Repül az idő... A papám pedig tegnap ünnepelte a nevenapját, ezúton is sok puszit küldünk neki!

Azt gondoltam, nem írok már összefoglalókat egy éves kor fölött, de annyi új dolog történik, hónapról-hónapra, hogy egyelőre nem mondok le róla. Milliónyi fejleményről kellene írnom, ez biztos nem fog menni, de próbálkozom. Kezdjük a hétköznapi eseményekkel:

Továbbra is segítséggel iszunk - egyedül mindig kitölti a maradékot (bezzeg a kádvizet nem...)... A Csenge már szívószálból is kínálta, és azzal is tud inni (csak én berzenkedek ellene, mert nem akarom, hogy gyümölcslének álcázott cukros löttyöket igyon, a Csenge is csak néha kap, amúgy 100%-os almalevet, vagy vizet szokott magával vinni, üvegben, ha megyünk valahová), meg a kupakos Kubus üvegből is - ezeket persze egyedül műveli. De az önálló evés már olyan tiszta, hogy csak az előkére jut, a ruhára alig-alig. Néhanapján engedi, hogy én is adjak egy-két kanállal, de általában mérgesen ellöki a kezem, ha nem győzöm kivárni, és segítenék, hogy hamarabb végezzen. Már a tányért is próbálja kikotorni, és ma újra az én nagy kanalammal evett - csak sokára tudtam lebeszélni róla (ezzel is ügyes, csak lassabb).

A szopi továbbra is fontos szerepet kap a napjainkban, az étlapon szereplő reggeli, tízórai (mostanában csak szopit kér), ebéd utáni desszert és vacsi mellett nemcsak az alvás és ébrenlét közötti átmenetet segíti, hanem egyre gyakrabban kap vígasztaló, feltöltő szerepet is - ezek jóval rövidebbek, és nem is kéri mindig a teljes adagot. Az éjszakai ébredések alkalmával is inkább csak megnyugtató, visszaszenderítő oka van. És persze nemcsak ő szereti, nekem is nagyon könnyű így, egyszerűbb átsiklani mások számára zavaró dolgokon, nincs idegesítő hiszti, csak szopi van, összebújás, csöndes egymásra figyelés és békesség. És milyen jó, ha a Csenge mesét akar olvastatni, ő meg már nyűgös: csak szopit adok neki, és közben mesélek.

Apával is nagyon jól összejött, egyre többször fordul elő, hogy tőlem nem kér, csak tőle fogadja el a falatokat. Mellé áll a székre és úgy kér. Amíg oviba viszem a Csengét, legtöbbször itthon marad apával és autósat, traktorosat játszanak az ágyon - ezt úgy szereti, hogy néha elég, ha apa hívja, visszafordul tőlem, és már megy is! Ha megjön, sikongatva szalad az ajtóhoz, vagy kiviteti magát - tegnap az ölében állt, míg beálltak az autóval az udvarba.

A szavak terén is tisztult a tudása: a kutya egyértelműen "váu-váu", enyhe "á" hangzással a közepén, az ismétléshez a "me-me" (megint, a felvevéshez, kivételhez, vagy akár játék elővételéhez, stb. a "ve-ve" előtagot ismételgeti. Gyakori a "bvá-bvá" használata, ha valamit nagyon szeretne közölni, ezzel társítja  a mutogatást. A baba, mama (bár ez a kezdetektől tiszta) is szép már. És halandzsázik! Olyan édesen, hosszan gügyög, mindenképpen felveszem, leírni nem lehet (túl hosszú, és sok hang van egy-egy adagban), ennivaló! Szépen tornáztaja a nyelvecskéjét, formálja a hangokat - gyakorol. Az integetés úgy tűnik, már nem törlődhet, ellenben jópár dologgal, amit elfeledtem naponta gyakorolni vele (hát igen, a következetes nevelés, ugye...). Ennek ellenére visszatért a fejrázás, de már nem olyan heves, mint rég, csak két biccentés, ha valami nem kell, vagy nem akarja folytatni. Néha már mintha bólintana is. A szabályos puszira még ma sem tudom rávenni, mindig nyálasat ad nekem is, és a játékoknak is.

Az egyensúlya is egyre biztosabb, már nem esik-kél a sok hacukában sem, (a képen az új Micimackós sapiban van) és rendszeres a kisasztalra állás, és az onnan való nyúládozás a magasabb tárgyakért - a Csenge nyuszis függője a kedvenc célpont. Előkerült a Csengétől ismerős szokás is: a hifi előtti székre áll, és a komódon tesz-vesz. Sőt, a szék háttámláján lévő díszítő lécre is gyakran feáll, és azon egyensúlyoz - mint egykor a Csenge. Már a konyhai nagyobb hokedlire is felmászik, és a konyhapulton pakolgat - a Csengéről is de sok ilyen fotó készült!

