Néhány dolog, ami kimaradt, és még nem felejtődött el:

- motorozás: a doktor néni azt mondta, nem tesz jót a lábamnak (a Nóra pedig, hogy igen...), és ő a dömpire szavaz. Ezért egy kicsit hanyagoljuk a mocit - bár itthon így is mindig a dömpié volt a főszerep, csak a sétákról hazafelé szoktunk motorozni.

- próbálkozások: már egész sor cselekvést próbálok utánozni. A szandival kezdődött minden, és már anyát is fésülgetem a magam módján, és zöldséget is akartam pucolni a hámozóval (bőszen nyomkodtam hozzá). Végül nyersen nyammogtam egy kis sárgarépát - a Csenge is társult, anya dícsérte is, hogy milyen ügyesen tudja harapni, bezzeg én nem! - ez hatott, majdnem egy egészet megevett.

- szerzemények: Kedden Szekszárdon jártunk, hogy a keresztelőhöz vásároljunk. Míg anya velem a gyerekruhákat nézegette - persze megint csak a Csengének kapott - addig apa a Csengével a Bricostore-ban volt. Mikor szóba került, hogy mi is oda megyünk, a Nyussz ijedten mondta apának: Nem akarom, hogy anya idejöjjön, mert elveszi a medencémet! Mert persze apa megint talált neki egyet. Végül tényleg nem vettük meg, de csak azért, mert egy terrakotta macskát is szeretett volna, és választania kellett. Azóta a macska már "bejárta" az egész kertet - a Cirmosék "anyukája" és új pajtása is lett a Csengécske  kis világában - és az új nyaklánc (szivecskés, amit  a keresztelőre kapott a C&A-ban, mert egy felnőtt nyakbavalót (nagy, kék golyók) nézegetett, és nem akart lemondani róla) is a cica nyakában lógott (a karkötő is nála volt, és most nincs meg...), no meg a babkocsit is kipróbálta már. Ez utóbbi végleg trönkremenni látszik, mert én is toltam benne a macsekot, és annak a súlyát, meg az én tologatási módszeremet együtt úgy tűnik nem bírja... Kaptunk egy dönthető napernyőt is, ami végre jó nagy árnyékot ad nekünk (a bambuszos teljesen szétmegy) - az udvarnak is vannak árnyas részei, de amikor anya főz, akkor csak az ajtó közelében levő homokozóba enged ki, oda pedig nagyon bevág a Nap. No és a Tesco-ban kaptunk két hegyezőt is (folyton eltűnnek, pedig ebben a házban mindig van hegyezni való ceruza), én teknőcöst, a csenge katicást. A hátukba ceruzák is tehetők - na, ez igazán kedvemre való! Örömmel igazgattam bele a színeseket.

- készülődés: tegnap a Szilvi vigyázott ránk, miközben anya a fürdőt suvickolta. Mivel délelőtt, renitens módon, majd' fél 10-ig aludtam, azt gondolta, kitolódik a sziesztám is - és csak csodálkozott, amikor a fáradtság egyértelmű jeleit látta rajtam, a szokásos időben. A Szilvi a babakocsiban altatott el (tologatott a hűs fák árnyékában), és a szunyóka alatt waffelt sütöttek a Csengével. Ő teljesen be volt zsongva, hogy itt a Szilvi, nagyon élvezte a délutánt. Még dömpizni is kimentünk - hogy anya ki tudjon teregetni, és beszedhesse a ruhákat, mert ha meglátom, akkor vége a világnak (illetve az aznapi munkálatoknak. Ahogy a mama szokta idézni: "...engem vigyen fel a padlásra!").

- Csenge: már egy hónapja is van, hogy eltört a bilije (utazáshoz mindig magunkkal vittük - azóta anya bajban is van a bevásárlóközpontok női toalettjének állapota miatt...), a szobában pisilt, éppen mentünk valahová, és anya beszaladt még valamiért (el is felejtette, és a Csenge mostanában nem szokta kivinni), kifelé pedig belelépett... A Csengét csak érzelmi szálak fűzik a bilijéhez, egyébként a WC-t is használta, de kidobni nem engedi, el szeretné tenni a babájának, játszani. Így őrizzük még a "popsimosó" kádját is, amit szintén anya tört el véletlenül... Egyébként nagyon sajnáljuk, mert ilyen jó bilit még sehol azóta nem láttunk (ERGON), semmi különleges nincs rajta, csak szép színei vannak, és jó a formája. Dehát nekem be van ígérve egy falra szerelhető fiú bili, bár a nagydolgokhoz szükség lesz egy hagyományosra is.

A Nyussz mostanában furcsa dolgoakt csinál: tegnap az udvaron a széken pisilt, és már másodszor kellett szólni, hogy a WC-re menjen, ne a járdára. Talán a közelgő ovi?

