Nem tetszik ez nekem. Jó, jó, de mégis november van...

Szóval maradt az őszi szerelés: reggel könnyű dzseki, napközben vékony pulcsi, vagy csak egy hosszú ujjú kombidressz. Sapka alig-alig.

A Csenge-féle oviba menetel sem változott: fél óra, mire itthon felöltözünk, fél óra, mire az oviban átöltözik, és újabb fél óra, mikor megyünk érte. Azért néha elfogy a türelmem, és azt mondom, eljövünk, majd átöltözik egyedül (vagy ott alszik). Ettől megriad, de nem gyorsul fel - csak az az egy mozdulat, amit megkezdett. Úgyhogy nyúlt arccal várakozunk, a Csanád általában szopizik a szemközti padon, vagy apával van itthon. A csúcs tegnap reggel volt. Néhány napja fél nyolc körül kel, úgyhogy nyolc előtt elindulhatnánk, DE: teljesen felöltözve (cipő, sapka, kabát) úgy érzi, lecsúszik a harisnyája (azt hittem még jó, az újak mind mosásban, ezt tavaly használta, de még szeptemberben is néha). Így nem mehetünk, én is tudom, egész nap szenvedne miatta. Mindent le, zokni. A szivecskéset akarta, de az vastag, a Szamos cipőjébe nem fér bele, csak, ha nagyon kifűzi. De mindenképpen az kell. Alig tudjuk felvenni. Közben a Csanuka már jó ideje sír, fáradt, jóval korábban kelt, elge van, csak azt szerette volna, hogy felvegyem. De akkor hogyan öltözök fel én? Ezeket a perceket bírom a legnehezebben, mindkettő sír, nem tudok segíteni, esetleg az egyiken, de egy pillanat ölelés nem elég, többre meg nincs mód. Amúgy szépen lovalják bele egymást a sírásba (este is ez volt), az egyik el volna, de a másik valamiért rákezdi, és akkor... Persze valahogy túléljük a türelmetlen reggeleket is - szörnyű lelkiismeretfurdalással övezve...

A tegnapi hittant ellógta! Az óvó néninek azt mondta, hétfőn már volt, a Tünde nem kereste, az udvaron játszott végig. Hmm. Egyre több kispajtása van, a Bohócból az Alex mellé betársult az Ákos is, délután is együtt játszottak (füvet téptek ki, és metélőhagymának árusították). A Gabika elcsalta, hogy menjen velük haza, de mikor látta a Csanukát beülni a kocsiba (hát igen, dúlok-fúlok, de sietni kell, bringa meg sehol), elpityeredett (Nem aludtam, nagyon álmos vagyok! - mindig ezt mondja, ha valami miatt rossz kedve van, talán tőlünk tanulta el, mert mi is ezt mondjuk rá), úgyhogy velünk jött, és csak jóval később ment át. Mi pedig a Györgyinél (furcsa mód nem akart eljönni) folytattuk a délutánt, jól bepalacsintáztunk, kergetőztek a Bencével, míg apa az aratást fejezte be.

A Csanuka elámította őket a hirtelen megeredni látszó nyelvecskéjével. Mostanában már látszott a nyitás. Figyelt nagyon, ha kértük, mondja ő, de, csak ránk mutatott a végén. Aztán egyre inkább elkezdte. A virágnak: haaapc, a kacsa: hhápp-hhápp  (először pá is volt, most a magánhangzó elég halk, de kivehető), eleséskor: appá (a felkelésre szoktuk így buzdítani), és az egyik kedvenc, ha magasabb helyet talál, és leszalad rajta, vagy újra és újra lecsüccsen valamire: hoppá! Aztán a boci: búú (a bivalyoknak is mondta), a bárány: bee, a baba: baba, és amit nagyon szeret ismételni: a-ppa, a-ppa, apa-apa... Apa meg olvadozik. Mintha gyí-t is mondana, de még nem tiszta. Ezek közül néhányat mondott már régen is, de el-el tűntek, mert nem ismételtük folyton. Ezen felül pedig álló nap: A!, A! heves mutogatásokkal tarkítva. És, ha nem reagálunk, nem nevezzük meg neki a látottat, egyre mérgesebben követeli magának. Természetesen jó sokszor el kell ismételni, mit láttunk, mi is történt, főleg az autózások telnek így.

