Ha a Csanun szembeötlőek a változások, akkor a Csengén még inkább.

Egy nap nálunk volt az Ágika, és a Cliffordos kirakót felolvasva mondtam is neki, hogy jövőre már ő olvassa. Erre nyomban büszkén előállt a kis Csenge, hogy - Már én is tudok olvasni! Figyelj! - és visszamondott egy-két mondatot (persze szó szerint) az előbb hallottakból. Olyan édes, még nem tudja különválasztani, hogy az olvasás, és az olvasás során megjegyzett szöveg visszamondása nem ugyanaz. Egyébként rednszeresen mond vissza hosszabb meserészleteket, idéz egy-egy meséből.

A Györgyiéktől kapott kis porcelán tányéron (ez a Csanué, az övé cicás) több állat angol neve is fel van tüntetve, nyomtaott nagybetűkkel. Úgy egy hónapja azt vettük észre, hogy nagyon nézegeti a tányért evés közben (furcsa is volt, hogy abból kért), aztán hamar végez, és elmegy a szobába (általában megvár bennünket). Majd kis idő múlva visszatér, ismét megnéz, vagy rögötn hozza az eredményt: a szobában emlékezetből lemásolta egy-egy állat nevét! Betűket már régóta szeret másolni, azt is tudja, hogy az egyes szám egy vonás, és rá még egy így (a Csanunak tanítgatja), de így, emlékezetből még sosem írt eddig. Egyébként nem tanítgatjuk sem írni, sem olvasni, amit kérdez, arra választ kap, de semmi több. Mert az első osztályban is csinálni kell valamit.

Mivel már számtalan gagyira átírt Piroska és a farkast kellett neki felolvasnom, megígértem, hogy előveszem a régi mesekönyvem, és elolvassuk azt, ahogy a bácsik igazából megírták (ahol nem a nyuszik ugrándozása riasztja el a farkast, és a nagymamát is tényleg bekapja, nem csak elájul és a farkas betuszkolja a kamrába, ahol a nyulak ugrálására magához tér, és ő is kiszalad elzavarni a farkast...). Azóta Grimm és magyar népmesék (Illyéstől a Hét meg hét magyar népmese) is színesítik a palettát.

Még a leghosszabb Grimm meséket is végighallgatja, most épp a Rigócsőr királyfi a kedvenc, de a Holle anyó is tetszett, meg a magyarból a Málészáj, és ugyanennek a grimmes megfelelője, a Terülj, terülj asztalkám is. És a Kis gömböc is megnevetteti, meg a rátóti csikótojás.

Több mesegyűjteményt nem veszünk elő, azok nagyobbaknak szólnak, talán még a Benedek Elek válogatást, de Andersent semmiképpen. Most, hogy így kerestem, csodálkoztam rá, hogy egy sor írótól van mesekönyvem, milyen jó is lesz majd!

Az Kis egér-nagy egér kártyajátékában lévő ajánlón ráleltünk egy talkálós kérdésesre, fel is kellett olvasni a két mintakártyát, és örömmel fejtette meg. Azóta a találós kérdések is nagy kedvencek elttek, van is egy gyűjtésünk ovisok számára, azt forgatjuk. Ő maga is ad fel könnyebb fejtörőket a Csanunak, jól körbeírva (mi az, ami reggel kukorékol, tolla van, stb.).

Végletek között áll, egyáltalán nem akar óvodába menni, iskolába meg pláne, mindig ekkora akar maradni, de már ki kellett hozni a könyvtárból Janikovszkytól a Már iskolás vagyok című könyvet, és mindig olvastatja, ugyanígy a saját Már óvodás vagyok címűt is. Fél az ismeretlentől. Az Esztiék visszahozták a Vackort, abból is az iskolás részt kéri. Nem beszélünk mindig erről, de az ovis ballagással kapcsolatban szóba került, hogy jövőre ő is megy, és azt gondolja, ott nem lehet játszani, még azt sem nagyon hitte, hogy sokkal rövidebb, mint az ovi, mert ebéd után hazajöhet.

Ismét babázási hullám van - bár van ez mindig, csak néha még erőteljesebb - az ülőgarnitúrán végig vannak sorakoztatva, és iskolát tart nekik. Tegnap épp egy kis gáztűzhelyet készítettünk közösen papírdobozból, parafadugóból a kapcsolók, minden "égő" más színű, és azonos színű kapcsológomb tartozik hozzá. Előkerültek a temperák is, örömmel kenték vele a dobozt.

Mert manapság előszeretettel főz a babáknak. Ehhez minden kis darabos játékot felhasznál, szebbnél szebb tortákat készít a fakockákból, színesceruzákból, a Csanu fa gyümölcseiből, stb. Néha valódi ételt is kver bele, ilyenkor aztán mindenben kölesgolyómorzsalék, kenyérdarabkák, stb. van.

