A Csenge holnap szülinapi buliba hivatalos a Gabikáékhoz, a kis Csanád orra erősen folyik, apa már kilábalóban, de, most kivételesen ezért nem alszom: szaggat a fejem, és tele az orrom - valami megfázás kezdődik nálam is, elég vacakul érzem magam.

Szóval erősen úgy tűnik, nem megyek, megírtam hát az életút levelemet (az imént...), amit ide is beillesztek: érdekes lesz majd visszaolvasni, néhány év múlva...

Életút levél

Sziasztok!

            Mi is történt velem, a legutóbbi (amin szintén nem tudtam ott lenni…, de nagyon jó ez az iwiw: figyelgetlek ám benneteket!) osztálytalálkozó óta? Egy oldalban?!

            Olyan, mintha mindig is így lett volna, de még csak 4,5 éve: már nekünk is van kire büszkének lennünk. Bizony, azóta megszületett a nagylányunk, Csenge, aki idén szeptemberben már az ovit is elkezdte, a legifjabb családtag pedig lassan 1,5 éves lesz. Ő a kis Csanád, aki manapság a finommozgásával ejt ámulatba bennünket.

            A Kertészeti Egyetem, ahová akkor is jártunk, afféle „mindig is ezt kerestem” típusú hely lett a számunkra, jelenleg éppen az okleveles kertészmérnök címért koptatjuk a padjait. Korábban zöldségtermesztő mérnökként végeztünk, most az ökológiai gazdálkodás fortélyait igyekszünk elsajátítani.

            Távolabbi célunk a gazdaság (30 ha, bár egyesek szerint ez nem rentábilis nagyságrend…) egy részének átállítása ökológiai termesztésre, de ma is figyelünk a környezet minél kisebb terhelésére, az okszerű növényvédelemre, tápanyag-utánpótlásra. Szeretnénk felépíteni egy komplexebb gazdaságot, ahol a növénytermesztés és az állattenyésztés összekapcsolódik, ahol a megtermelt árunkat legalább elsődlegesen feldolgozva tudjuk értékesíteni. Szeretnénk jobban elmélyíteni a tudásunkat a kertészeti termesztés terén (növényorvos, doktori képzés). Mindezekhez csak a legfontosabból nincs elegendő, ez természetesen a világ mozgatórugója, a tőke (no és persze az idő, dehát a kettő erősen összefügg).

            Úgy érzem, sikerült megtalálni a józan egyensúlyt, a munka és a család között (az utóbbi javára). És ma már én is tudom, amit minden édesanya: a legfontosabb egység a család. Mióta megszülettek, és célt adtak az életünknek, a gyermekeink jövőjéért (ami a globális környezetváltozást tekintve nem túl fényes, de ezt már egy régi könyvben is megírták – bár, manapság nem túl divatos dolog régi könyveket olvasni…) tevékenykedünk, ez ad erőt ahhoz, hogy továbbmenjünk a megkezdett úton.

Szeretettel üdvözlök mindenkit: Valus.

Madocsa, 2008. október 10.