, hogy dadog (amikor nagyon akarja mondani, akkor a mondat első szavát sokáig húzza), és NEM IS SZABAD FELHÍVNI RÁ A FIGYELMET, MEGKÉRNI, HOGY JAVÍTSA KI, MONDJA HELYESEN, STB.! MERT AKKOR TUDATOS, VALÓDI DADOGÁST VÁLTUNK KI BELŐLE, AMI NAGYON NEHEZEN ÉS HOSSZADALMASAN JAVÍTHATÓ!

És tényleg, elő-előjön néha, de sosem szólunk neki, semmilyen módon nem utalunk rá, és hamar el is hagyja mindig. Remélem, ha oviba megy, a többiek felé sem lesz ebből gondja, mert itthon nagyon szépen tudjuk "kezelni", nem szeretném, ha ott felhívnák rá a figyelmét. Mert szeretne menni a Csengével, a Csenge is nagyon várja, hogy vihesse magával, aztán persze majd meglátjuk, mi lesz belőle.

Egyébként még sok hangja nem tiszta (így volt a Csenge is ennyi idősen, nem is piszkáltuk, mert ekkor még nem szabad javítgatni, és magától is egy év alatt is rengeteget vltozott!), de érdekes, hogy az 's-sz' hangok gyönyörű tiszták, már egészen korai időszaktól. A Csenge sokáig azt mondta: füni,  fülinap:)

A kórházba viszek magammal pár apróságot, amit majd akkor kapnak tőlem. Semmit sem változik az ember. A Csengét annak idején nagyon féltettem, mi lesz majd vele, és nagyon szépen elvoltak apával, egyszer volt, hogy pityergős kedvvel ment el, de mikor utánuk néztem a folyosón, már ott ugra-bugrált apa kezét fogva:) Most is aggódok a Csenge miatt azért, mert már nagyocska, de a kis lelke akkor is dédelgetésre vágyik, bár az ember hajlamos "nagynak" tekinteni őt. A csöpp Csanuka pedig olyan kis picinyke (mint a Csenge volt...), amint érte megyek a mamánál is rögtön bújik, ujjacska szájba, jobb kezét befúrja a ruhámba. Szóval a változás mindössze annyi, hogy most már nemcsak a Csengécskéért aggódom:) A Babóca miatt pedig azért, hogy lesz-e rá elég időm, úgy, ahogy szeretném - ugyanez volt a Csanuval is:)

Vélhetően apával lesznek megint - akkor is a mama volt a terv, de olyan jól érezték magukat együtt, hogy apa inkább hanyagolta a kinti feladatait arra a 3 napra, biztos most is ez lesz. Egyébként nagyon szeretnek vele lenni:) már tervek is vannak, mit fognak csinálni, de előttem nagyon titkolódznak, nem mondják meg, csak azt, hogy apával majd meglepetést készítenek.

Ezt a "fotelt" is ő vágta nekik, persze nemcsak ülésre használják:) a képen valamennyire látszik az első sapi, amit a Csanunak varrtam. Már olyanokat is megcsinálok, ami eredetileg nem volt a tervben, tegnap megvarrtam a pelenkázó táskát is - hihettelen, hogy évekig küszködtem vele, és  csak ennyi lett volna... még az egyik cipzárt kell kicserélni, és a szopis párnához vettem cipzárt méterben (ez nem olyan durva, kemény, mint ami most van benne), még azt szeretném kicserélni. Ja, és a Szilvi meghozta za IKEA anyagokat is, én meg vettem mágneszárat, táskát szeretnék, meg majd félreteszek a madarasból a mei-tai-hoz, az lesz az egyik fele. Szóval tervek, azok mindig vannak:) Ó, és a Csanu haját szeretném még levágni.

Kedves versem, éppen idevág, a kis dacos gyerkőcökhöz - mert ahogy az idő közeledik,  a türelmem is kevesebb feléjük, és persze erre általában a daccc a válasz:) De olyan nagyon ügyesek, sokszor szépen csinálnak mindent, maguktól is összepakolnak, a Csengécske ellátja a Csanut, ha nem érek ki időben a konyhába, már keni is neki a kenyeret, joghurtot esznek, stb. Nagyon büszke vagyok rájuk!

Szabó Lőrinc: LÓCI ÓRIÁS LESZ

Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
- Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hová mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázrezsóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyrõl a mozsarat!

Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsõnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta,
és felboncolta a babát.
Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta
s az asztal tetejére állt.

Nem birtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)

És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek köröttem,
és minden láb volt, csupa láb,
és megnõtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén

És ijesztõ volt odalentrõl,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erõsek,
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
- föl! föl! - mint az elsõ hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.

És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszut állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra - és már gyülöltem
mindenkit, aki elnyomott.

Gyülöltem, óh hogy meggyülöltem!...
És akkor, zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: Te kölyök! - Aztán:
No, ne félj, - mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.

Pocakos fotók az előző bejegyzésben:)!