Aztán megint jár velük strandra, kirándulni, vonatozni, mint minden nyáron - a mamával letette a matracot a szőnyegre, volt az vonat, strand, ki tudja mi nem. Szereti azt is, amikor kiveszem a gyereküléseket (apa tegnap volt utoljára a csemegekukoricával), és egymás mögé állítja, kiegészíti kisszékekkel és vonatoztatja a babákat, vagy épp ők is mennek a Csanuval - úgy élvezik!

Van egy 187 db-os Hupikék kirakónk. Tavaly kapta az Aldiban, nagyon odavolt érte, és többedszerre apa megvette - gondoltuk, majd belenő. Már akkor is szépen kirakta, de kis segítségre szüksége volt, főleg, mert egyedül hamar elment a kedve, a sok darab miatt nem haladt rendesen. Most egyedül rakja, még sosem mértem, de nagyon hamar végez, elnézegetri, megmutogatja, és már szedi is szét, hogy újra rakhassa. 187 kicsi db-ot...

A Spar akció előtt is szerette a törpikéket, azóta apa néhány epizódot le is töltött neki (már a Csanu is megy, hogy Apa - és feltartja a mutatóujját - ed töpitéset tőd le! - egy törpikéset tölts le. Nem repesek, hogy nézik, de tényleg nem sokat). Korábban Frakkot, Dr Bubót néztek, meg Kisvakondot. És boldogan ülnek apa ölébe, és nézik.

Ami nemkívánatos következménnyel is járt. Csak utólag vontunk párhuzamot, és a Csenge is azt mondja, hogy mert az Ügyi / Hami, mikor ki főzés közben tesz valamit az edénybe, és felrobban a ház. Eddig állandóan a konyhában segített, még kevergetni is engedtem az utóbbi időben, és egyszer csak elkezdett rettegni, amikor mghallotta, hogy a forrásban llévő víz dobálja a fedőt. Borzasztóan fél, nem is marad meg a konyhában egyedül, ha fő valami. Ha beleteszek valamit, akkor is ijedten kérdezi, hogy nem robban-e fel?! És hiába nyugtatgatjuk, magyarázzuk, csak fél továbbra is. Azt hiszem, ennyit a törpikékről. Egyre kevesebbet nézik.

És előjött több félelem is, látszik, hogy nagyot nyílt előtte a világ, de még sok részlet nem tiszta, olyanokat mond, hogy - Arra gondoltam, hogy megyünk haza a mamától, és apa kiszáll, és elgurul az autó az árokba. Vagy belecsap a villám, és tűz lesz (a tűztől régóta fél), vagy amikor ráteszek valamit a gáztűzheylre, akkor is rámszól, hogy - Nem lesz tűz?! - mert tanítgattam, hogy amíg meleg, veszélyes rátenni a konyharuhát, stb. A magyarázatokat igyekszem a kis lelkére irányítani, persze el is mondom az ő szintjén, de főleg a biztonságot szeretném erősíteni. Olvastam, hogy egy gyerek megtanítható pl. arra, hogy nincs szörnyteg a pincében, de ő attól még belül fél, hogy igenis ott van, csak már nem meri mondani. Na, ezt szeretném elkerülni.

Fél persze a vasorrú banyától, a farkastól és még más negatív mesehőstől is - normális szinten. Mert azt csak hallja, és így a saját belső képalkotó rendszerére van hagyva, hogy mit és milyennek képzel el. Mindent csak annyira félelmetesnek, amennyire azt eddigi tapasztalatai és a fantáziája lehetővé tesz - és a legfontosabb: saját kis lelke védelmére egy gyerek mindent csak annyira félelmetesnek képzel, ami nem megterhelő számára.

De ha látja, akkor esélye sincs erre a védelemre. Neki nem nevetséges, hogy felrobban a Hami háza, és a kéményen is a kotyvalék folyiik, vagy elesik a tele süteményes tállal, és minden összertörik, vagy fejbe vágják egymást. De nem is értem, hogy ennek miért kellene nevetést fakasztania.

 A könyvtárból kihoztuk Berg Judittól a Panka és Csiribi történetek (két kis tündérke) közül a Tündérvárost és a Micsoda időt. Imádja őket! Sajnos Cipelő cica nincs a könyvtárban, csak ez a két Berg könyv, de biztos gyakran fogjuk kikölcsönözni őket! Állandóan ezt meséltetné, mióta itt vannak, és nagyon vágyik a többi részre is.

 Gyorsan fel is írom, nehogy elfelejtődjön (mert kitúrta a Bartos könyveket, bár nagyon jók lesznek, ha majd olvasni tanul, mert nagyon rövid, pár mondatos szöveg tartozik csak egy-egy oldalhoz.):

- Micsoda idő, Tündérváros, Tündér biciklin, Tündérnaptár

 - Cipelő cicák a városban, Cipelő cicák a Balatonnál

- Csukás István: Téli tücsök meséi.

Egyre hosszabb meséket, történeteket hallgat szívesen, a Sanyi manó (nagyjából egyszuszra kellett felolvasni) is nagyon tetszett neki a csintalanságaival.