Annyi minden kimarad! Most egy kicsit náthásak, hátha tovább alszanak, és lesz időm összeszedni... (hát nem, a másik felét már 9-én reggel írtam). Csak orrdugulás - orrfolyás van, de a Csengét is itthon fogtam, egész hétre, mert az oviban nem tudnának rá figyelni, hogy minden egyes alkalommal alaposan kifújja az orrát (amúgy a fél csoport olyan állapotban jár, mint amiben most ő van, nem is értik, miért nem viszem). Esténként a szokásos Luufozás, Oscillococcinum (most előbb kapta, és hihetetlen milyen más ettől a nátha, sokkal hamarbb múlik), éjjel orrdugulás a Csanukának, néha hagyja kitisztítani, de gyakran nem ébred fel teljesen, és nem akarom háborgatni, ilyenkor egy párnára fektetem, hogy jobban kapjon levegőt (ez mindig bejön), és a szopihoz az ölembe veszem, most nem kell sétálnunk, csak az első éjjel volt ilyen. Mára apa is szipog...

Például, hogy milyen ügyesen megrakják a tüzet, egymást kerülgetve (és persze engem) viszik a hasábokat, nagy buzgalommal, később a papírt gyűrik - nekem szinte már csak a gyufát kell meggyújtanom! De minden másban is ilyen segítőkészek. A konyhában, ha zöldséget hámozok, a kis Csanád is próbálja, nekitologatja a hámozót, mérgelődik, a Csengének pedig már szépen sikerül.

Tegnap előkerültek a hetek óta gyűjtögetett gesztenyék - a kis Csanád egy másik tálkát kapott hozzá, és nagyon jó játékot talált ki magának: egyikből a másikba töltögette a sok-sok gömbölyűséget. Nem is olyan könnyű! Ha nem jól tartotta - ráadásul két különböző nagyságú tál volt - már gurultak is mellé. De kitartóan összeszedegette, nagyon hosszan játszott vele. Végül fogta, és odament a biztonsági rácshoz, ami a cserépkályhát választja el, és mögé öntötte - elég volt! Olyan jót nevettem rajta. A másik mamától lila és fehér tarka babot is hozunk, azokat is örömmel pakolgatja, méregeti, egyik tálból a msáikba, és a vékony, hosszú nyakú üvegbe (amibe eredetileg is szántuk) is szépen, egyesével beleteszi. Ha valamiből elege van, újabban eldobálja. Ennek mindig igyekszem hamar elejét venni, elmondom, hogy nem szabad dobálni, (az étellel is így van), és gyorsan másfelé terelem a figyelmét.

Egyébként amikor nincs becsukva a rács, és átjön rajta, mindig behajtja maga után - és csukni is szeretné, dehát azt még nem sikerül (néha a Csengének is nagyon feszül). Este, a fürdésnél, egyre inkább próbálja lehúzni a ruháit, kihúzza a pulcsi ujját, ha nem sikerül, nagyon mérgelődik.

És a kakinál már mindig szól, akkor is, ha éppen nem vagyok ott. Néha utána, néha előtte. A popsiját mutogatja, és néz rám azokkal az okos szemecskéivel. Egyszer - egyszer a pisit is sikerült így elkapni - láttam rajta, hogy valamire figyel, és kérdeztem, mutattam a kezemmel, hogy itt jön a pisi? És bólintott (meleg is volt, úgyhogy tényleg). Tegnap pedig azt hittem, kakil, mondogattam is neki, hogy gyorsan kicserélem a pelusát (közben pakoltam, mert szüretelni mentünk, ők meg a mamához), de ő csak a fejét rázta. Gondoltam, most nincs erre hangolódva, párszor még megkérdeztem, hogy van-e kaki, de egyre csak rázta a buksiját. Persze nem vettem komolyan, és kibontottam - nagy megrökönyödésére (értetlenül szemlélte, mit csinálok!) - és tényleg: üres volt a pelus!

Egyébként mindent el kell mondani. A mesekönyveket abba sem hagyná, úgy figyel, mutatja, mire kíváncsi. Az öltöztetésnél is folyamatosan beszélni, mutogatni kell, és így hagyja magát akkor is, ha már nagyon menne (elmondjuk, milyen a cipője - ezt anyu kezdte vele, mikor egyszer hazafelé nagyon nyűgös volt - hogy éppen most csomót kötök rá, így ni, most begombolm ezt a gombot, nézd, ezt, stb.). Az Auchanban hétfőn, elcsúszott a pelus (még sosem volt ilyen), és kifolyt a pisi, mikor felvettem - épp a játékokat nézegettük, és a világért sem akart eljönni onnan. Elkezdtem hát mondani, mutatni, hogy - Pisis lett a nadrágod, nézd, itt, és kimegyünk az autóba, oda ki, nézd csak, felveszünk egy másikat, aztán jövünk vissza. És egy szó nélkül kivihettem, a kocsiban az átöltözésnél is ugyanez volt. Lassan rájövök (megint, három év kitérővel), hogy bármit megtehetek vele, csak szépen el kell magyaráznom, mi történik.