Viszont anya teljesen el van ragadtatva tőle: miután nem mehet ki, hogy a Szilvinek / mamának ezt-azt elmondjon, a Csengével üzenget - és ő minden hoszzú üzenetet hibátlanul átad! Anya az ablakból hallgatózott, és majd elolvadt, ahogy a Csöpp szájából visszahallotta, itt-ott saját nyelvre fordítva a tennivalókat.

Sokszor szalad be kis semmiségekkel, hogy anya megvigasztalja. Ilyenkor csak egy-két szeretgető szó, ölelés, puszi kell, és már megy is vissza, mintha mi sem történt volna. A minap éppen fürödtünk anyával - ő kivételesen még kint maradt, mert itt volt a mama, és a Krisztike is átjött a szomszédból. Szóval a játékokat pakolászták befelé - mostanában strandosat játszik, és kosárban pakolja ki a szükséges holmit a babákhoz, és a kutyusához, meg a macihoz (akik a számomra eltett cipőket hordják... Anya le is akarja fotózni, mert olyan művészien van végigcsomózva (a masni még nem megy) a cipőfűző, hogy az már egyenesen szép!). A mama pedig a kagylónkból merte ki a fürdővizet a virágokra. A csenge persze már fáradt volt, és alig lehetett bírni vele, folyton odaállt, ahová a mama önteni akarta a vizet, így esett, hogy eltalálta egy vödörnyi zuttyantás (no, csak a széle). Lélekszakadva rohant be hozzánk:

- Anya! Gyorsan, segítsetek! A mama leönötte hajamat vízzel! Nagyon hideg mindenhol! Segítsetek! - úgy kétségbe esett szegényke, hogy anya rögvest fürdővízbe dugta.

És olyan mosolyogtatóan tud nyafogni: apa szokott vele ércelődni: mond valamit, ami neki nem tetszik, és a Csengécske fancsali képpel továbbítja anyának (aki szintén ott áll, és hallja ő is...): - Aaapaaa azt mondta, hogy.... - a végén már olyanokat mond neki, hogy Vau!, meg indenféle értelmetlenségeket és ezt is "továbbnyafogja" (Aanyaaa, apaaa azt mondta nekem, hogy vau!). Annyira aranyos!

Viszont sokszor nehéz hatni rá. Természetesen továbbra is a köszönés, megköszönés címszó az aktuális. Anya  a múltkor elvette tőle a Krisztitől kapott nyalókát, mert nem volt hajlandó megköszönni - pedig jól tudja, hogy illik, és a köszönés szükségességével is tisztában van - és csak annyit kellett volna tennie, hogy megköszöni, és már eheti is. Persze ez már sok volt az önérzetének, csak sírt, és nem volt halandó. Később megette, de lehet, hogy csak a mama adta neki, mert megesett rajta a szíve. Köszönni még apának, mamának se! Ha azt magyarázzák neki, hogy nem várhatja el, hogy játsszon vele az Anna, Ágika, Gabika, stb., ha még nem is köszön nekik, pedig ők köszöntik, akkor sem hajlandó, csak nagy unszolásra, de nem mindig. Anya azt olvasta, hogy a "köszönős" gyerek nagyjából 10 éves, addig nem baj - csak nehéz, hiszen a pajtásai is zokon veszik...

De minden agyafúrtsága ellenére, még most is kicselezhető: a Krisztikével a kedvenc búvóhelyén, a fagyal mögött ették a nyalókát, és a mama nem találta őket sehol (nem is szóltak), anya pedig épp a füvet nyírta az utcán. Persze dolga végeztével ő oldotta meg a kérdést: csak elkiáltotta magát (miután a hívásra neki sem reagáltak), hogy - Csengécske, itt a csokid, kéred most, vagy eltegyem? - abban a szent minutumban kiszaladt a kis csínytevő, és naívan érdeklődött a csoki felől...

Amúgy nagy harcok vannak az édességgel is. Gyakran mindennaposak az: Egyél rendes ennivalót, addig nincs édesség! - kezdetű viták. Persze, mindig van egy családtag, aki hoz édességet... (anya nem tart itthon).  Ezzel nem lenne baj, de egy olyan galamb étvágyú lánykának, mint a Csenge eltömik vele az egész pocakját - már egy Túró Rudi is elég, hogy ne egyen semmmi mást. És ezt senki nem hajlandó megérteni... Marad anyának a sírás, hogy fáj a pocakom, meg a kakilási nehézségek, és a hiányos táplálkozás (mi lesz így vele az oviban? Legyengült szervezettel?), régen sok gyümölcsöt is evett, dehát az édesség miatt az sem kell. Szerencsére vannak jó napok, mikor csak hárman vagyunk, és akkor gyümölcsözik velem, de sok van a másik fajtából is...