Mostanában úgy tűnt, kicsit mumus lett - nem, nem próbálkozik, mindig készül, el is megyünk, de itthon azért mondogatja (hol szívszorítóan, hol csak úgy), hogy nem akar menni, és ottaludni pedig végképp nem szeretne.
Pénteken annyira mondta - a csütörtöki előzmény után én is jóval érzékenyebb voltam rá -, hogy nem akar menni, hogy megtörtem. Abban maradtunk, hogy ebéd után érte megyek, és a régen beígért bölcskei játszóterezést is megejtjük végre (amúgy sem lesz már igazán szép idő).
DE ahhoz igyekezni kell ám, mert sok a dolgom, és csak akkor fér bele, ha nem csigázunk! És, mert soha semmi nem használt (kérlelés, ígéret, fenyegetés), elővettem egy trükköt, amit anno a Kismamában olvastam: az órával fog versenyezni! Amúgy is szereti nézegetni, ismerkedik vele, épp kapóra jön! - Ha egyenesen áll a nagymutató (vagyis fél nyolcon, korán kelt), és még nem vagy kész, nem megyünk! - sietett, nevetgélt, figyelte, hogy áll, nem hagyta-e le az óra, és: 5 perc alatt elkészült!!! Én sem akartam elhinni, de láttam, hogy ez betartható, mert nem kellett kapkodni hozzá. Úgy megtetszett neki, hogy a cipőjét, mellényét (ebben a melegben így mentünk) is így vette, sőt az oviba is magunkkal kellett vinnünk a ketyerét! Nagy sikere volt, szépen elkészült, alig bámészkodott! MEGVAN a megoldás!
Egykor, mikor mentem érte, még hiányolta is, hogy miért nem vittem. Akkor a mobilon mértem az időt (valójában nem, nem kellett úgy sietni, mert már mindenki evett odakint, de ettől megnyugodott). Nagyon várta a játszit.
Ennek ellenére este megkérdezte, hogy - MIÉRT NEM ALHATTAM OTT?! Majd leesett az állam. Szóval tényleg csak reggeli nyügi az egész, és tényleg szereti, úgy, mint rég, és ahogy az óvónők mondják. Ennyit erről..
Egyébként már jó ideje az Alex-szel és az Ákossal játszik az udvaron (Bohócosok), és nem az Annáékkal (amúgy örülök, hogy ennyi kis barátja van, én is fiúkkal játszottam). Tegnap este sikerült kiderítenem, hogy a Zsani azt taglalja manapság, hogy beszorulnak a koporsóba.... (ismét sírás, de azt mondtam, az angyalkák ezt nem hagyják - kissé megnyugodott tőle, de még javában dolgozik benne a kérdés, úgy általában. Emlékszem, nekem is sokáig tartott, és gyakran előjött újból). Az Anna meg csúnyán beszél, butákat mond, mint apa.... Hát ezért a fiúk. A kis házban szoktak játszani, fagyisat - de a játszin láttam, hogy tetőt javított, tehát biztosan azt is.
El ne feledjem, használt elemet is vitt (a Zita jó sokat adott ismét), és elmaradt az érte járó cukorka (sok-sok felvetésem lenne a módszer ellen, de mindegy...), azt még be kell hajtanunk a hétfői napon (délutánra ígérték neki, de, ugye, eljöttünk).
Utolsó kommentek