Mecseknádasdon már szemerkélt (itthon végig jó idő volt), míg apa bepakolt a szobánkba. Addig kint maradtam anyával és az alvó Csengével a kocsiban.
Apa nagyon örült: látványosan hozzá kívánkoztam, amikor kinyitotta a kocsi ajtaját!
Odabent már unalmas volt, és örültem, hogy kimehetek hozzá.
Be is mentünk a lagziba, és egészen addig kettesben voltam vele, míg ki nem jöttünk anyáékért, hogy felkeltsük a Csengét a vacsi miatt. Olyan jól éreztem magam a karjában!

Apa szerint problémásak voltunk…

Anya szerint nem (este fél 8-kor, két fáradt, hirtelen zsongásba csöppent gyerektől nem lehet csodákat várni), csak kispoharat, és két kiskanalat kellett kérni, és gyümölcslevet, mert a gyerekekre nem gondoltak, és csak szénsavas, cukrozott, hűtött italok voltak kitéve (még ásványvíz sem). Kértünk még Nekem egy pohár vizet, és minden rendben volt. Ez igazán nem számíthat nagy dolognak, elvégre a felszolgálók azért vannak, hogy segítsenek, és szépen kértük őket, és ráadásul nem is volt teljesíthetetlen a kérésünk – hoztak is mindent hamar.

Olyan jó étvággyal ettem, hogy anyának majd leesett az álla!
Hála az eldobható előkének (ami nem a szíve csücske, de itt nagyon jól jött), a maszatolással sem volt gond.
Utána kinyitotta nekünk az utazóágyat, és abban játszottunk a Csengével (aki addigra ébredt fel csak rendesen, addig apa ölében lustizott, míg apa evett… ).
Így, utazóággyal, játékokkal egész jól kihúztuk az alvásidőt: én fél 11-ig, a Csenge éjjel 2-ig bírta!

Közben persze táncoltunk is, bár olyan gyorsan kellett fotózni, hogy anya kissé elmosódott. A Csenge nagy bánatára igazi tánc még nem volt, de bőszen próbálkozott a megtáncoltatásommal, még az utazóágyban is. Nekem ez olyan nagyon azért nem tetszett…

Anyáék felmentek a szobánkba, átöltözni, mert a Csengének melege lett. A miénk volt a legcsendesebb szoba, az erdő melletti. Igen ám, de (talán emiatt) a fal mentén annyi hangya volt, hogy….
Na, apa mehetett hangyátlanítani a pincérrel… (másik szoba már csak a zajos nagyterem felett lett volna).

Nagyon tetszett a sok lufi (a Csengének anya szerzett is egyet, olyan boldog volt, egész este el sem engedte), a táncoló sokaság, de a végén már csak az ujjacskámat szopiztam – elfáradtam. Elalvás előtt még a mosdóban fürödtem – eddig még sosem, folyton ki is akartam nyitni a csapot, sajnos kép az nem lett.
Addig a Csenge lent maradt a másik mamával, mert őt is elbűvölték a fent említett dolgok.

Aztán jött a neheze.

Apa a másik mamát vitte volna haza (kb. 2 óra), de a Csenge még lent akart maradni.
Babaőrző fülre tapasztva (fejben amerikai rémtörténetek keringtek, elrabolt gyerekekről… meg a Botiról, akivel meg nem történt semmi baj), két téves felrohanás (nem riasztott, csak valaki leárnyékolta egy-egy pillanatra), de egész jól viselték. Én pedig aludtam a Lara utazóágyában, mint a bunda. Még jó, hogy anya a vastag hálózsákomat hozta, és a meleg takarót, mert kellemesen hűvös lett az éjszaka.

A Csenge nagyon jól érezte magát, anyának, sőt még apának is sikerült megtáncoltatnia őt!
De elaludni nem tudott a sok izgalomtól, pedig már ő kérte, hogy menjünk fel.
Még sorra meséltette anyával, hogy hogyan készül ilyenre a szoba (tetőtérben aludtunk), és, hogy ő is ilyet akar. Hogyan készülnek a berendezési tárgyak (szinte mindet el kellett mesélni), az utazóágy, és hasonlók.
Végül még mesét is kért, de anya még felakasztgatta a lagzis ruhákat, és közben elnyomta az álom. Ő az Anna ágyában aludt, egészen fél 10-ig.

A TV-ben nem volt beállítva mesecsatorna, de szerencsére nem is kérte (pedig ezzel beszélték rá anno), annyi minden más foglalkoztatta, hogy eszébe sem jutott.

Olyan nagy segítség, ott is velem játszott, terelgetett, hogy hova szabad, hova nem, a vacsoránál etetett (és tőle mindig mindent elfogadok!), itatott, igazi kis angyalka!

10 előtt reggelizni mentünk (persze mellém ült, hogy etessen), kis séta a Bagoly körül (amikor is rá kellett döbbennünk, hogy ma is hideg lesz… ), majd szedelődzködtünk, hogy körbejárjuk a vidéket.