Anya két napja bevetette az Oscillococinumot is - bár én csak pár golyócskát kaptam, a Csenge meg felet, és anya egy egész adagot osztott be magának - és bizony hatott!

Emelett illatozunk a balzsamtól (Kinder és Baby Luuf), és már alig kell fújni / szívni az orrunkat. Bár, ha nekem is nagyon folyik, akkor én is önkéntelenül (vagy szándékosan?) beleprüszkölök, ha odatartja a zsebkendőt - és akkor szépen kijön, gyakran szívni sem kell. És már jó ideje nem küzdök az orrszívás ellen (bár a miénk kézi, úgyhogy nincs az az ijesztő porszívó zúgás már az elején), csak akkor, ha mélyről kell felszívni, azt nem szeretem. De amint anya azt mondja: - Kész!, már abba is hagyom a hadakozást (a pelenkázón tud úgy lefogni, hogy szépen kitisztítsa a nózim, és viszonylag kényelmes legyen nekem is). És megtanultam azt is, hogy ez jó, és ha folyik a nózim, és anya épp nincs ott, megyek is hozzá, és magyarázok, meg sirkódok, aztán ő mondja, hogy akkor kitisztítjuk, és ügyesen nyújtom a kezem, hogy vigyen! Rájöttem, hogy ettől lesz jobb nekem is - de azért persze szeretni még nem tudom.

Tegnap volt az első olyan esti szopi, hogy nem hagytam abba egy-két szívás után, mert bedugult az orrom. Korábban mindig felültem ilyenkor, és lehúztam anya pizsijét, hogy jelezzem, nem szopizok tovább, és az ágyból kifelé mutogattam, hogy vegyen fel, és sétálgasson velem! Arra is rájöttem, hogy így, függőlegesen,  helyreállnak az orrjárataim! Pedig a nátha előtt mindig sirkódtam, ellenkeztem, ha dajkálni akart elalvás előtt! Most meg én magam kértem. És csak akkor feküdtünk le, mikor már szép tisztán vettem a levegőt, úgy aztán sikerült álomba szopiznom magam. Ha éjjel ébredtem a dugulás miatt, akkor ugyanígy adtam tudtára, hogy mit akarok. Ő pedig a Gryllus: Kisbaba, kismama, jó éjszakát! című altatóját énekelgette nekem.

És a Csenge is, az ágyikóból! Ő már nagyon ügyesen viseli a betegséget, mindgi hozza a zsepit, tartja a pizsijét, a hátbedörzsöléshez, magától kéri a gyógyszert (bár az Oscillococcinum jó ízű, mint a homeopátiás szerek általában), és mindig elalszik, míg anya engem ringat a sötétben. Már jó ideje nincs külön mese, csak közös, dehát abba nem sok fér bele. Olyan nagylány lett belőle ezen a nyáron! És már a szinkron-babázást is elhagyta. Bár a múltkor ő is elővette a mamától elhozott Katicát (a délutáni alvásnál), hogy anyával együtt hordozza, ringassa, énekelgessen neki. Csakhogy ő most kivételesen nem ugyanazt akarta, mint anya, hanem a Kiskarácsonyt! De szépen megértette, hogy én nem alszom el, ha ő mást énekel, és kivárta, míg anya lefeküdt velem szopizni!

Mostanában esténként anya verseket mond a sötétben, miközben szopizok. Gazdag Erzsitől a Kelnek a kiscsibék és a Pici csibe alszik a Csengécske nagy kedvence, de Arany János Családi kör című versének a kezdetét is nagyon szereti. És Zelk Zoltán Három nyula is újra repertoárra került. Már jó ideje nem fél a farkastól, rókától, mint régen! Gyakran anyával együtt mondja őket, míg el nem nyomja az álom. Tegnap este, az autóban hazafelé Gazdag Erzsi A gém bocskora (az Annáéktól kapta a Meseboltot annak idején, a keresztelőjére, és mostanság az az új kedvenc, abból szemezgetnek) című verset mondatta anyával, míg vezetett, és mire hazaértünk, már ő is vele fújta.

Aztán megváltozott a világhoz való viszonya is: tegnap a kék csacsis benticipőmet húzta rám anya, miközben a csacsi szemét, fülét mutogatta, mesélt róla, mikor a Csenge megszólalt: - Nincs is kék csacsi! - Hát milyen van? - Csak szürke.  - hát eljutottunk ide is. Már kezdi elválasztani  a valóságot és a meséket.

