A legnagyobb felhőszakdás közepén - és persze késve...
Erősen át kell értékelnem a dolgokat, hogy két gyerkőccel mennyi időt vesz igénybe az elkészülés, elindulás...
A mamáért kettőre mentem, háromkor műsorkezdés, megjelenés háromnegyedkor. És közben még a Zita is hívott, hogy nem készül az Adventi napok felirattal - neki is segítséfget ígértem. Fél kettőkor...
És, hogy hogyan valósult meg mindez: A Zitának nem segítettem - esélyem sem volt.
A mamáért kettőkor indultam, csepegő esőben - akkor még nagyon optimistán - elég sötét felhők látszottak, sőt égdörgés is volt (decemberben), de nem is gondoltam, mi lesz belőle. Még a Gabikáék miatt is megálltam (épp akkor indultak, amikor kiálltam), hogy elvinném őket na moziig, de ők sem gondolták, hogy komoly eső lesz... gyalogoltak tovább. Bölcske felé vélhetően kimentünk előle (apa krumplit válogatott, és később mesélte, hogy ő is épp csak be tudott pakolni, szintén bőrig ázott), de ott elkapott, és úgy szakadt, mint még soha. Az ablaktörlő is alig bírta, és az úton mindenhol állt a víz (nem pocsolyákban, kátyúkban, hanem egybefüggő víz folyt az úttesten). Nagyon lassan tudtunk csak menni - hisz alig láttam ki, még jó, hogy a mama hátul ült a gyerekekkel, és beszélgettek. A lassúság miatt kerültük el az őzet, aki ismét ugyanott ugrott át, és a sok víz miatt biztos megint nem tudtam volna időben megállni...
A mozinál alig tudtam parkolni, mindenütt bokáig érő sár hömpölygött, szerencsére azért mama ki tudott szállni a járdára, és nyomban be is ment (a Gabikáék is épp ott álltak még az ajtóban). Mi pedig hazajöttünk, hogy még eszünk. Fél körül volt, gondoltam, utána nyomban öltöünk és megyünk. Aztán közben folyvást módosítottam: előbb, hogy a Csengét előre elviszem, és csatlakozik az ovis csoportjához, én pedig hazajövök a Csanukát felöltöztetni, majd, hogy előre megy apával, de nem akart, végül mindannyian együtt indultunk három körül (nem akartam elhinni, hogy ez lett belőle, hogy késünk, pont a Csengécske első szereplése előtt - még jó, hogy nem ők kezdtek), az eső továbbra is szakadt. A csinos kis fehér harisnyájában jött, aminek az oldalán rózsaszín virágok vannak (Gatta), még apa vette neki a bababoltban, Pakson. A szoknya is rajta volt, meg a télapós fehér ingecske, és a fehér, csillogós zsenilia pulcsit is vittük, de végül nem adtam rá, mert az előadáson úgyis melege lett volna tőle, ott meg egyszerűbb volt dzsekiben maradni, már csak a frizurája miatt is (sapit sem vettünk, csak akpucnit, mert amúgy hideg nem volt). Az Annától kapott fehér cipellőt is vittük, azt átvette velem, mert a narancssárgában mentünk, hogy ne ázzon el, míg beérünk az autótól. Olyan édes volt a kis macis ernyőjével!
Odabent a Józsika már keservesen sírt, ettől persze az ő kedve is elborult egy kisssé, de sikerült megerősítenem, ottmaradt a Mónikával, mi pedig átmentünk a nézőtérre a Csanukával. Apa már az ajtóban állt - másutt nem volt hely (szinte tudtam...), de a mama szerencsére jó helyen ült elől, és mindent látott. A műsor még nem kezdődött, körbenéztünk hát a vásáron - apróságok voltak, vettünk egy kis pólyás babát a Csengének (300 Ft), és egy gipsz képet, sötétkék keretben, mosolygós katicával (400 Ft), sajnos eltört, míg apa kivitte, de itthon meg tudtuk ragasztani. . Látni mi is láttunk, de belül nagyon meleg volt (ezért levettük a kabátot és kicsit beljebb húzódtunk, hogy lássunk), a nyitott ajtón keresztül pedig dőlt be a hideg, végig féltem, hogy a kis Csanád megfázik. A Lara is sokat volt kint az előtérben - még közös fotó is készült velük és a Télapóval.
Mert a Télapó a végig ott volt, és a legutolsó sorban ült - a Csanuka nyomban kiszúrta, hisz a mesekönyvekből már jól ismerte. Volt is nagy öröm, és csodálkozás!
A Bohócok a kiskakas gyémánt félkrajcárját adták elő, később még énekeltek is, a Lepkék is körtáncot jártak, és végül a Csengécske... Olyan hihetetlen, leírhatatlan érzés volt, ahogy megláttam a színpadon, a Vali mögött jött, elsőnek a sorban, mögötte az Ágikával, gyönyörű, kicsiny, törékeny lányka (Kislány! - mondja sírva apa. - Miért nem tudták a nemét? - Nem, nem kérdeztük, meglepetésnek akartuk.- ez volt az első, ami eszembe jutott, most, mikor megláttam őt, és utána egy darabig nem is láttam semmit, csak összeszorult torokkal próbáltam nem sírni...).
Nagyon ügyesen szerepelt, végig énekelt, táncolt, szépen, boldogan, örömmel. Persze a műsor már ismerős volt - itthon sokat hallottam tőle részleteket... olyan vidáman mesélt a próbákról, annyi jókedvet hozott haza vele, hogy ezt tanulták, gyakorolták, közösen táncoltak, amit úgy szeret!
Végül leültek a színpad elé - a doktornőék citeráztak, mialatt az ovisok már alig várták a Télapót... Otthon sokat beszélgettünk róla, hogy jön majd ide a Téalpó, és, hogy úgy kell leülniük, hogy nem szabad lensi, háttal lesznek, és a Márkó lesni akar, de ő nem fog, meg hasonlók. nagyon izgatott volt. És előszőr azt is mondta, hogy nem megy oda a Téalpóhoz az ajándékért, de végül abban maradtunk, hogy mégis. Az érkezés előtt aztán megint elment a bátorsága, de míg ott ültek, láttam, hogy nem lesz gond, a többiek hangulata vitte őt is magával.
Végre az iskolások bábozásának is vége lett, a citera is lement, és jött a Téalpó. Mindenki kiment hozzá (libasorban mentek egymás után), és kis ajándékcsomagocskát kaptak - kiment a Csengécske is.
Végül kimehetett a többi gyerek is - a Csanukával mentünk, és útközben a Lara is odakéretőzött (olyan édes, mindig jön hozzám, nyújtja a karját), és kis habozás után mindketten elvették az ajándékot! Visszafelé a kis Csengét is begyűjtöttük, hátramentünk a dzsekijéért, elköszöntünk, majd - a Larától is elköszönve - nézelődtünk még egy kicsit. És kerestük a mamát. Mert - mint utólag kiderült - ő nem maradt a helyén, hanem előre ment, és a színpadon keresztül jött ki. Végül hazaindultunk - hiszen az igazi Mikulás még csak eztán érkezett....
Utolsó kommentek