Hosszú ideje készültünk rá, húsvéti mesekönyveket nézegettünk, nyuszis kifestőt színeztek. Egy reggel a Csenge azzal kelt, hogy a Csanunak újságolta:- Képzeld, a nyuszi hoz ám nekünk szép ajándékot! - erre a csöpp, aki még feküdt (és talán nem értette teljesen), nyomban felugrott, és hevesen mutogatott magára (Da(n)ánat it!), hogy neki is. Nem is nyugodott meg, míg apa meg nem erősítette, hogy persze, hogy ő is kap.

Aztán vasárnap délelőtt megjött a nyúl. A Csenge már alig várta, felöltötte a szép ruháját,  kalapját is a kedvéért, de a Csanuka is alig győzte kivárni. Persze, még kicsit nedves volt a fű - és akkor még le sem volt vágva - úgyhogy először a napsütésesebb helyeken kutatták. Annyira édesek voltak, ahogy a Csenge után szaladt a kicsi, és ő is mondogatta, kiabálta izgatottan: - Jött nyuszi! - szépen terelgették egymást, és nem csillapult a lelkesedés, pedig a napsütéses oldalon nem volt semmi.

Nem úgy a másik részen! És már ennek is úgy tudtak örülni! Nem is az volt a fontos, mit hozott, és hozott-e még, hanem, hogy hoz, hogy rájuk is gondol a húsvéti nyuszi.

Ráadásul nem csak édesség, hanem egy-egy nyuszis bögre is! És a Csengének pont olyan, amit még két éve a Györgyiéktől kapott és összetört - azóta vágyott rá. A Csanué pedig elforgatható-öltöztethető, műanyagból. És milyen figyelmes volt ez a nyúl! Még a nagy fűre is gondolt, mert két kis kerregő fűnyírót is hagyott nálunk! Azóta is nagy sikerük van, és én is örülök, hogy kerreg, mert így mindig tudom, merre járnak.

Azt ugye mondanom sem kell, hogy a Csenge az utolsó bokorban talált kis kosárkába rejtett apró tojásokat nyomban megtalálás után elosztotta közöttünk, Csanunak (pedig ő is kapott külön) apának, anyának is jutott belőle. Persze a Csanu még nem vett részt olyan hévvel az édesség pusztításában, de engedményeket azért tettünk (amúgy is lassan két éves lesz).

Délután a Tamás is átjött, hogy odaadja a nyúlajándékokat. A Csanu úgy örült a csokinyúlnak - Tamás hotta, nyúl! - hogy menten ki is bontogatta az egészet, nem lehetett lebeszélni.

Este aztán nekiláttunk, hogy megfessük a locsolóknak szánt tojásokat - természetesen hárman. Vagyis inkább ketten, mert én csak a tojásfőzésig kaptam szerepet, utána nemigen fértem hozzá.