Bizony furcsa ez a sok ruha - de már megbékéltem velük. Bár még gyakran esek-kelek, mert ennyi hacukában nem is látom, hogy hova lépek...
Egészen jól belejöttem, hogy az udvaron csizma / cipő, kabát vagy mellény, overállnaci, sapka, kapucni. Na, ez utóbbit még most is nehezen viselem, de anya nem leli a téli sapimat (épp most nézte át a Csengéről maradtakat - mind rózsaszín árnyalatú, fodros vagy hímzett...), az üzletekben pedig még csak vékonyka őszit talált, amilyen nekünk is van. Amúgy a Csenge zsákjában - nagy örömére - egészen sok használható (vagyis barna színű) nadrágot talált nekem! És egy-egy pulcsit is - sőt, még kékek is voltak! Bár kihajtva előtűntek a fodros ujjacskák, gallérok...
Szóval tudom, hogy ha kimegyünk, hozni kell a cipőmet, ha bejöttünk, akkor a benti cipőre cserélni - és egész türelmesen hagyom az öltöztetést - kivéve, ha anya sokáig szöszmötölt a konyhában, és már nagyon mehetnékem van. Ma a Tescoban is ügyesen próbáltam fel a dzsekiket - bár anya furfangja azért elkélt: - Csanuka, hová bújt a kezecskéd? Hol van? - és már dugtam is ki vígan a kabátujjból. Persze ez csak korlátozott számú dzsekire volt érvényes.
Kint pedig apának segédkezem (jól összejöttünk mostanában)
, de mindig rászólok, hogy mutassa meg újra, hogyan is kell használni a kulcsokat?! Vagy anya és a Csenge körül sürgök, vagy homokozom, a dömpi is előkerült, meg a moci - anya mindig overállnaciban visz ki, és úgy nyugodtan rájuk ülhetek, nem félt a felfázástól. És egy tyúkocskára is szert tettünk néhány nappal ezelőtt. Immár hagyománynak is számíthat, hisz majd' minden ősszel átjön egy valamelyik szomszédból, és sosem sikerül megtalálnmi a gazdáját (bár ez nem úgy néz ki, mint akit nagyon hiányolnának, sokat láthatott már...) - úgyhogy marad. Szépen kapargássza, csipegeti a gyommagvakat, rovarokat az ágyásokból, a végére mindig úgy néznek ki, mintha anya már fel is lazította volna őket - egyszóval nagyon jó, hogy itt van. A többiek tojást is szoktak tojni, bár ennek nem vagyunk híján, de a Csenge biztos élvezné, ha keresni kellene. Az éjszakát mindegyik valamilyen magasabb ponton töltötte, ki a farakáson, ki a fenyőfán (még kép is van, ahogy a havas ágak alatt csücsül), ez a mostani pedig a ruhaszárító kötélen helyezkedett el a tegnapi szürkületben. Kissé zavarta ugyan a nagy hintázás, de feletébb biztonságosnak ítélhette, mert maradt. A többivel a kapzsiság, és az elhatalmasodó szemtelenség végzett - vagyis a Mafla, aki akkor a házunkat őrizte. Előbb - utóbb (mindig utóbb, hetekkel később) megelégelte, hogy a tyúkok már az ő táljából is falatoznak...
A Pötyi egyelőre jól elvan vele - párszor már ki is osztották egymást (inkább a tyúk a Pötyit). Nagyon okos kutya, a macskákat is hamar megtanulta (most, a hideg beálltával együtt alszanak, és a cicák a jó melegért cserébe dorombolnak neki), és a tyúkot is óvja, bár oda-oda kap, ha az is valami kutyaeledelt csipeget. De ha rászólunk, azonnal fülét - farkát lesunyva békén hagyja, sőt még kicsit odébb is áll.
Én meg egyenesen szeretem, hogy van egy saját Kotokodánk is, és mindig odatotyogok hozzá, ha csipeget valamit - egészen közel, hogy jól lássam. Persze a tyúk ilyenkor elmegy, én pedig kiabálok utána, és mutogatom neki, hogy itthagyta az ennivalóját, jöjjön vissza érte!
A minap az egyik kukoricaföldre is elkísértük apát. 
Másodvetés, de már nincs ideje beérni, ezért zölden elhozzuk az állatoknak. A kis Csenge is lelkesen kipróbálta a szárvágást. Nagyon ügyes volt, egy sajátos technikát dolgozott ki magának: mivel nehéz volt neki vízszintesen csapkodni, ezért eldöntötte a szárvágóval, és úgy ütögette, míg nem sikerült levágnia. 
Természetesen nekem is ki kellett próbálnom, és bár nekem ennyire nem ment, a kukoricákat azért nagy hévvel hordtam az utánfutóra. És jó sokat estem, mert kicsit sáros volt a talaj, és lejtett is, de ettől cseppet sem ment el a kedvem. Apa még átjárókat is vágott nekünk, és jót fogócskáztunk a Csengével. Utána a szőlőbe is felmentünk - persze ott is gyalogolni akartam, a sok esés ellenére - és jól belakmároztunk.
Utolsó kommentek