(na, most jó sokat írtam, és találtam korábbit is, ami nem volt még publikálva... még a Csengéről szeretnék 5,5 éves összefoglalót, a Csanu 2,5 éveseit tovább, és egyet a Babócáról...haj-haj)

Sosem volt egyszerű - írták is mindenütt, közismert, hogy a gyerekek ragaszkodnak az állandósághoz, nem szeretik, ha csak úgy felborítják a megszokott dolgokat.

Így volt ez a Csengével is, emlékszem, amikor a Télapó a Pötyit hozta, az szerepelt a "feljegyzései" között, hogy ez a kislány mindig csak a pizsamában akar maradni. Vagy a cicás overállban. Így is volt jó ideig, de kedvező kombinációt is ki lehetett hozni belőle, amikor a pizsire már hajlandó volt rávenni valamit - egészen pontosan a cicás overállt...

A Pötyi változtatott nagyot ezen a szokáson, mert olyan boldog volt a kiskutyától,  hogy hamarosan midnen reggel vígan öltözött, hogy kimehessen hozzá! És később már a cicás overállt is levette, mert az csak a Pötyihez való.

 (a kép keresése közben rábukkantam egy felvételre az ennyi idős Csengétől - hihetetlen! teljesen, mintha a Csanu lenne, épp a farkast kergeti ki benne a házból, ugyanazok a félelmek, ugyanaz a hanglejtés, a hangtévesztések - kivéve az - s, és - sz hangok, nála ezek - f-ként voltak jelen, a Csanu pedig tisztán ejti).

Szóval nem könnyű az évszakváltozás - de még a hétköznap / ünnepnap; hidegebb / melegebb napok is jól megedzettek az évek folyamán.

Így történt, hogy a sokadik próbálkozás után, amikor egyáltalán nem volt hajlandó elfogadni, hogy kint már nem nyár van (ami az ő szeméből érthető is, bent meleg van, akkor miért lenne más odakint?!), fogtuk magunkat és elindultunk. Gondoltam, most vagy soha, mert végre nem időre kellett menni (az oviba indulást ezidőtájt igyekeztünk stikában véghezvinni, és őt itthon hagyni apával - szinte sosem ment, viszont szörnyű tiltakozás volt, kocsival is mentünk mindig, úgy csak pár perc az út, de nekem - neki is - az is sok volt).

Volt tehát lehetőség az alkudozásra, megbeszélésre - de ő makacsul ragaszkodott az igazához, sehogy sem tudtam rávenni, semmilyen eddig jól bevált ígérettel (pl. Pötyi is megnézi, mutassuk meg a Cilinek stb.). Úgyhogy elindultunk.

Kiscipőben (mert azt nemrég kapta, és nagyon büszke volt rá, mindig a "szép cipőben" akart lenni - de mással nem volt így), zokniban, kisgatyában és pólóban. Fújt egy kicsit a szél (és a mostanihoz mérten egyáltalán nem volt hideg, csak hosszú naci kellett volna a rövid helyett, és egy pulcsi, de hiába volt macis, meg minden ami egyébként tetszenék), és úgy is voltam, ha sokáig nem szól, visszaviszem. Szólt. Igaz, már az utcaajtón is túl voltunk, és mentünk pár métert az utcán (épp fel akartam venni, hogy bemenjünk), amikor elémfordult: - Anya, én fázot! Vegyél fel! - Bemenjünk felvenni valamit? - Niden! (azóta  idenné- igenné -  vált).

De sajnos hamarosan már ez sem volt elég, el kellett búcsúznunk a nyári kalaptól, dzseki kellett, (addig mellénnyel hidaltuk át, ezt valahogy szerette, az utolsó mellényes napon sárkányt eregettek - ő is egyedül, bizony! -, már nagyon kellett volna a dzseki, de akkor hiába fázott, csak nem akarta felvenni) és kesztyű - ez utóbbi nagyon simán ment, elég volt, hogy egy kicsit fázzon a kacsója, és azóta sosem indulunk el kesztyű nélkül. És olyan ügyesen veszi (Ededül!), a kétujjassal nincs gond, de az ötujjasban sokszor "eltévednek" az ujjacskák (bár ez is egyre jobban megy!). Ismét sírás az oviba menet - de itthon a világ minden kincséért sem maradt volna, nekem meg megszakadt a szívem, hogy nincs idő magyarázni, ő meg vergődik a gyerekülésben, és szabadulni akar a sapkától, mert - Túnya! (csúnya), és csúnya volt a dzseki is, pedig előtte vígan mutogatta, hogy a Bálinttól kapta, és csúnya volt a régi dzseki is, pedig azon focizó mackó van, amit tavaly imádott.  Aztán valahogy sikerült megbarátkozni a focizóssal, de később már muszáj volt a vastagabb, azt is próbálta letépni magáról, mikor valahogy eljutottunk a gyerekülés bekötéséig - addig azért hagyta magán, mert azzal volt elfoglalva, hogy őt ne hagyjuk itthon, és azért sírkódott (már azt is beígértem, ha nem öltözik, de nem hatott). Igen, nálunk ezek azért is nehéz kérdések, mert ami nem tetszik, azt egyszerűen leveszi. És megszerette a Micimackós sapit is (tavalyi, már kicsit kicsi, de még nem volt új, és olyan hideg sem), bár ez úgy történt, hogy a másikat talonban hordtam a hátizsákban, de eltitkoltam előle, és amikor fázott a kobakja azt mondtam, csak ez van, de sietünk haza, és ott felveheti a kalapot.

