Merthogy ők hozták a fát és az ajándékokat, az bizonyos!

Egész nap együtt voltunk (apa még téliesített néhány dolgot a kertben, a beigli sütés után, emiatt kicsit később jött az angyalka, pedig már elkészült a vacsora is. Mialatt készült - illetve az istentiszteletről hazatérvén mindjárt - a Csengécske már alig bírta kivárni az angyalkák érkezését. Mindig csengőszót vélt hallani, bekapcsoltuk hát a karácsonyi zenéket (ZeneOvi és egyebek, a nagy kedvence a Botiéktól kapott válogatás Rudolfos dala). De annyira várta, hogy hamar abbahagyta a táncikálást a Csanival és minduntalan a konyhában kötöttek ki, körülöttem sündörögtek. Akkor elmondtam neki, hogy az angyalka csak oda jön, ahol mindannyian együtt vannak, ünneplőben öszegyűlnek. Ezért játsszon a Csanukával, mert akkor hamar készen lesz a  vacsi (ebédre már ettünk halászlét), apa is mindjárt beér, és átöltözünk. Ez hatott - bár a nagy izgatottságban továbbra is gyakorta kerültek a konyhába, de simulékonyabban mentek a dolgok. Azért még sokszor el kelett ismételni, hogy az angyalka csak oda jön, ahol már mindenki összegyűlt...

A megelőző időszakban minduntalan elmeséltette, hogyan is jön az angyalka, elmondtuk neki, hogy nem szabad leselkedni, mert megijed, és elviszi az ajándékot! Ennek ellenére mindig ki akarta lesni, mindenféle cselt kieszelt, hogy majd kimegy pisilni (mert oda ki szabad), és akkor fog odaszaladni az ajtóhoz, stb. Aznap is próbált belesni a takaró alá, de időben észrevettem, és megijedt a lehetőségtől, hogy a hőn áhított fa és az ajándékok mégis eltűnnének... Végül megfürödtünk, felöltöztünk a szép ünneplő ruhába, a Csanuka is nagyon csinos lett, és apával játszottak az ágyon.

Olyan jót, hogy ők meg sem hallották a csengőszót, én szaladtam be hozzájuk. Úgy szeretem ezeket az izgatott, várakozással telt szemecskéket, talán soha máskor nem csillognak így! Apró kis sikongatásokkal fogta a kezem, apa a Csanukát hozta, és mentünk kifelé - az előszobaajtón sem volt már takaró, pedig most is hideg volt az este... - és ámultak mindketten (a Csanuka mutogatott), ahogy az ajtó katedrálüvegén játszottak a fények, (minden más sötétbe burkolódzott) és csodálattal nézték a fát a nyíló ajtó mögött... Még ugyanazzal az ámulattal nyitottuk a bejárati ajtót, hátha megpillantjuk az angyalkát - de már nem volt ott.

Idén ez nem okozott akkora csalódást, mint tavaly, mikor úgy elszomorodott, hogy először a fa és az ajándékok sem érdekelték. Csak a Pötyi és a cicák figyeltek befelé megilletődötten - Ők biztos látták! Odabent pedig a fa és alatta az ajándékok. Persze befelé kellett terelgetni a figyelmet, mert a Csengécske még kérdezősködött volna a Pötyinél az angyalka felől.

A lyányka az első csodálat után nyomban neki is esett a legnagyobb doboznak, hiába volt a boldog karácsonyt kívánásra való felszólítás, semmi sem tarthatta vissza. A Csanuka csak a fát, a fényeket, díszeket ámulta tovább - persze, ő még nem tudta mire vélni - de mikor a Csengécske megnyugodott egy kicsit, és felfedezte, hogy az ajándékokon szivecskék vannak, rajta felirat, melyik kié (ráadásul a Csengések rózsaszínűek), akkor a kezébe került egy kis csomagocska, hóemberes papírba rejtve, rajta a sárga szív, csillogó kék felirattal: Csanád. A Csenge mintájára próbálta tépni ő is, de épp a beragasztott végén, alig jött le valami kis papír. Különben is, a Csenge közben nagyon előrehaladt, és azt is meg kellett figyelni, miket húz elő a dobozok mélyéről! Az elsőn, a nagy dobozon két szivecske nevetett: egy közös ajándék, ami a Györgyiéknél mindig ámulatba ejti őket (és jön a nagy szigorlat is...): akvárium! Csak össze kell állítani (apa már betette a helyére, holnap mosunk hozzá kavicsot), és benépesíteni. Kapott még "Bababölcső!" bébihordozót is, benne két kis póni testvérrel (egy kék és egy rózsaszín, mint ők), és rajztáblát, mert a Bencéét is úgy szereti, hozzá színes krétát és mágneses számokat, no és két mesekönyvet, egyikben karácsonyi történettel (Egy különleges éjszaka), és az Icinke picinke című népmesegyűjteményt, óvodások számára. És egy kis narancssárga mozdony is volt a dobozában, épp olyan, ami a vasúti síneire passzol. És az első, amit kibontott, egy zöld Pötyi labda volt:- Meghallotta az angyalka! - mert kérte apától annak idején, de ő azt mondta, most nem. Ki is dobta neki mindjárt, hadd játsszon vele egy jót.

Közben a Csanukának is segítettem: a piciny dobozban egy kék mozdony rejtőzött. De volt ott egy nagyobb doboz is: tele vasúti kanyarokkal, kis kanyar, nagy kanyar, alagút, emelkedő, kereszteződés, és még egy szafari vonat is.

Volt is nagy öröm, késő estig játszottak, a Csengécske nyomban eltűnt babázni, utaztak Szekszárdra, ide-oda, úgy belemerült, hogy vacsorázni is csak nagy sokára jött. A Csanukának pedig - mint ahogy vártuk - az alagút volt a sztár, és a szafari kocsik, mert azokkal szállítani is lehet.

És apát is várta egy ajándék: Süveges Gergő: Apa-kép-írás című könyve. Mert néha sokat morog a káosz, és hisztik miatt - hát ebből kiderül: másutt sincs ez másként! Volt egy közös is: egy labirintus fajáték, ahol fémgolyót kell végigvezetni a pályán (2 lyukas fakeret) anélkül, hogy a lyukakba esne (36 pont a max, már 24 körül jár, pedig tényleg nagyon nehéz, én még alig jutottam valamire...).

 És aztán eltűnt, pedig még akartam, hogy fényképezzen! Egy ezüst színű ajándéktáskával tért vissza (vajon hol rejtegette?!), benne egy női karóra...

Nagyon szép karácsony este volt - talán a legszebb az eddigiek közül!