Hogy is felejthettem el, hogy ez a megoldás?!

Hiszen már annyiszor bejött. és mindannyiszor beigazolódott: a neheztelés tárgya életkori sajátosság.

Az Anna is pont olyan volt, úgy viselkedett, mint a Csenge. Okos, ügyes, segítőkész, ÉS szeretlen, nyafogó, dacoskodó, csapkolódó.  Nagy-nagy kő szakadt le a szívemről, és ismét tanultam: még több türelmet. Persze, próbálkozom én is, de néha jól jön a megerősítés, jó látni, hogy más is így csinálja (gyakran más is a falnak beszél...), és ez újabb erőt, kitartást ad.

Ovi és hittan (most nem maradt ki - a múltkor azt mondta az óvó néninek, hogy ő hétfőn jár, és így egész idő alatt kint játszott...) után egyenesen hozzájuk mentünk. Olan jó volt, már nagyon rég voltunk náluk.

A lányok szépen eljátszottak, még előadást is tartottak nekünk (a hernyót rakták tele, minden sorba egy színt), gyakran az ikrek is beszálltak, vonatoztak (S, sz, be sok súly...), persze volt kiközösítés (Gyere Csenge, a Péter nem érti meg hogy kell játszani, hagyjuk!), vita a lego miatt (a végén, hat után), még csapkodás is, meg durca, dehát ezért gyerekek. Fel sem tűnt, hogy nem otthon vagyunk...

Szívderítő volt hallgatni, ahogy beszélgettek, próbálják kibogozni a világ dolgait. A Csanuka is nagy örömmel szaladgált hozzájuk, nevetgélt, csikizték, simogatták, puszilták, de leginkább magában vagy velem játszott, teljesen elbűvölte a sok fiús dolog. Autók, munkagépek, lego a sok-sok állattal... és a hernyós játék, amiben egy izgő-mozgó hernyó kezeibe kell tenni a golyókat. Na, ez nagyon tetszett neki, ő is próbálgatta, szedegette a színes golyókat.

Az indulást háromnegyed hétre jeleztem, de persze időhúzásba torkollott: a Csenge kért még  palacsintát (mi is pont azt vittünk, csak én szivecskéket vágtam ki belőle - jó sokat akartam, de ugye a Csanuka ismét röpke egy órát aludt, és még a rántani való gomba is ott volt). A kis Csanád elhozta az egyik kecskéjüket - nekünk is pont ilyen van, és nehezen értette meg, hogy ez nem a miénk, és itt kell hagyni (ők engedték volna, csak én nem akarom, hogy az rögzüljön benne: ha elmegyünk valahová, akkor elhozunk valamit) - de végül szépen odavitte, és letette a komódra. De az Anna kedvesen visszatette neki, és utána már ragaszkodott hozzá - amúgy otthagyta volna, de már nagyon későre járt, nem akartam húzni az időt. A fiúk még utánunk szaladtak - olyan kedvesek! - , hogy nem adtak puszit!

 Itthon aztán bejött, amitől féltem: eltűnt a kecske... Hátramentünk apához, aki a krumplit válogatta, és a sötétben leesett valahová. A Csenge kutyáját is ő fogta, meg a csacsit, így aztán nem csoda. Majd reggel átnézem a helyszínt.

Beérve aztán az volt az első: örömmel mutogatta, hogy itt a kecske, megvan! Hisz ő nem tudja, hogy az másik.