Az udvaron is nagyon ügyesen lefoglalja magát, szaladgál, lemegy a Pötyihez, a hintaágyat is előszeretettel tologatja oda-vissza (nagy nevetgélések közepette, és sosem esik el vele) labdázik, talicskázik, a Csengével felfedeztek egy hátsó homokdűnét, mostanság az a kedvenc, leszalad, és: hoppá! Mindig szól, ha szem elől tévesztenénk, nagyon okos kisfiú. Ha traktor indul, vagy autó hangot hall, azonnal eldobja a játékot, és szalad oda hozzám, vagy csak be a járdára. Mindent kommentál, örömében nagyokat sikongat (a képen épp a labdának), vagy csak sokatmondóan mosolyog. Édes kislegény! A végére persze jól összekoszolódik, ilyenkor nagy örömmel jön, hogy megmossuk a kezét, próbálja felhúzni a pulcsi ujját.

 Ha megkérdezzük, merre járt ( amikor be-be szaladok megkeverni az ebédet - ha volt rá lehetőségem, hogy előzőleg feltegyem - teregetek, pakolok nem látom végig, de hallom hol van - és sosem megy veszélyes helyekre! Nagyon okos!), bőszen mutatja, de sokszor már előrébb jár, egészen másra figyel, csak illemből mutatja, mit csinált az előbb.

 A bibist is mutatja a kezecskéjén - szerncsére tényleg nem lett komoly, már majdnem meg is gyógyult. Az ujjacskáin levő is, amit meg a Csenge által szerzett - a mama hiába szólt neki, rátette a viziló homokozóra a tetejét, a Csöpp kacsója pedig éépen ott volt... A Csengétől örökölt első igazi kirakót (12 db-os) is ki tudja már rakni! Néhány darabnál segítek, de alapvetően látja, hova kell illeszteni! Állatos (persze fa), a táblán látszik a kép, csak rá kell helyezni a darabkákat, a Tescoban vettük a lyánykának, mikor két év körüli volt. És a mágneses rajztábláját is megint felfedeztem. Újabban rajzoltatok anyával valamit (cica, kutyus, csiga, virág, napocska, miegymás), és arra készítem a saját művemet, döbbent ujjongással: eltűnt anyáé! A Csenge pedig a minap lerajzolta apát (a vasárnapi gyülekezeti alkalmon), nagyon szép lett, anya el is tette a lapot.

Apropó játék! A Csengééknél az oviban most egy mágneses játék a kedvenc: egy mosolygó arcot kell hajjal, bajusszal, szakállal "felöltözteni", vasreszelékkel, egy mágnes végű rúd segítségével - jópofa, a Csanukának is tetszett. És persze a Szalay könyvek is ott sorakoznak (míg nem jártunk oviba, nem is értettem, hogyan terjesztik...) nagy bánatomra...  Annyi jó van azok között is! Apa a múltkor meg is vette a lovagokról szólót - a Csenge és a Csanád is szeretik nézegetni (eltesszük későbbre, mikor olvasgani is tudják majd), de természetesen apa is kiolvasta már.

 Ó, és a mondókák, versikék: Dombon törik a diót....leltem egy zsák makkot. (érdekes, ezt együtt is szoktuk, mégsem emlékezett rá, úgy van vele, ezt az oviban tanulta), volt másik is, de elfelejtettem, majd megkérdezem tőle.

Tegnap átjöttek a Laráék, és a Csengécske olyan elemében volt, hogy kis vizilovat játszott, aki a kiságyban ugrál... Sokat nevetgélt, csak az volt a baj, hogy úgy belemelegedett, hogy ráugrott az üvegasztalra is. Sosem tett még ilyet, szerencsére nem lett baj, az üveg persze kettényílt, de nem vágott el senkit. Délelőtt jönnek a keresztanyámék, pont jó lesz - gondoltuk. Akkor még nem sejtettük, hogy égett rizs, és füst egyvelegében várjuk majd őket... Gyorsan el szerettem volna végezni a tennivalókat, hogy utána takaríthassak, sütit készítsek. De a Csanuka szopit kért, közben odaégett a rizs, kicsit később (mikor minden frissen mosott ruhát kiterítettem, hogy jobb illat legyen a lakásban) begyújtottam a cserépkályhát, és olyan füst lett, hogy... (túl meleg volt még kint, a szél sem fújt, de valahogy elkerülte a figyelmemet). Még jó, hogy a kis Csanád már felébredt addigra. Több, mint egy óra ment el a szellőztetéssel, kipakolással, áttergetéssel. Így a Laráékkal tervezett bölcskei játszóterezés is kimaradt, a többiről nem is szólva, épp odaértünk a Csengéért...