Bizony!

Délelőtt 9,30-kor.

A Zita értesített bennünket, és az Annát is elkértük.

Úgy volt, hogy a Zitáék a Larával mögöttünk jönnek, de a csajszi reggel 8-kor még édesen aludt (fél 9-kor kellett volna indulni).

Végül azért összejött, 45-kor indultunk el, kicsit siettünk (de tényleg csak egy kicsit), és 5 perc késéssel oda is értünk.

 Sajna az árnyékos helyeket már elfoglalták, de a Zitánál volt egy esernyő, és azt tartotta a lányok fölé. Anya közben mindenkit jól bekent naptejjel, addig én a hűvösben várakoztam apával.

A Csenge sehogy sem akarta felvenni a széles karimájú kalapját – így meg a szemébe sütött a nap, és nem látott jól.

De szerencsére hamarosan mozdult az árnyék, és az Annával ketten beülhettek (egy széken csücsültek) – onnan már minden jó volt. Mi mögöttük álltunk anyával, akinek a karjában szépen el is szundítottam.

Apa közben bevette a várat (bár már látták). Lett is belőle egy jó sztori – a születésnapos dalra kijött az egyik erkélyre, és az énekes bele is vette az előadásba (ó, Rómeó! A lánynak kell fent állni! Milyen új dolgokat vezetünk be! Nem csinálunk szokást belőle!), jót nevettünk.

Utána természetesen autogram kérés, majd várnézés: 4 főnyi gyerkőccel. Naggyon jó volt! Mindenki kedves volt, annyit mászhattunk, amennyi csak jólesett (mentünk is a Larával rendesen, sőt, még a nagyok is bekapcsolódtak). A Lara még az emeleteket is így vette be.

 A haza vezető úton – a várakozással ellentétben – senki nem aludt el! Csak a kis Lara. Pedig előző este későn feküdtünk (főleg a Csenge, aki annyi mesét kért, hogy 11 után aludt el, de ígérte, hogy felkel), reggel meg korán kellett kelni (a Csenge olyan ügyes volt, nem nyűgösködött, hanem szépen nekiállt reggelizni, öltözni – már nagyon várta!), de mégse.

 A délelőttöt fagyizás zárta a Marcipánban, a lányok jó maszatosak lettek – szóval minden jól sikerült.

Apa és anya is nagyon jól érezte magát, igazi, feltöltős program volt!

Kis idő múlva talán album is készül...