Tudtam én, hogy ezt nem lehet megúszni, bár igazi nagyjelenetből kevés van - ebben közrejátszhat az is, hogy csak a legfontosabb dolgoknak vannak korlátai (pl. az időjárásnak megfelelő öltözék), és azok is viszonylag  rugalmasak (melegebben lehet - a megszokotthoz való ragaszkodás miatt mindig tovább hordta a kesztyűt, vastag sapit, dzsekit, mint azt a hőmérséklet indokolta volna - , úgyis hamar leveszi, de kevesebb nem - illetve néha, rövid ideig, pl. pár perc és bejövünk, mint tegnap is).

Mert egyelőre a daccc legfőbb színtere az öltözködés. Bár a szokásos reggeli indító mondat, ami végeláthatatlan időt foglal magában: -"Egyet hintázzunk!" okozott már sírást az oviig, az volt a szerencsém, hogy mérgében nem tudta kiszabadítani magát az utánfutó hevederéből. De sietni kellett, mert húsvéti locsolás volt beígérve az oviban, és a Csenge mindenképp oda akart érni.

Amikor nincs öltözés, minden szép és jó. Vidám kis felfedező, még a traktorba is bemászott, alig kellett apa segítsége:

Bezzeg, mikor a nagy meleg miatt rövidnacit adtam rá! Valami elterelő hadművelettel (ebben így, öt év gyakorlattal már egész profi vagyok), sikerült feladni rá, közben a Csenge is dícsérte - az ő csomagjából kotortam elő, sajna mindössze három használhatót leltem, a többi igaz kislányruha -, hogy milyen jól áll neki. Hanem aztán, hogy felállt, és megérezte, hogy semmi nem takarja a lábacskáját...

Rettenetes tiltakozás volt, a képek már csak a szelíd méltatlankodást örökítik meg:

Persze mindig nehéz a megszokottat leváltani, nem volt ez másként a Csengénél sem. De elég fárasztó, hogy még ehhez is trükközni kell. Épp, mint a pisiléshez. Kitalálni valami érdekes célpontot (traktor kereke, fa, hangyának/kismadárnak, stb. mutassuk meg, Csenge is, stb.), valami módon különlegesnek tüntetni fel az egyik WC-szűkítőt (3 van, mind a Csengéé volt)...  És kapóra jön, hogy mindent akar ő is, amit a Csenge. A WC-be pisilés gyakran oldódik meg úgy, hogy ő akar előbb, és akkor nem is kell semmit kitalálni.

Nemegyszer előfordul - ha nagyon fáradt, többek között a pelustól való búcsú is ennek köszönhető -, hogy semmit nem akar felvenni: - Anya ne! Nem téjem att! - és tépi le magáról. Mivel itt teljes sikertelenségbe fulladt mindennemű próbálkozásom  - a teljes öltöztető, elterelő repertoáromat felvonultatva, a "nézd, idejön hozzád a cica, a pocakodra, azt mondja, jaj, de jó, hogy..." kezdetűtől a "mit szól a cica" - maradjunk a cicás kombi példájánál -  kezdetűn át sok-sok próbálkozással a  "nézd/hallod, a Pötyi/stb. szólt, te is hallottad/láttad?!" típusú eltereléseken át számtalan variációt kipróbálva egy se vált be (azért nem mindig ilyen véresen komoly a helyzet). Na, erre már csak ergy módszer maradt: ugyanezen trükkökkel tovább kísérve, még egy réteget adok rá. És azt leveheti. Ez gyakorta bejön, míg a levétellel bajlódik, a Csengével valami érdekes dologba fogunk - szigorúan a közelben, és, ha szerencsém van, ez érdekesebb, mint tovább vetkőzni. Néha azért ez sem jön be, ha túlságosan belelovallta magát, nem áll meg, ilyenkor beszélgetünk, mit szeretne - "jevenni!", mi mást?! - melyiket akarja levenni, ezt is? és ezt? és így szép lassan elcsitul, persze néhány darabot le kell venni, de legalább valami mradhat. Emiatt szokott néhanapján egyetlen kombidresszben aludni, kisgatya, zokni, stb. nélkül.

Van aztán, hogy sikerül annyira elterelni, hogy még nevetés is lesz belőle:

de először mérgesen csapkod, hogy hagyjam már:-  Anya ne, ne! - de persze nem bírja sokáig megállni a nevetést.

Ja, van még egy hely, de ez jóval ritkább: az autósülés. Ha apa vezet, nincs különösebb gond, de ha én... Bölcskéig vagy vissza öt perc az út, de egy örökkévalóságnak tűnik, ha  hátul sír. Mert ilyenkor szigorúan ki akar jönni, és az ölembe ülni - de ha sietni kell apához a szivattyúval, vagy sokáig maradtunk, és később indulunk haza, akkor nincs vígasztalásra való idő (illetve hazafelé már késő, csak az alvás felé lehetne továbbmenni). Mert - kevés kivételtől eltekintve - már nem alszik el a kocsiban, bármilyen fáradt is.

Na, meg a másik - a nővérke nyomdokaiba lépett: - Én! - Ededül!  és egyedül mászik be az etetőszékbe, segíteni nem szabad, egyedül mászik ki, húzza oda/ löki el magát az asztalhoz, egyedül mászik be a kocsiba - ezért az egyért jó, hogy nem esik... - egyedül mászik be a gyerekülésbe, egyedül mászik ki, gyakran egyedül veszi fel/le a szandit, a kisgatyát (csak lopva segíthetek, hogy jó helyre dugja a lábát), szóval itt az igazi EDEDÜL! korszak is! Az ÉN IS!-sel társítva...