És próbál egyedül öltözni, vetkőzni! A gumicsizmát rendszeresen előhozza, hogy vegyük fel, a kiscipőket is mindig tudja, mikor kell a benti, mikor a kinti, néha próbálja beletenni a kis lábát (a szandinál gyakoribb volt, de azt könnyebb is, a cipőt mindig ki kell lazítani előtte). És a nadrágját is lefelé húzgálja, mikor engedem a fürdéshez a vizet, a pólóját, pulcsiját próbálja lehúzni magáról. ÉS ma reggel, mikor öltözésre szólítottam, hogy majd kimegyünk az udvarra, fogta a pulcsit, amiben tegnap is kint voltunk, és a fejére húzta - tovább még nem sikerült, de nagyon lelkes volt!

A fürdőszobában is mindig kezet mos velem - ezt a Csenge találta ki (vele még a kádnál álltam, és a zuhanyrózsával mostunk kezet), mert látta, hogy szeret felállni a fellépőjére, ami a mosdónál van. Engedett hát neki egy kis vizet, bedugta az alját, és abban pacsáltak. Ebből lett a rendszeres Csanád - kézmosás, és ráadásul szívesen is teszi, még fel is szólít rá, hogy engedjek neki vizet! Ő maga is próbálja, de nem éri el teljesen a kart, és inkább csak húzza maga felé, beakasztott ujjacskával, nem tudja még feltolni. Utána pedig szépen megtöröli a kezét a felakasztott kistörölközőbe! Egész jól, csak kicsit kell segítenem!

És a kakilásnál mutatja hátul a popsiját, odaszalad hozzám, szól - néha nekem is újra és újra fel kell állnom, hogy én is mutassam magamon.

A kéztörölgötést sem írtam még: ha elesik, összetöröli a kis kacsóit, ha eszik, és zsíros lesz, akkor is próbálja törölni - ilyenkor hátranyúl az etetőszékben, a törlőruha felé vagy ha séta közben eszeget egy kézzel törölgeti a ruhájába, ha séta közben eszeget egy-egy pogácsát - borzasztóan aranyos!

A begyújtásnál is nagy segítség, hidegen pedig gyakran nyitogatj a kályhát, mutatja, hogy nem ég (tegnap az ülőkéjére is felmászott...), vagy éppen hamuz, nagy buzgósággal... Ha ég a tűz, mindig meg kell mutatni, és így, hogy érzi, milyen forró, nem nyúl közel hozzá.

És a játékok? A finommozgások reneszánsza kezdődik - illetve már jó rég elkezdődött, valamikor az Adidas dobozba lógatott golyóval, annak kivételével, a puha Clemmy kockákba rejtett fakockák kiszedegetésével... Szóval a formabeillesztős tábláit már hibátlanul és gyorsan ki tudja rakni. Még az Éviéktől kapottat nem vettem elő (csak tegnap, hogy itt volt a Lara, de akkor is rakta), hogy ne legyen annyiféle darab, de ezekkel (az Andika - féle vadállatos, a Barbi- féle ötös, és a Zitától kapott halas) szépen boldogul. Sőt, már a habszivacs puzzle (habtapi) könnyebb részeit is szétszedi (illetve mindet szétszedi) és újra kirakja! Ezek a kocsik kerekei, a vonat, a hajó ablakrésze. Szereti a gömbölyű, hengeres formákat, de ha ezek elfogynak, a kockákkal is ügyes. A tornyépítés is nagyon megy. Ha kész a művel, büszkén kihúzza magát, hátrál pár lépést, hogy jól megszemlélhesse, és kiabál apának is, kiszalad érte, ha bent van, és behívja, hogy jöjjön, és dícsérje meg. Ezt párszor megismétli, mielőtt újra elkezdené rakni, mi pedig tapsolunk lelkesen.

A trambulinba is rendszeresen bemászik már, és vígan szaladgál körbe. Az ugrálást is próbálja - olyan édes, mindig az elugrás előtti stádiumig jut csak, de ennek is úgy örül, nevet, és újra és újra próbálja.

Ha zenét hall, már hosszan táncol, úgy, mint régen (pont ilynekor) a Csenge, körbe-körbe, vagy ide-oda lépegetve.

Az Anna és Peti nagy kedvenc lett, már teljesen érti az összefüggést a képen lévő esemény és a saját kis élete között.

A kutyát, cicákat is egészen finoman simogatja már.

És amikor csak teheti, a Csengével van, őt követi, próbálja utánozni - a Csenge pedig tanítgatja szorgalmasan.

Ó, és a hátrafelé tolatást kihagytam! A Larától látta a múlt héten, és már ő is csinálja, mosolyogva lépeget, a kezecskék a pocak előtt, nevető szemekkel, akár át az egész szobán, vagy a kert egy részletén. Mert szerencsére engedi az idő, és még jó sokat vagyunk odakint. Hat lóval sem lehetne bevontatni...

 Biztos nagyon sok kimaradt  (már a Gyulás mondókát is majdnem végig tudja követni! ), de egyet még gyorsan:  a Csengét ma nagyon megdícsérték, hogy milyen ügyesn vág az ollóval!  Haza is hoztunk egy kifestett, kivágott körtét (gyönyörű!) a z alkotásai közül.  Hát igen, sokat vagdos itthon is, minden kis alakot, emblémát a szóróanyagokról - és a  Mini  Manós  figurát is ő vágta körbe, nekem csak finomítanom kellett a  végén.  És már a késsel is szép kiflikarikákat vág.