Levente, Csanád, Csenge

Az előzmények miatt nem volt kedvünk elmenni.

11-kor már látszott, hogy jól alakulnak a dolgok, és abban maradtunk, hogy talán a templomi esküvőre.
Apa elment vetni (amúgy reggel ment volna), anya nekiállt kocsit takarítani (velünk… ), összepakolni.

Semmi sem ment úgy, ahogy kellett volna, a végén a templomi részt is lekéstük, pedig a kis Csenge nagyon szerette volna. Anya már úgy volt vele, ne is menjünk sehova.
A Csengével nagyon csúnyán összeveszett (ez mérföldkőnek számít a kapcsolatukban, azt hiszem – anya fogadalmat tett… És minden rossz itt marad, ebben a régi naplóban. Ezt a fejezetet örökre bezárjuk.). Utólag semmiség: elhagyta a szandálomat. Az egyetlent.

Persze, még nem járok, de abban szokott le állítani, ha nagyon lekívánkozom.

És délelőtt mondta is neki, hogy ne játssza el (a mackójára húzta), mert az kell nekem, és nincs másik. A cipő már nem megy rám.
Pakolásnál pedig sehol sem volt. A Csenge semmit nem tudott a hollétéről.
Nagyon sokára (a veszekedés után, amikor apa is megjött végre, 3 óra körül) derült ki, hogy a másik háznál maradt… Áttolta a játék babakocsiban a mackón, és azt is otthagyta.
Persze apáéknak is sikerült rondán összekapni…
A nagy békülések után elindultunk.

Pakson még lemosattuk a kocsit egy olyan programmal, amit a tetőantenna miatt eddig sosem mertünk – le is törte…

A Csenge nagyon megijedt a mosóban (biztos a rossz indulás is rátett egy lapáttal) – előzőleg egyszer sem – ki akart szállni, végig anya ölébe bújt. Aztán a letört antenna miatt sírt keservesen, hogy tovább tudunk-e menni így (a műszaki dolgok még nem teljesen világosak a számára)?!

Útközben a Csenge elaludt – én érdekes módon nem, pedig nagyon sokat sírtam a pakolás miatt, mert anya nem tudott felvenni, a rossz kedvem ellenére sem (előtte tök jól eljátszottam, de a Csenge folyton odajött, és elvette a játékaimat, hogy ne úgy játsszak velük, anya hiába kérte, hogy ne tegye… ).