A habszivacs puzzle is nagyon megy már. Indításnak mindig szétszedi, legalább a felét, és már tudja, melyik formába melyik darabokat kell illeszteni! Ésa szépen hagyja magát vezetni: ha azt mondom, kezdjünk a mentőautóval, már keresi is a darabjait. A gömbölyű kerekeken (és a nagyobb alkatrészeken) túl már a szögletes, szimmetrikus elemket is szépen a helyére teszi - a többinél segítek (ezeket a puhákat nem lehet olyan könnyen helyre rakni, mint a fa kirakókat), de néha elég, ha azt mondom, forgassuk el egy kicsit, és sikerrel jár! A fa kirakóit pedig megunta, úgyhogy el is teszem őket egy időre, mert egyszer kirakja (pillanatokon belül), és azután már csak szórja.  Az autós játék a lejtőkkel, pótkocsiba pakolással, szállítással még előkelő helyen van.

Továbbra is szereti a beletevős, eldugós játékokat. Esténként a Csenge rákapott a színezésre (az ovis Mini Manót színezi, nagyon ügyesen, sokszor már alig megy ki a vonalon!), a Csanuka pedig a maradék színesceruzákat tologatja, illesztgeti vissza a dobozba - vagy eldugdossa a takaró alá, és mélységesen felháborodik, ha leleplezzük.

Babázni is szoktunk, ilyenkor örömmel utánoz (és ügyesen), fürdet, törölgeti (mikor azt mondom, megtöröljük, szalad a szekrényhez, és kivesz egy igazi törölközőt, ragaszkodik hozzá, hogy az övét abba törölje). Az etetéshez rikkantva szalad a konyhába, kiskanálért. Nagyon okos, mindent megért, és már a kommunikáció lényegére is teljesen rájött. Régen gyakran játszott csöndesen, magában, most, ha hívjuk, mindig szól, és a játékát is elmondja nekünk a maga kis nyelvén. Az "Aaaa" a leggyakoribb "szava", lassan kitisztult nekem is: ezzel azt akarja mondani, hogy oda (mert úgy is mutatja). Az add oda, oda nézz, oda tegyük, rakd oda bele, stb. mondatokból jöhetett ki neki. Egyébként nagyon halandzsázik, hosszan, és változatosan.

Ó, igen, a bábozást ki ne hagyjam - úgy mosolyog nekik! És a Csenge is nyomban jön, annyira szeretik, és olyan jó érzés látni, hogy azonosulnak, és csak a bábot nézik, engem nem. Egyik nap megkerültek az erlveszettnek hitt mesekönyvek: Bőgjél együtt Boci Bözsivel, és a Kiváncsi Csiga (ezzel is lehet bábozni, beledughatjuk az ujjunkat), meg a Lépésről-lépésre sorozat 18-24 hónapos, Állatok című része. Olyan, mintha új könyveket kaptak volna! Nem véletlen a többes szám...

Bújócskázni is szeretünk, a kert bokrai mögé bújik, és nagyokat kacagva szalad elő, ha már elég sokat kerestünk fennszóval - Hol a Csanád? Csanuka, hova tűntél?

A kis Csenge mostanság "utolérős-lehagyósat" játszik. Ha öltözünk, mindig igyekszik, folyton kérdezi: - Nem hagytatok még le? A Csanunak fel kell még venni valamit? Ne vegye még fel a pulcsiját! Ne hagyjatok le! Én leszek kész előbb! Amúgy egyre jobban tódít  (mint kisült, az oviban sem verekdett, és nem ültették le a padra, csak mondta), mi persze igyekszünk komolyan venni, és mindenre rácsodálkozunk, amivel még inkább lovat adunk alá - olyan édes! Sokszor játszuk azt, hogy ő eltűnt és a egy nyuszi van itt helyette (tegnap egy egész nyers répát megevett, akkor vált nyúllá), és közösen keressük a Csengét. Meg a hátam mögé bújva, a ruhámba is belekapaszkodik, és akkor követ, hogy ne lássam, olyankor is őt kutatjuk - hatalmasakat nevetünk. Milyen jó is, ha az embernek gyerekei vannak! Még a bosszúságokat is hamar elfeledtetik, sőt örök lelkiismneretfurdalást keltenek a korholások miatt, azzal, hogy egyébként ilyen édesek.