Sokat töprengtem ezen- főleg, mert én is ilyen "tüneteket" mutattam gyerekkoromban, és a csemetékre is jellemző.

Végre megvan a magyarázat, Ranschburg professzor tollából:

A különös adomány

A „félénk gyerekekről” írt cikkemben fel akartam hívni az olvasók – a szülők – figyelmét arra, hogy ezek a gyerekek valójában nem félénkek, hanem különlegesen fogékonyak a külvilágból érkező ingerekre...

Veleszületett érzékenységük folytán másoknál sokkal többet vesznek észre a körülöttük zajló világ történéseiből, így a zajos, szokatlan környezet, az ismeretlen emberek közelsége – belső egyensúlyuk fenntartása érdekében – önvédelemre készteti őket: visszahúzódnak és passzívakká válnak. (A felületes szemlélő ezt a magatartást minősíti félénkségnek) A cikkben jeleztem, hogy ez a különös érzékenység komoly adomány, és a szülő súlyos hibát követhet el, ha figyelmen kívül hagyja, vagy félreérti gyermekének kortársaitól eltérő karakterét. Most alaposabban is bemutatom ezeket a gyerekeket.

Megfigyelőkészség Mindenekelőtt: kitűnő megfigyelőkészséggel rendelkeznek ezek a gyermekek. A legtöbb ember, amikor belép egy ismeretlen helyiségbe, beéri a felszínes benyomásokkal: középen az asztal, körülötte emberek ülnek, és a szemünk sarkából észrevesszük azt is, hogy a falnál egy szekrény áll, a sarokban pedig a televízió valamilyen műsort sugároz. Az „érzékeny” gyereket ilyen helyzetben elárasztják az információk: a szőnyeg színe és mintái, a függöny redői, a mennyezet sarkában megbúvó pók, az ismeretlen emberek arcvonásai, gesztusai, a szobában uralkodó atmoszféra üzenetei, egyszerre, azonos időben öntik el az agyát, és neki mindezt fel kell dolgoznia! Ehhez természetesen időre van szüksége, és így szükségszerűen zavarodottá, visszahúzódóvá, passzívvá válik. Nem köszön, elbújik anyu szoknyája mögé, aki pedig elkeseredetten – és a jelen lévők tréfás-gúnyos megjegyzéseitől szégyenkezve – magyarázgatja: Kicsit félénk a gyerek – pedig otthon annyit beszél, be nem áll a szája! Igaz, időnként a szülők is meglepetten tapasztalják, mi mindent észrevesz „ez a gyerek”. Azonnal feltűnik neki, ha anyunak új frizurája van (bezzeg apu az ilyesmit meg sem látja), és a lakásban, a család életmenetében, a szülők hangulatában előforduló legapróbb változások is azonnal felkeltik a figyelmét.

Tökéletesre törekvés Mint a jó megfigyelők általában, az „érzékeny” gyerek folyamatosan telve van a körülötte zsongó világ érdekes, izgalmas tapasztalataival. Logikája és fantáziája is kiválóan működik: már az óvodás kor elején bonyolult, sok darabból álló puzzle-kat rak össze, kisiskolás korára ügyesen sakkozik, de a figyelmes szülő már jóval korábban – akár „félénk” kisfia, kislánya két-három esztendős kora táján – elcsodálkozik gyermeke fantáziájának gazdagságán, megfigyelőkészségének, emlékezetének, logikájának korát messze meghaladó fejlettségén. Ráadásul a legtöbben kis „perfekcionisták”: nem adnak ki a kezükből semmiféle munkát, amíg ők maguk nem érzik úgy, hogy az hibátlan és tökéletes.  (Ez különösen az iskolában válik feltűnővé, amikor például írni tanulnak: a házi feladatot újra és újra megcsinálják, mindaddig, amíg a betűk nem sikerülnek úgy, ahogy ők elképzelték azokat). Ebből adódik természetüknek sokszor tolakodónak tűnő vonása is: sokat és sokszor kérdeznek, és kérdéseik nem egyszer provokatívak, valóban gondolatébresztőek Nem egy olyan szülővel találkoztam már, aki elmesélte, hogy kisfia (kislánya) „asztronómiai érdeklődésének” korszakában ő maga is rengeteget tanult a csillagokról, a bolygókról, a világegyetem keletkezéséről, hiszen a gyerek kérdései alapján mindennek szakkönyvekben, lexikonokban kellett utána járnia.

