Az ám! Bár egyelőre csak a Csengéhez mennek oda, hozzám még nem... Nem értem. Ha megpillantom az egyiket, már száguldok is feléje - mivel járni még nem tudok, hát a mocimmal, vagy a dömpivel -, nagy sikongatások közepette. Ha valaki megfogja nekem, akkor meg is simogatom / paskolgatom a kobakját (de erről apának egy szót se!). Még kukoricacsuhét is kínálok nekik folyton, mert tudom, hogy a Mimi is nagyon szereti, és ezzel lehet kedveskedni neki. Szóval bizton tudhatják, hogy imádom őket! Akkor meg mi a baj?!
A Csenge naphosszat velük van - apáék már pedzegették neki, hogy nem biztos, hogy jót tesz a cicáknak ennyi dögönyözés... Dehát a Pötyivel is így volt az elején. Etegeti őket, altatgatja, játszik velük (anya mutatta neki, hogy hogyan kell előttük zsinegre kötött apróságot húzogatni, vagy fűszálat lengetni, stb.), vagy csak egyszerűen figyeli, mit csinálnak. Bőszen óvja őket a Pötyitől - a macskák nem félnek tőle, sőt a Pötyi már háromszor beengedte maga mellett a konyhába a Cirmost! De azért még hamisan szemléli a képüket.
Egyébként a Cirmos a bátrabb - igazi növendék kandúr -, messzebbre is megy, mint a Lili, és nem is hízeleg annyira. A Lili viszont minidg körülöttünk sündörög, dorombol, dörgölődzik, és ő a játékosabb is.
Utolsó kommentek