Bár jó játék, és szereti is, de a Csanukával alig nézünk tükörbe. Mind magasan van, egész alakos nincs, és emiatt nem is szokott eszünkbe jutni, esetleg a fürdőszobában, amikor felveszem türcsibe bugyolálva (vagy samponosan, imádja!). De hosszabb időt sosem töltünk vele.

Talán ezért is lepett meg (és amit az én-képről olvastam annak idején), hogy a minap a Györgyinél, amikor este az ajtó üvegében meglátta magát, és kérdeztük, ki van ott, a csöppnyi ujjával határozottan magára bökött. Azóta többször is próbára tettem, és mindannyiszor ez a végeredmény!

Egyébiránt egyre nehezebb mindenkinek, hogy nem beszél, mivel borzasztó tudásvágy hajtja, és egész nap azt halljuk : - A! A! Aaa!, mutatással egybekötve, és egyre türelmetlenebbül, felszólítólag, ha nem mondjuk el, mit lát, mi történik. Persze sokat játszik önállóan - tegnap is az egész délelőttöt egyedül játszotta (az IKEA síneket rakja pályává, vonatozik rajta, és a 12 db-os puzzle-hoz sem kellek már, az autóit is rendezgeti, sorba állítja őket - ez a legújabb, nemcsak autóval játssza, mindent egyirányba, egyformára fordít, és hív, nagy kiabálva, mutogatva, hogy nézzük meg - mesekönyvet nézeget, és persze a sok Csengézés sem maradhat el, ha épp itthon van a Nyúlka), míg az ebéd készült! De ha eszébe jut, hogy voltaképpen mennyi mindent nem tud megfogalmazni... na, akkor nem lehet szóhoz jutni tőle (illetve dehogynem: a kiharcolt szó, cselekvéssor megnevezése erejéig).