És most a Micimackós sapit is le kellett váltani. Kapott is egy sárkányosat, tetszett is neki, addig, míg meg nem tudta, hogy azt bizony hordani is kellene... szerencsére éppen akkor volt, hogy az egyik szomszéd a Halloween  bulira feldíszítette a kertjét és az utcát, még Vasorrú Banya is volt / van (egyébként itt is bepróbálkoztam, mint a pizsinél, a Süsüvel, de itt nem jött be...). És elkezdtük mondogatni, hogy ez a sárkányos sapi elzavarja a Banyát! Mert fél tőle (erről majd egy másik bejegyzésben). De eleinte ez sem segített, aztán egyszer sikerült végre úgy felöltözni, hogy vissza kellett szaladnia a sapkáért (siettünk), és észrevétlenül ezt adtam rá. Persze hamar feltűnt a csere, de annyira akart jönni, hogy elhitte, majd a kocsiban kicseréljük. Ott meg jött más figyelni való, így lett belőle az, hogy majd itthon átveheti.

És láss csodát, hazatérvén apának már büszkén mutatta: - Apa, én a sájkányos sapiban mentem! Ami ezavajja a Banyát! - hát ennyi volt. Azóta is kérdezgeti, biztatgatja magát: - Ez ezavajja a Banyát! A Mitimattós nem tuggya ezavajni.

(a kép az utolsó Micimackós sapis)

Itt tartunk most. De már kapott overállt a hidegebbre - és azzal is nagy haragban van:) Az új harisnyákat pedig csak egyszer próbáltam (focizós, meg minden... na, persze) - még nem igazán van olyan hideg, elég a térdzokni is, de sokáig abból is csak a kacsás (szegény kis Csengétől titkon el is "loptam" az övét a Csanu számára, mert ő már harisnyázik, de párszor már furcsállotta, hogy miért nincs az ő fiókjában sosem?!), minden más Túnya! Na és a régi hosszúnadrágokról való áttérés az új méretre (92)... mert a régiek már térdig felcsúsztak, ha beült az ülésbe, úgyhogy egy darabig ott is tartottam őket titkon a szobában, csak a fiókból tűntek el. Az első áttörés egy zöld nadrág volt, ami - "pont olyan, mint a vadászoké, és elzavarja a farkast!" - mondanom sem kell, hogy, egy darabig csak ez jöhetett, napokig őriztem, hogy ne koszolódjon, aztán amikor vizes volt, és akkor is ezért sírt...

És a Vasorrú elzavaró sapi (este kimostam, jaj, csak megszáradjon...):

 Szóval nem könnyű dolog ez a nagy változatosság, bár szerencsére van 1-1 darab, amit rögtön megszeret, mint a pizsit (és azt le is veszi, mert abban csak alszunk, nagy becsben van!). Emlékszem, a kis Csenge hálózsákos időszakára (a vastag, nagy méretű 86-os hálózsákokban), hogy mekkora tragédia volt, ha este véletlenül rádőlt a tej (már kicsit később volt, nagyobb pocakkal, valamikor tél vége felé, mert már nem szopizott, addig nem kapott tejet ő sem), és nem alhatott abban...Úgy sajnálom őket ilyenkor, az a  keserves, vigasztalhatatlan sírás...

Na és ezt később sem növik ki (nem hát, nekem is van kedvenc ruhám), elég, ha csak arra gondolok, hogy tavaly a Csenge egy egész  hétig járt a macis szoknyában az oviba... Persze, ekkor már könnyebb a rábeszélés - bááár...

Arra már nem maradt energiám, hogy elmondjam, miként tudtam megbarátkoztatni az ÉN új pocakos ruháimmal.... de a poncsót ma sem tűri:- Ett vedd le terólad! - és lehúzza.

Éééés ami mindig jöhet: gumicsizma! Mert pocsolyázni jaj de jó!!!

:):):) éppen ma van a félidő, a 20. hét... (ez hogy lehet???!!), Hétfőn megyünk babanézőbe, mindannyian, a kicsik is bejöhetnek, már nagyon várják, hogy megnézzék a Kistesót:)