Úgy tűnt, elmossa az eső, de késő délutánra szépen kitisztult, és jó sokan gyűltek össze. Az Annáékkal is szerettünk volna találkozni, de sajnos elkerültük egymást. A Bencéék által készített szalmapapagájt is megcsodálhattuk (a kirakodóvásár kezdetén egy sátorban minden osztály szalmabábuját kiállították, jópár faragott tökkel együtt, nagyon szépek voltak).

Jó meleg hacukában mentünk - azért a hideg megmaradt - és anya a biztonság kedvéért a kendőt is elhozta. Jól is tette, mert a babakocsiból hamar kikívánkoztam, és a csípőjéről nézelődtem. A Csenge persze hamar lecsapott az üres kocsira, és átszállt apa nyakából. Nagyon hangulatos volt, jövőre talán már a mi pincénk is elkészül, és onnan indulhatunk. A rossz idő ellenére számtalan árus is eljött, jó sok nézegetnivaló akadt - no és a Csenge folyvást odaszaladt apához, aki a Györgyiékkel beszélgetett, hogy jöjjön és vegye meg neki ezt vagy azt. Azért a legfinomabb kürtöskalácsot továbbra is a dunaföldvári vásárban árulják - de ezt is vígan eszegettük. Kaptunk még két hosszú, csavart, csillogó forgót (biztos van rendes neve is), egy kicsi, kézbe való világító ventilátort (milyen jó is, ha az ember sötétig marad...), a Csenge egy plüss mackót, egy Kitty cicás hűtőmágnest, én pedig egy kutyusosat. Bár jobban tetszett volna, ha egész végig a hűtőmágneses rekeszben turkálhatok, de anya azt mondta, más is szeretné megnézni. este 8-ig maradtunk, még egy óra lett volna a tűzijáték (a Csenge nagyon szerette volna), de hideg volt, és nyűgösködtem, majd jövőre!

Vasárnap pedig a Botihoz készülődtünk - pontosabban anya, korán felkelt, begyújtott, hogy meleg legyen, mire hazaérünk, elkezdett bepakolni a kocsiba - és a Csenge megjelent náthás orrocskával. Már éjjel is gyanús volt, de remélte, hogy nem lesz belőle semmi. Szóval babanéző lefújva.

Kimentünk szárért az állatoknak (a Csenge szaladgált, én pedig egy idő után meguntam, és a csöveket bonotgattam ki a csuhéból, nagyon lekötött) és elmentünk a másik mamához - ha már ez a nap ilyen csavargósra volt szánva. Odabent aztán a tologtaható békával (az Annácskás könyveben mutatotta anya a béktá, és erre előszedtem a romokban heverő Bre-ke-kémet! és hoztam, hogy végre csinálják meg! Már a keresztelő óta nem játszhattunk vele) és pelikánnal töltöttük az időt, egymás után szaladgálva a tologatókkal.

Kint a baromfiudvar nyűgözött le, majd a kertben sétálgattunk, diót szedtünk, sárgarépát húzgáltunk, és pár cső kukoricát is (még mindig azt hiszem, hogy csemege, és néha enni akarom) leszakítottunk. Szép, napos idő kerekedett, nem is nagyon akaródzott bemennünk. Míg anya kivitte a ruháinkat a kocsiba, engem bent hagyott, és a mamával és a Csengével nézegettem a mesekönyvet - már igazi nagyfiú vagyok. Elhoztuk azt a mobiltelefont, amit anya akkor használt, amikor a Csengével a kórházban volt (már teljesen tönkrement, csak emlék) - ezt elmondtuk neki is, nagyon megérintette, útközben is végig az ölében volt. Hazafelé arról mesélt, hogy majd, ha neki is kicsikéje születik, ő is ezt viszi a kórházba! - És mit csinálsz még, ha kisbabád lesz? Szopit is adsz neki? - Igen! Nagyon sok szopit! Annyit, mint a ujjak a kezemen! 

Úgy legyen!