Néhány hete megy (nagyjából a kéztörléssel együtt kezdődött).

Okosan csillogó, hatalmas beszélő szemecskék, kissé felhúzott szemöldök, előrenyújtott nyakacska, néha kinyitott csöppnyi ajkak ééés - egy határozott bólintás, aminek az ívét a szemével is követi. Vagy kettő, de több nemigen. Imádnivaló!!!

A kéztörlés pedig a törölköző (Csengéé, mert azt éri el) többszöri, kétkezes markolászását jelenti, huncut mosollyal gazdagítva.

És a Csenge. Alapvetően nem változott, ugyanolyan nevetős, szertelen nyulacska. De hirtelen sok teljesítenivaló nehezdik rá (a csoporban és az oviban is már megtalálta a helyét, dehát azt meg is kell tartani, több személyhez alkalmazkodni, megfeleni az óvó néniknek, stb.) gyakrabban sír (ha nem látnám a többieket, most megint elbizonytalanodnék, mint a 4 év körüli éjjeli ijesztő felriadásoknál, tejecske és mesekéréseknél az éjszaka közepén - és már látom, milyen jól tettem, hogy teljesítettem a kéréseit! Ezek az életkorral járnak, mindenki átesik rajtuk), elkeseríti, ha valami nem sikerül - és már nem úgy, mint régen, mikor kicsi volt, ez mélyebbről jön. Nagyon kevés időt tudunk együtt tölteni, mióta oviba jár - és egyre jobban hiányoznak a közös játékok, beszélgetések, mesélések, a sok könyv csak áll a polcon, alig jut idő egyikre, másikra. Nem tudom, mit csinál napközben (persze, mesél róla, de az nem olyan), nem látom, hogyan játszik, barkácsol, festeget, rajzol, szaladgál, eszik, alszik... És ez már mindig így lesz, óvoda, iskola..., a hétvége hamar elrepül, főleg ebben a dologidőben. A kis Csanáddal is igyekszem kihasználni minden pillanatot (a Csengével is ezt tettem, sőt, vele még inkább, hiszen még egyedül volt), látván, hogy ilyen hamar vége lesz majd. Az idő rohanása még több erőt ad ahhoz, hogy türelmesebb legyek velük, hiszen tényleg nem sok időt lehetünk így együtt, aztán később már ott lesznek a barátok is, és a második dackorszak, amikor a társak sokkal fontosabbak.  Meg kell becsülnünk ezt az időszakot, mert nagy ajándék - és nem fog visszatérni soha többé.