 Amúgy nehezen viseljük ezt a hirtelen váltást, a jó meleg, mezítlábas nyár után! Már én is kaptam új cipőt (a Csenge nem nőtte még ki a tavaszit, 25-ös maradt a lábija), mert a Csengéről örökölt csak 20-as! Úgyhogy egy 21-es Elefanten (akciósan vettük, 4990-ért!) cipőben járkálok, ha ki tudunk menni. Gyakran viszont csak gumicsizmában (az a Csengéé volt) jutunk ki az udvarra. Akkor plusz zoknit veszünk fel, mert a gumicsizmában nagyon le tud hűlni a lábam, és már a tavaszi sapkák (azok is jók még, sőt a Csengének is jó még, amit két évesen kapott! De látom az ovis társain, hogy ők is a kicsi korból ismerősben vannak) is előkerültek! Na, a sapka, az aztán nagy ellenségem lett! Mindig nyűglődök, le akarom venni, dehát kötve van, szorosan... És a Csengétől örökölt vastag mellény, dzseki, harisnyát is húzunk már. Brrr, micsoda ősz! Mintha november lenne! A Csengécske is kapott most jópár meleg nadrágot, pulcsit az ovira, hiszen nem ilyen szeptemberre készültünk.

Amúgy csak keveset vagyunk odakint, az imádott kertben - mindig túl vizes, vagy hideg szél fúj. A homozóban sem sokat játszom, anya félt is a felfázástól, de nekem is hamar kezd fázni a kezem, és csak sirkódok, meg ez a sapka is! A hintát mindig törölgeti, hogy bele ülhessünk, párnát tesz alánk - de így sem tudunk sokat lengedezni, a hideg szél miatt. Inkább a cicákat kergetem - abban legalább kimelegszem - bár így beöltözve...

Hétfőn Szekszárdon jártunk, apa a kocsit vitte szervízbe, mi pedig vásároltunk a Csengécskének, és nekem. És olyan szerencsésen alakult a délutáni alvásom (persze, a betegség is letaglózott, dehát csak akkor tudtunk menni), hogy a gyereküléssel együtt betettek a Tesco kocsijába (mindig ragaszt rá a biztonsági őr, pedig Römert nem is árusítanak...), és csak a Csenge ruhapróbáinak a végén ébredtem fel! Pedig közben még pisilni is ki kellett szaladni vele (apa a szervízben maradt, hárman voltunk anyával), és anya meg volt győződve róla, hogy felébredek, de nem! Az összes macerás, nyűgös, vagy éppen örömteli, nevetős  ruhapróbálós időt alvással töltöttem! Utána pedig anya kendőben felkötött a csípőjére, és onnan nézelődtem vígan. Milyen jó is ez a kendő!

Kedden pedig Tiszakécskére mentünk, a burgonyaszedőhöz alkatrészért. Odafelé anya a Csengének is jó alvást tervezett, de nagy nyügi lett belőle. Megbeszélték, hogy végig olvassa a Meseboltot, és utána alvás. Ehhez képest a Csenge sokszor elkezdette újra és újra, míg anya megelégelte, azt mondta, ha ennek vége, akkor becsukja (azért, hogy aludjon, mert látta rajta, hogy nagyon fáradt, de nem fog elaludni, ha a versekre figyel - akkor mindig ébren tartja magát). Na, ebből nagy sírás lett... De apa megmentette a helyzetet, és még bivalyokat is láttunk az út mellett. Anya pedig elmerengett, hiszen ezen az úton utaztak mindig a mamával, Fülöpházára, az ő anyukájához... A házat is mindig látjuk - bemenni sajnos már nem lehet, rég idegen lakja, de szinte látta a mamát és a testvéreit az ajtó előtt szaladgálni...

 Végül azért elaludt a kis Csenge, csak Tiszakécskén ébredt fel, mikor visszafelé indultunk. Én pedig vígan integettem egy kutyusnak (va-va), és majd kimásztam hozzá az ablakon keresztül:

Kecskeméten Meki, utána pedig bementünk a mellette levő játszótérre, ami kintről nem sokat muatott, de már kellett egy kis mozgás. Odabent kellemesen csalódtunk, a Csenge óriásiakat csúszott a lengőhintával (és milyen ügyesen! mikor az ütközőnek csapódott a felső  vezető, akkor sem esett le, kapaszkodott, és lendült tovább vissza!), meg az űrhajót is bevette, én vonatoztam, szaladgáltam, sajnos minden vizes volt, de azért jó sokat időztünk, már szürkült, mire hazaindultunk.

Már egyre kevésbé érdekelnek a kocsiban lévő első ülés háttámlájára szerelhető játéktárolóm darabjai (kivéve a mesekönyveket), anyának újakkal kell feltöltenie őket, ha legközelebb hosszabb útra indulunk. Most a Csenge lila póniját öleltem boldogan - nagyon szeretem a lovacskákat!

Este még a Pennybe is bementünk Földváron, találkoztunk a Misiékkel, és jót tologattam a kocsit, meg kergetőztem a Csengével, míg anyáék vásároltak. No meg mi is! Én vígan odavittem a tésztákat a kocsihoz, a Csenge pedig bepakolászta őket! Jó móka volt! Így vettünk lencsét és sárgaborsót is - de ez csak később derült ki...