Hű, ennek az esős időnek is nagyon örülök! De nem értem, anya miért nem engedi, hogy egész nap kint legyünk?! Mikor annyira érdekes, és különben is, attól, hogy kint esik, még nem jobb bent lenni!

Szerdán - szintén az eső miatt - előbbre hoztuk az Anna apukájának a meglátogatását. Nagyon jól viseltem, hogy anya kétfélét is sütött - bár természetesen nem végzett vele teljesen (nem baj, az almás majdnem megsülten is finom volt...). Hű, gyorsan le is írom az almás receptet, papíron úgyis elkallódik (nem mintha olyan bonyolult lenne megjegyezni, de ki tudhatja), szóval:

- fél kiló reszelt alma

- 25 dkg cukor (nekem 20 dkg is elég volt)

- fahéj

- 1 tojás (bár a másodikat kettővel csináltam, de nem volt érezhető különbség). Mindezt összekeverve fél órát pihentetni, majd

- 30 dkg liszttel és

- 1 csomag sütőporral elvegyíteni, és zsírozott, lisztezett formában, kb. 20 percig sütni. A másodikra hámozott, szeletelt cukros mandulát is szórtam sütés előtt (na, ezért nem készült el időben).

Szóval ott tartottunk, hogy apa előrement a kocsival - hátha mégis újra esne - mi pedig (mivel egész nap bent voltam, és már nagyon elegem volt - gumicsizmával és meleg ruhával (meg pár váltással is...) felszerelkezve, motorral és rollerrel utána.

Egészen gyorsan haladtunk addig a helyig, ahol korábban a sünit találtam (ez viszonylag közel van a házunkhoz...). Ott mostanában mindig megállok, és újra elmesélem, hogy mi is történt. Az emlék, és a  nyomaték kedvéért egészen sokszor...

Persze, ha a Csenge nem állt volna mag folyton velem, talán hamarabb érkezünk, dehát ő is kíváncsi volt. Én meg főleg! Mennyi nagy csillogó tócsa, egészen lábközelben! Muszáj volt az összeset kipróbálni! Hogy mi is történik, ha belemotorozok, ha kijjebb jövök, ha újra visszatolatok, ha a csizmámmal tapicskolok benne, vagy csak úgy, ha benne állok, és a motorom kormányán áthajolva tüzetesen szemlélem.

Apa szerint fél óra alatt értünk oda (egyébként nincs 10 perc). De borzasztóan tetszett!  Nem beszélve arról, hogy amint kijöttem egyből, nyomban megállapítottam, hogy a másik nincs is olyan közel - és gyorsan visszamentem...

Hazafelé már nem engedtek végigmenni (elég késő volt, fürcsiidő) - bánták is rendesen! Mert csak a Templom téren tettek ki a kocsiból, hogy mocizhassak - az meg olyan kevés! Fordultam hát párat.

Még az Ágikával is találkoztunk - elég furcsa mostanában (ha meglátja a Csengét, mindig gyorsan bemegy, elbújik, stb., hogy ne találkozzanak, pedig, ha kérjük, szívesen átjön), de anya annak tudja be, hogy KISTESÓT kap! Bizony! Amire már évek óta vágyik! De most biztos  kicsit nehéz, hogy itt is van. A Csenge azért gyorsan megmutatta neki a cicákat. Az Ágikának is van egy, de azt nem láttuk - a Csengécske nagy bánatára - majd máskor.

Pocsolyázós képek természetesen nem készültek - amikor anya bekapcsolta a fényképezőt az elsőnél, mindjárt jelezte is, hogy lemerül, pót elem pedig nem volt nálunk...