Mostanában megint kicsit úgy, mint a heringek (de olyan édesen!) - a képen anya felé húzódunk, nem tudván, hogy éppen fotóz. De amint elérjük a másikat, nyugodtan alszunk tovább. Az esti elalvás is úgy zajlik, hogy a Csengécske - feltette magának a kókuszmatracot, és azon aludt eddig - a másik oldalról anya (és a matrac) mellé bújik, a nagy hőségben sem lehetett rávenni, hogy visszamenjen a helyére. Azóta van így, mióta  "rájött", hogy hiába ígéri anya a mesét, az elalvásom után - ő sem bír ébren maradni addig, anya pedig orvul kioson, miután már mindketten szunyálunk. Így aztán a mesék napközbenre, vagy az alvásidőmre maradnak. Kis összetartó családunk számára anya már ki is gondolta az ideális lakást (milyen igaza van a Makovecznek, mikor a családellenes lakásokat taglalja!). Egy hálószoba (a nagy ágy megvan, de nincs mindig kihasználva), és egy hatalmas nappali - konyha (és egy fürdő, WC) lenne benne, esetleg egy dolgozó és könyvtárszoba (igen, az kellene, mert a sok könyvnek nem tenne jót a konyha, meg aztán elkelne még pár faltól falig polc nekik...) semmi más. De a nappali-konyha óriási volna. Kár, hogy nem kivitelezhető.

 Már többször írtam a kis Csenge gondoskodásáról, de talán még nem szerepel, hogy milyen ügyesen lemásolta a babagondozást, a játékai számára is. Néha enni is úgy ül le, hogy az ölében van valamelyik, és eteti - alig fér oda tőle az ételhez (és persze megosztja velük), de semmi pénzért le nem tenné. Máskor meg úgy mentünk biciklizni (a kicsi, háromkerekűvel), hogy előtte ült a nagy mackója is, persze cipőben, felöltöztetve, és végig így tekert, a mackót kerülgetve a lábával. Sok időt szán arra, hogy tisztába tegye, átöltöztesse őket, megetesse, és a kertben is állandó díszlet a valamelyik játék babakocsi, benne az aktuális (mindig több, nem egy) kicsikéjével. Úgy hozza-viszi őket, hogy sokszor alig látszik ki mögülük. A sok: "Halkan, mert alszanak!, Nem tudok, mert sír! Csss, most szopit adok neki!" és hasonló mondatokról nem is szólva. Ha útra kelünk, ő is serényen pakol nekik másik ruhát, játékot, és úgy már tényleg málhás szamárként festünk, apa szokta mondani, hogy még jó, hogy ekkora autónk van. És természetesen ők is a gyerekülésben ülnek (heringeskednek) vele... De a múltkor éppen kapóra jött a két plüss (az egyik kutyus és a mackó volt soron), mert elaludt, és ahogy ölelete őket, rájuk hajtotta a kis fejét, így nem bicsaklott le, mint máskor (a nyakpárnával próbálom kitámogatni, de minden fékezésnél, pirosnál előrehajlik szegényke, és kezdődik újra  a macera - ezért csak akkor merem, ha már mélyebben alszik). Egyszer olyan jól elaludt, a lábacskái törökülésben, és ebben a pózban nem csuklott előre - de ezt csak magától teszi, kérésre sosem (a kis önérzetes).