Az első mondóka (Ecc-pecc, kimehetsz), amit azóta már számtalan követett.

A kedvencek (ezeket a nap bármely szakában magától elkezdi, és egymás után többször elmondogatja):

Ecc-pecc kime-hett (nem múltidőként mondja, de nehéz leírni, mert nem is 'tsz') , hoap-után beö-hett

cénája, cinedéje, udoj cica a edéjje! Jupp (ezt mostanában nem mindig teszi hozzá).

Hita-paita, jédi duna, tita-tona

udoj a Dunába,

Potyi, udoj a Dunába, hopp!

Potyinek motam, anya! (Pötyinek mondtam, anya! - ezt mindig hozzáteszi, és felháborodva hívja a Pötyit (Potyi, gyeje, neted mottam!), ha az éppen nincs jelen a neki címzett modnókánál)

Cimo cica haj (jól megnyomva), o(v)á lett a vaj

Ott láto (egyébként tisztábban kimondja a szavakat, csak mondókában harapja így el) a bau-szodo

Mot le neted, Te (nyomatékosan) cica, baj!

Szóval nem elég, hogy mondja, még költi is őket! És a fenti variációkhoz mindig ragaszkodik!

Kötőjellel próbáltam érzékeltetni, hogyan szótagol (általában még a szavak között is tart pillanatnyi (alig észrevehető) szüneteket.

Mondogatja még a Bum-bum Búnót is, a Titata füdit is gyakori, mióta a Botiék CD-je megérkezett, de már szinte bármit visszamond, akár egyszeri hallásra (persze korábban számtalanszor hallotta már őket) is!

Az első mondóka is mélyről jött elő, hisz előzőleg már nemcsak azt nem, de egy ideje (pár napja) mást sem mondogattunk, egyszer csak feltört.

A bármit visszamondra jó példa, amikor apa a Botitól kapott habgyurmából formázott neki, és azt mondta - Nézd, Csanád, ez egy Brontoszaurusz.

Ő pedig szépen, miden tűnődés nélkül azonnal mondta utána:- Botoszaujusz! - és azóta sem felejtette el (hm, mennyi latin névsort magoltam a vizsgákra, míg a pocakomban volt...)!

Most, kétéves korára gyakorlatilag - az ejtési, hangképzési hiányosságoktól eltekintve - tökéletesen ki tudja fejezni magát (a 23. hónapban ugrott meg nagyon a beszéde), szépen beszél, a ragozásban SOSEM téveszt! Helyesen használja a személyes névmásokat, határozókat, sokszavas mondatokat alkot - a Csenge is nagy hatással van rá, ügyesen elbeszélget vele.  Ami hirtelen nem jut eszébe, arra még ma is azt halljuk válaszként (mert csak váratlan kérdésekkel tudjuk így "sarokba szorítani", magától mindent kifejez):- Aa - de már látszik, hogy töri a csöpp kobakját, hogy mit is lehetne mondani, és hálásan rá is kezdi, ha egy-egy szóval elindítjuk.

A bizonytalan dolgokat még ma is sutyorogja - de nagyon kevés ilyen van, a Csengécskével közösen mondott anyák napi nagyanyókás köszöntő (annyira szépen mondták el a mamának! fel is vettem, csak az a kár, hogy sok szúnyog volt a kiskertben, és közben azokat hajtottuk, hogy ne csípjék össze a lelkes csapatot - egyébként furcsa, de rengeteg a szúnyog, pedig nálunk (csak nálunk és az Alföldön...) súlyos aszály van. Tavaly, mikor sok eső esett, nem volt ennyi), vagy a boldog névnapot/születésnapot tartozik csak a halkan hangzók közé (érdekes, halkan sokkal tisztábban mondja, talán épp azért is halk, mert ő is érzi, hogy hangosan elharapná)