Reakciók a külvilágra Vegyük most sorra azokat a legfontosabb tulajdonságokat, amelyek ezeket a „különlegesen érzékeny” kisfiúkat és kislányokat – akiket tévesen minősítenek „szorongó”, „félénk” gyerekeknek – jellemzik. Természetesen nem ismerhetjük fel minden ilyen gyereken az alábbiakban felsorolt valamennyi tulajdonságot, de a szülő, aki ebben a témakörben érintett, minden bizonnyal rá fog ismerni gyermekére.

Az első tulajdonság, amit feltétlenül meg kell említenem: „az összerezzenési hajlam”; az érzékeny gyerekek – már csecsemőkorukban is megfigyelhetően – minden váratlan, a megszokottól intenzitásában vagy jellegében eltérő ingertől (hangoktól vagy zajoktól) „megijednek”, illetve ezekre összerezzenéssel reagálnak.

Már egy-másfél esztendős korukban megfigyelhető, hogy barátságos, finom korrekcióval jobban lehet hatni rájuk, mint a szigorú büntetéssel. A legújabb pszichofiziológiai vizsgálatok azt bizonyítják, hogy ezek a gyerekek a jutalomra, a dicséretre is érzékenyebbek az átlagosnál, ami azt jelenti, hogy a túl harsány elismerés éppen úgy zavarba ejtheti őket, mint a nyers tilalom, vagy elutasítás.

Szokatlan illatokra, erős fényre, vagy éppen a bőrfelületet érő bizonyos ingerekre különösen érzékenyen reagálnak. Vannak közöttük, akik már csecsemőkorukban elcsendesülnek, és feszülten figyelnek egy-egy Mozart-dallam megszólalásakor, mások – háromévesen – a naplementében gyönyörködnek a Balaton partján. Gyakran megfigyeltem, hogy egyes gyerekek csecsemőkori fényképeiken kizárólag behunyt szemmel, görcsösen összeszorított szemhéjjal láthatók: nyilván a vaku felvillanása „idegesítette” őket, és nagyon sok gyereket ismertem, aki bizonyos szövetből készült ruhadarabot képtelen volt viselni, mert „szúrta” őt, vagy a túlságosan testhez simuló holmi (pl. a zokni) okozott számára komoly gondot.

Gazdag fantázia Intuitív, befelé és belülről, nagyon mélyről – mondhatnám: ösztönösen – figyelő gyerekek, akik korukat messze meghaladóan éreznek rá a környezetükből érkező érzelmi üzenetekre; a helyiségben uralkodó rosszkedvet, „stressz-hangulatot” pillanatok alatt felfogják, és a maguk módján azonnal reagálnak is rá – a legtöbbször úgy, hogy visszahúzódnak saját „csigaházukba”.

Felszabadultan, elmélyülten és gazdag fantáziával játszanak – ha egyedül vannak! Társaságban visszahúzódóbbak, idegen környezetben pedig gyakran teljesen passzívakká válnak.

Gazdag érzelem- és gondolatvilág, mélyről fakadó érdeklődés jellemzi őket. Ezzel magyarázhatók különös, gondolkodásra késztető, gyakran zavarba ejtő kérdéseik is, melyekkel gyakran ostromolják a hozzájuk közelálló felnőtteket.

A pszichológiai tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a veleszületett, különös érzékenység kétségtelenül kapcsolatot mutat a később kibontakozó tehetséggel. Csak az érdekesség kedvéért említem, hogy George Washington, Albert Einstein vagy Leonardo da Vinci éppen ilyen gyerekek voltak.

Legközelebb arról írok: mit tegyen a szülő, ha elolvasván ezt a cikket a „félénk gyerekekről”, ráismer saját kislányára vagy kisfiára.