A Csengécske a szülinapjáig szeretné megtartani... Az ablakdíszeket már levettük, a hóspray-vel készült dekorációkat is letörölgette, de ehhez ragaszkodik (és szerintem a kivilágításhoz is, bár tegnap már az Annáék is látták).

Szóval végre eljöttek - az ónos eső miatt eleinte kétséges volt, de nálunk (egyébként piros jelzés volt, bennünket viszont elkerült, mint ahogy minden más csapadék is el szokott...) annyira kevés esett, hogy nyugodtan lehet közlekedni, sőt, napközben fel is olvadt minden.

Persze a nagy tervek a sütiről, meg ilyenek...

Délelőtt átjöttek a Laráék (minden fontos cím elszállt a netes könyvjelzőből, az összes mezőgazdasági gépkereskedő, kertészeti címek..., de sajnos a Lara apukája sem tudta visszahozni), és játszottunk egy jót. Először ketten ülünk egy lóra játék volt, a gumilovon csücsültünk (náluk a nagy labdán szoktunk), nem ellenkeztem, pedig általában nem is szeretem, ha mögém ül valaki. Míg anya a konyhában volt, a Zita azt találta ki, hogy a pénztárgép szalagjával szállít nekünk egy-egy pufit, és mikor a végére ér, bekaphatjuk. Ez aztán nagyon tetszett - főként a Larának, ő később nem is kapta be, hanem újra kezdte - és a  Lara is egészen hamar  ráérzett, hogy hogyan kell lefelé nyomni (eleinte nekem is nehezen ment, mindig befelé nyomtam). Végül motoroztunk/autóztunk is! Jómagam elől a bébitaxival, a Lara pedig utánam a nyuszimotorral, így mentünk körbe, a szokott útvonalon (a szobákban körbe, majd ki a konyhába és vissza). És már a Lara is egészen sokat hajtotta magát! Anya épp megdícsérte, mikor szegényke elakadt, és nekiesett a komódnak... Indulásnál (és egyébként is, ha valaki elmegy tőlünk) mutogattam kifelé és magamra, hogy én is kikísérem őket.

Amikor a Csenge oviba indul, akkor pedig a kis csizmáimat kapom a kezembe, majd lecsüccsenek velük, és elkezdem levenni a szandimat - engem ugyan nem hagytok itthon! Persze, van azért, hogy mégis sikerül valahogy leszerelni - ezt apa szokta, és legtöbbször megy is, de manapság valahogy megint nem akarok tágítani (pedig aztán, ha itthon maradunk, olyan jót játszom vele, lovacskázunk - az ágy közepére fekszik, én pedig felmászom a hátára (menni még nem mer velem egyedül) - könyvet olvasunk, traktorozunk).

Szóval a Laráék után el is aludtam - ujjszopi, és az advekált kérdés anyától: Éhes vagy?, Együnk? - de most ráztam a fejem, és csak befelé mutogattam: szopi és alvás kell nekem!

 Volt is alvás, csak anya nem végzett - rizskókot készített, de felébredtem, és csak a vállán aludtam tovább (talán a tegnapi szuri?), így hát a kiteregetés és a sütés is eltolódott... A Csengéért is késve tudott indulni (3.50-kor, pedig fél körül szoktunk), de szerencsére még mások is voltak az oviban - az Anna is, csak a másik csoportban. A szokásos időhúzás egészen rövidre sikeredett (sőt, pisilni is overállban szaladt el, nem vetkőzött vissza, mint itthon szokta), hazafelé nagyot beszélgettek (nem úgy, mint hétfőn, amikor kupacra dőltünk, de ezt majd egy előzőben részletezzük). Mindig ez van (olyan jó velük sétálni!), beszélgetés, reggel pedig általában versmodás: Három nyúl, Gém bocskora, Cinege cipője, Hóember, stb. - olyan gyorsan oda lehet így érni, hogy még a hideg sem nagyon tűnik fel.

És, hogy az Annáékról is írjunk (ami elég nehéz, mert igencsak tartalmas volt az este): fergetegesen jót játszottunk, belefért minden (és jó sokáig is maradtak, majd fél kilenckor mnetek el), rizskók csokipudinggal, pénztárgépezés, babázás, vonatozás, Anna, Peti és Gergő dal a netről (karácsonyra ők is Annácskás könyvet kaptak (ők: Anna, Peti, Bálint), nekik ez az első, a Süss fel nap!), sőt, Annácskás történetek olvasása.

Először a lányok kezdték (-Anya, a Csengééknek sok Annás könyvük van! (pedig nem először látja, csak nem ismerte), és már hozta is mindet. A fiúk sem maradtak ki, sorra nézegették, majd, az újdonság varázsa után a nagy ágyon kötöttek ki, mindenki egy-egy könyvvel - az Annáék voltak a legkitartóbbak, sokáig lapozgattak szép csendben. Valahogy anya is odakeveredett, és meseolvasás kerekedett belőle, de, hogy hogyan? Ez utóbbi nagyon édes volt, az összes gyerek anya köré gyűlt, és mindenki hallgatta/nézte, egymással versengtünk a helyért! Később a lányok olyan jót játszottak, hogy csak csuda! Strandoltak, bunkit készítettek a babáknak a másik szobában, nem is hallotuk őket - mi fiúk pedig vonatoztunk. Igaz, kicsit nehézkes volt, mert még nem tudok úgy játszani, hogy másra is figyeljek, ezért anya azt találta ki, hogy építenek egy másik pályát is, mozdony meg volt bőven.

És egy pár szó arról is, hogy mit csinálok, ha megérkeznek a vendégek:

Először is ujjacska a számba, anya mellé állok (felkéretőzöm, vagy a lábán ácsorgom, míg ő a szőnyegen ül), másik kéz anya ruhájában, a szopi után matat. Aztán van, hogy kérek is, de olyan is, hogy anélkül megyek játszani. Ha gyerekek jönnek, hamar elvegyülök. Így van ez akkor is, ha mi megyünk valahová.  Vendégség közben aztán jól jön a szopi, néha-néha odamegyek anyához egy kis megerősítésre, szopizunk, de amint érdekes adódik, már állok is fel, és megyek tovább. Természetesn ugyanez a helyzet akkor is, ha mi vagyunk a vendégek.

A Csenge olyan kedves volt, hogy kölcsönadott egy Annácskás könyvet, a narancssárgát (ez nagy szó, hisz mindig ezeket olvassa).

És anya már nem is csodálkozott, hogy milyen hamar össze lehet pakolni az öt gyerkőc után is! A Csengécske összerakta a saját játékát, visszapakolt mindent az ágyra, eligazgatta, a Mariann a többiben segített, a legmacerásabb a széthullott Pötyi játék összeszedése volt, amit jómagam borítottam (véletlenül, mert annyira akartam csinálni) ki az ágy végébe.

A nagyok jól kibeszélgették magukat, mindenki feltöltődött.