Először a jót.

Szussz, igaz csak kicsi, mert még van egy adag színes mosás, és a pelenkázót is át kell pakolni.

DE: a kicsik 3 napot a mamánál voltak (nagyon élvezték), két éjjel ott is aludtak (és az új kedvenc daluk Halász Judittól a Hívd a nagymamát, mindig ezt kérik:), így sikerült a lakást szépen átpakolni. Mindenki megkapta a külön komódot, játszósarok elrendezése véglegesítve, szekrények átpakolva, babaruhák és egyebek előszedve, törölgetés - nagyjából... - teljesen kész, sőt hétfőn nekifogtam végre, és lemostam az ablakokat, ajtókat, kimostam az összes függönyt - hoppsz, este tűnt fel, hogy egy ajtó sötétítő valami módon mégis kimaradt... - , régi adósságként volt egy beszegetlen függöny is, azt is megcsináltam, feltettem, sőt késő délután elindítottam az első adag mosást a piciny ruhácskákkal.

Azóta már a komódban lapulnak - igaz, még vasalatlanul - nem volt hova tenni őket, mert zsinórban mosok, és a vasalásra nem győztem rá, még csak pár pelus símul úgy, ahogy kell. Benne vannak a Csengécske és a Csanu ruhácskái. Újat nem vettünk, egyelőre nem is látom szükségesnek, az 56-os méret úgyis hamar visszakerül a dobozba:), esetleg, ha kislány lesz,valami igazi habos rózsaszínt... (a kis Csenge idejében mindent sárgából csináltak, szegénykém, a besárgulás  legsárgább napján is pont egy sárga kombidressz volt rajta abban fotóztuk, így még sárgábbank tűnt).

A Csengécske kis kacsás kombidressze, kiscipője, mókuskás plüss rugdalódzója - mind nagy volt rá, 49 cm-rel vissza kellett hajtani az 56-osokat, akkor úgy tűnt, sosem lesz akkora. Most meg a csöpp zokni bőven elfér a tenyerében... és a Csanu annyi idős, mint ő volt, amikor az oroszlános babapokrócot vettük az akkori pocaklakó  kistesónak... Most meg valaki más dugja ide a hasamhoz az aprócska valamilyeit folyton, hogy simogassam:)

ÉS: egy ideje tűnődöm, hogy több ruha is volt, angol pólyák, és édes kis kékségek (többek között, a Györgyitől kapott plüss együttes, amiben hazahoztuk), még a Csanuról. Most ugrott be, hol vannak: a Györgyinél a padláson:) le kéne hozni...

A szopis párrnát is megvarrtam, kapott belső húzózárat is, és szépen megtömtem, a huzat is új - igaz, a külső, 70 cm-es vastag cipzárat nem sikerült igazán szépen bevarrni, de már nem bontom szét. Tavaszias, tyúkocskás, virágos, nyárfás, kiscsébés mintája van, szép bézs (talán így hívják...) alapon - a gyerkőcöknek rögtön megtetszett:)

Már csak a Csanuka tavaszi sapkája van vissza - mivel macerás az új darabok bevezetése, így saját régebbi, hurkolt anyagú (pont, mint a tavaszi sapik, csak ez 100 % pamut) kék  ruhámból szabtam ki neki, és egy kis piros autó lesz rajta filcből - így, ha nem is akarja felvenni, mégsem 2000 Ft... De azt mondogatja, hogy tetszik, és hordani fogja:), csak még össze kellene varrni.

Voltunk az utolsó UH-on is (csak ilyen kép sikerült reggel nyolckor, mindenki álmos volt) - olyan nagyon szép! Éppen, mint amilyennek megálmodtam - most én álmodtam vele, egyébként hagyományosan apa szokott:) Bár ő is álmodott: azt, hogy 3 fiú született, és így rögtön 5-en lettek...azt modja, álmában örömmel mesélte mindenkinek, de belül egy kicsit el volt kenődve, hogyan is lesz a hármasikrekkel...

Szombaton NST, az utolsó orvosi dátumunk pedig április 1. 

Csakhogy pénteken jön a hidegfront:) ezt már a szülésznőnek és az orvosnak is elújságoltam:)

Bár igazi jelek még nincsenek, de szépen lassan jönnek a jóslófájások is, minden napra jut már egy kevés, épp, mint anno a Csanunál - akkor is azt mondták, ez nagyon jó volt, emiatt született hamar, vele egy héttel korábban kezdődtek, és 5 nappal a kiírt időpont előtt jött a világra. A mostani időpont április 4. éppen húsvét vasárnap (és éppen a Boti kistesójának kiírt napja - ki tudja, hogy csináltuk, semmi összebeszélés nem volt, de így lett:).

Még számtalan dolgot meg akartam írni, a kicsikről, hogyan is várják (nagyon, és örörmmel), miket mondogatnak, és milyen nagyon bújnak mostanában:) De azt hiszem, ezeket csak belül őrizzük meg, nem olyan jó már itt egy helyben ücsörögni, és nem is lehet megírni mindent - vagy írjuk, vagy éljük:)

A BALESET.

