Ejha! Ez is eljött... Jövő hétfőn kapom hozzá a szurimat (szegény Csenge, kicsit megijedt, hogy hátha ő is kap...).

Hogy mi mindent tudok már - az eddig leírtakon kívül - azt nem könnyű felsorolni. Manapság minden reggel (fél 8 körül, fekvéstől függetlenül) ugyanaz a menetrend: ébresztő szopi (ezt a Csenge és anya nevezték el így, a másik az altató. A többire nincs külön név), létszámellenőrzés, kis játék, peluscsere, majd ajtó elé mászás, és hangos kiabálás anyának, kezemben a szandálommal: - Vegyük fel, és vigyél már ki! Ott aztán elememben érzem magam - egyik reggel a fejembe vettem, hogy autózni akarok. Anya még az ülésbe is beültetett, de persze engem nem lehet csak úgy átverni: kiabáltam, és mutogattam előre...

A Csenge rövid időn belül csatlakozni szokott, kiengedjük a cicákat (ezekkel is ugyanazt műveli, mint a Pötyivel kezdetben: elhalmozza őket - szükségleten felül - macskakonzervvel.  Reméljük, lassan lecseng az újdonság varázsa...), akik már teljesen összeszoktak a Pötyivel. Ő a világ legokosabb kutyája! Röpke idő alatt megtanulta, hogy ezek a mi cicáink, és csak a többit szabad ádázul üldözni, sőt a táljukból sem eszik!

Szóval a cicák után más mókát keresünk - én még mindig a dömpivel, vagy a mocimmal megyek. A kedvencem, hogy kisebb körutakat találok ki magamnak, és azokat járom be folyvást. Ilyen az úton végig, a puszpángnál be, majd a sövény mellett egyenesen és végül a levenduláknál ki, hogy újra kezdhessem. A mai kedvenc a járda, majd a kamra előtti emelkedőn fel, végig a lépcsőhöz, ott a dömpit legurítani (korábban azzal együtt indultam neki...), és letolatni (de ma délután már végig anyát hívtam, hogy fogja a kezem, és úgy jöhessek le), majd ismét előröl. Este egy egészen újat is találtam: a loncnál be a járdára, a tűztövisnél ki, a kút mellett el, és ismét lonc. Fáradhatatlanul rovom a köröket - anya elhatározta, hogy holnap észben tartja, hogy felvegye, mert mindig csak ámul és elfelejt megörökíteni.

Ma reggel egészen új oldalamat ismerhette meg: festettem! A Kismamához kapott kifestő melléklethez a kis Csenge nyomban kedvet kapott, és anya kipakolt neki minden kelléket. Nekem pedig egyéb figyelemelterelőket  - no persze... Mondanom sem kell, hogy mire a másik kisasztalt hozta, már az egyik ecsetet mártogattam a vízbe. Kaptam hát hozzá lapot is, és anya néha segített befestékezni az eszközömet. A vízbe mártást és  a lapon kenést flottul csináltam egyedül. A végén még Pötyiztünk is egy sort.

 A Nóra is ma látogatott meg. Még a trambulinba is bementem (és léptem is érte kettőt), hogy megmutassam a tudományomat (bár az eleje kicsit nehézkes volt, mert anyának be kellett mennie a cicás Csengével átöltözni - a macskakajától... - és ennek nem igazán örültem. De anya otthagyta nekem a Nóránál a kedvenc zsinórón belógatható golyómat a hozzáillő dobozzal, és így hamar vígasztalódtam). A végén majdnem háttérbe kerültem (kertet terveznek közösen), úgyhogy be kellett erősítenem a csúszdával. Meg is lett az eredménye! Anyáék azon tűnődnek, mivel kenjék le, mert - vélhetően a Nap hatására - már nem nagyon csúszik.

Általában 11 és dél között alszom el - nem egészen egy órácskára. Anya ezalatt próbál főzni, a Csengével komolyabb dolgokat játszani (tegnap óta temperával kavicsokat festenek - a Nyúlka meseszépeket tud!), valamint utolérni magát egy kicsit...

És a napokban kezdődött újdonság: ébredés után már nem kiáltok, vagy sírok, hanem letolatok az ágyról, és kimászok hozzájuk! Éjjel is, ha anyát nem lelem az ágyban.

A Csenge egy új játékkal lepett meg a hófordulóm közeledtével: a víz téli elzáróját rejtő akna tetjének nyílásán keresztül dugdosunk be pici kavicsokat, faleveleket, és mindent, ami betuszkolható. Nagyon hosszan leköt, anya közben be is szaladhat valamiért, biztos lehet benne, hogy ugyanott talál (na, azért minden nyitva marad, és legfeljebb a konyha magasságáig, mert onnan még mindent hall - és amúgy is ott fő az étel...).

A cicákat is símogatom már, és gyakorta úgy, hogy nem is a Csenge hozta oda - egyszerűen odamegyek hozzájuk (no, csak gyalogszerrel, mert a járgányoktól még mindig menekülnek - vajh' mi okból?!). Az alsó képen is valamelyik házikedvenchez indulok... Bár egyelőre csak a Pötyi osztozik a lelkesedésemben - ő mindig jól végignyalogat, mert látja, hogy milyen szutykos vagyok. Anya meg a kutyanyáltól csutakol. Szóval szép, kerek nyári napokat élünk. És szomszédolunk is jó sokat: a minap felavattuk a Lara új (előszülinapi) rózsaszín pancsolóautóját. Persze hogy a kis Csenge élvezte a legjobban.