A csöpp Csanukával történt, még pénteken délután - a balesetek általában pénteken délután történnek, amikor égen-földön egy fia orvost sem lehet már elérni...

Mert amikor az udvaron vannak, felmásznak a két méteres farakásra is, az utánfutón motoroznak, bicikliznek, hogy mást ne is említsek a hajmeresztő dolgok közül, és ezek csak azok, amikről tudomásom van...(és az ablakon kipillantva szívroham-közeli állapotban rohantam ki hozzájuk, mellesleg előtte 1 perccel jöttem be, mert békésen homokoztak/járdára rajzoltak,. stb.).

És mindig épségben bejönnek.

Pénteken pedig elhoztuk a Felicitas babacsomagot - a kicsik miatt, szeretnek ilyen kisbabás dolgokat nézegetni, kérdezgetnek, nevetgélnek, milyen is lesz. Most is ez történt, aztán gyorsan kimentem ennivalót készíteni, és az újságok, szórólapok úgy maradtak, egy részük a szőnyegen.

És a kis Csanád kiszaladt inni, aztán vissza a Csengéhez - mint ahogyan már kismilliószor is eddig.

De most elcsúszott a papírokon, és elharapta a nyelve közepét...

A konyhából a sírás tűnt fel, még sosem hallottam így, mélyről jött, rögtön hallatszott, hogy nagy a baj, rohantam hozzá, rettenetesen vérzett - tudtam is, hogy a nyelve, a sötét, lüktető vérből - annyira rossz, amikor nem tudunk segíteni, nem mulaszthatjuk el a rosszat, csak úgy...

Szerencsére rosszabb is lehetett volna, így nem harapta át, mert valahogy az alsó ajka került az alsó fogsora alá, és azon lett  a másik seb (a védőnő, akit sikerült elérni - már ő is hazafelé autózott, fél 4 volt - mindjárt azt kérdezte, lefeg-e a nyelve... Ez megnyugtatott, hiszen tényleg, lehetett volna nagyobb baj is...). Semmit nem lehetett tenni, később az ügyelet visszahívta (!) apát (a helyi gyerekorvos nem vette fel), és elmondták, hogy nyelv esetében 3-4 óráig is eltart a vérzés (el is tartott, attól féltünk, így lassan sok vért veszít, ezért aggódtunk), a lényeg, hogy az a lüktető ne térjen vissza, mert az azt jelenti, hogy injekciót kell adni az érbe. Szerencsére az utolsó órákban csak szivárgás volt.

Csakhogy a nagy vígasza, az ujjszopizás lehetetlenné vált. Csak fogta a kis arcát, és sírt nagyon...Aztán valahogy elaludt - azért is eshetett el, mert álmos volt, nem figyelt...

Ébredés után fél hattól 3 órán keresztül sírt.

Mondókáztam neki, nevettettük, amennyire tudtuk, próbáltuk vidámítani, hogy jobb kedve legyen, énekelgettem, és olyan jó, hogy már ilyen nagy, mert ha még nem tudott volna beszélni, nem is tudom, hogy bírom ki. Így is kétségek között voltam a vérzés miatt, de annyira jó volt, hogy meg lehetett kérdezni tőle, mondókázzunk-e tovább, mit csináljunk, és tudott visszajelzést adni (és kérte, hogy játsszunk így tovább, tetszett neki, csak fájt nagyon....). Az jutott eszembe, milyen szörnyű lehet egy valóban hasfájós órákig síró csecsemőt vigasztalni...

A Csengécske volt velünk, olyan nagyon ügyesen, folyton ölelgette ő is, puszilgatta, átkarolta, vígasztalta, nevettette - olyan jó volt látni, hogy így reagál, nagyon büszke voltam rá.

A Csanuka estére be is lázasodott, kérdezgettem, magyarázgattam neki, hogy kellene inni egy-egy korty vizet, és okosan próbált is, egészen sokat megivott. Aztán elmondogattam neki a lázcsillapítót, hogy azzal a fájdalom is szűnne egy kicsit, meg tudná-e enni a szirupot, szépen, lassan - csak bólogatott szegényke, és folytak a könnyei. Megrázó volt, milyen "nagyosan" próbált helytállni ez a piciny emberke. Szerencsére egész éjjel tudott aludni. Reggel aztán mutogatta, hogy fáj, az UH előtt (és olyan ügyesen felkelt hatkor, hogy megnézhesse a kistesót a doktor bácsi Tv-jében!) próbált banánt is enni, de csak egy aprócska falatot tudott, meg almás-barackos répalevet ivott, szerencsére éppen előző nap vettünk (nagyon szeretik).

Aztán a mamánál már egészen jól volt, eszegetni is tudott, és mostanra szépen gyógyul a heg (a két első fogacskája ment bele nagyon mélyen, és a két mellette lévő egy kicsit), már nem fájlalja, és az ujjacskáját is tudta szopizni már másnap.

Remélem, mire el kell menni, teljesen meggyógyul, és senkit nem ér újabb baj. Nem is tudom, mit csinálok, ha a kórházban vagyunk éppen, és úgy történik vele ez itthon...