Minden teremben más karácsonyfa, összesen 21 (ha jól rémlik), nagyon szépek voltak.

De ne szaladjunk így előre. Szokásos rohanós nap, délután adventi vásár, és még nincs kész az ezüstfenyő, nincs sehol ezüst színű drót - amikor pár napja vettem, még sok volt, ki hitte, hogy elfogy ebben a kis faluban? a boltos is azt mondta, biztos nem... - csak egy guriga kellne, és nincs... A Csenge mainapság késő délelőtt megy oviba - mire elkészül... - és még a Zitához is be kellene mennem. De a vásárban is árulni kellene, mikor érünk haza? És mi lesz a Csengével, ha nem érünk haza időben, hogy fog eljönni az oviból?

A Csanukát átvittem a mamához (olyan ügyesen hagyja magát öltöztetni! Leterítem az overállját a szőnyegre, és úgy bújik bele, nagyon édes! És figyelmeztet, ha lemaradna a kesztyű (mert ezzel is megbékélt, sőt!), meg, hogy vegyük már a kiscipőt!), a Csengét pedig a szomszéd Gabikáékkal szerettem volna hazahozatni az oviból, csakhogy ők már délben eljöttek. Persze, a Csenge is jöhetett volna, várták szívesen, és ő is nagyon akart, de közben már tovább gondoltam: úgyis elmegyek apával Pestre, mert a hétvégi programok dugába dőltek (a Botit szerettük volna meglátogatni, Sopronban végre, már fél éves!!! a Barbiékkal sem jött össze), ez az utolsó lehetőség, hogy könyvesboltba (mármint nagyba) mehessek és megvegyem, amit még szeretnék. És milyen jó lesz végre kettesben menni, nézelődni.

De van egy hely a kocsiban, ha a Csenge délben úgyis eljön, és mi még itthon vagyunk, nem bírtam volna elmenni úgy, hogy a szomszédban van. Tehát jön ő is.

De a kis Csanuka  a mamánál, épp, hogy átvittem, olyan szépen eljátszottak (már szinte mindjárt megy, ha a mama mutat valamit, nagyon szeret vele, ha kérdezzük, bólogat is hevesen, mosolyogva), észre sem vette, hogy eljöttem. De menjünk el nézelődni, úgy, hogy ő nem jön?! Még soha ilyen nem volt, hogy csak egyikőjüket vittük! Még sírtam is, nem volt már kedvem az egészhez, nem akartam itthon hagyni, láttam magam előtt, hogyan ámul a fényeken, hogyan mutogat... De végül nem lett még egy hely, és hagytam magam rábeszélni: őt nem érinti rosszul, hogy kimarad. A mamával nagyon jól érzi magát. De végig rossz érzésem volt, kicsiket látva könnybe lábadt a szemem, folyton eszembe jutott, mit szólna, mit csinálna, ha itt lenne, és milyen jót mókáznának a Csengével... Hamar rá kellett jönnöm: bár nehézkes velük menni, annyi mindent kell vinni, váltóruhák, ennivaló/innivaló, takarók, valaki mindig felkéretőzik/vagy le szeretne menni, de nem szabad stb... de mégis, jó nekünk ez a cipekedés!!!

 Szóval mire Budára értünk, apa végzett az áruval, már 4 óra volt. De hallotta délben a rádióban, hogy a nagytétényi kastélyban karácsonyfa kiállítás van, a Csengét is ezért hoztuk (egyedül már nem is volt kedvünk megnézni), kimentünk hát, szakadt az eső, még jó, hogy mindegyik ernyő bent volt. Ez a Csenge... Olyan vidáman éberdt (mert persze elszunnyadt nyomban, amint elindultunk), beszélgetett, aztán kiszálltunk a Nórához, és rájött a nyügi... négyszer kellett elmenni kezet mosni, mert nyuszisat játszott a konyha közlekedőjében, és "büdös" (fertőtlenítőszer illatú) lett a tenyere... Persze a mosásokban is talált hibát, nem így akarja, felcsúszott a ruhaujj, ő akarja letépni a törlőt... A kastély parkjában is elkezdte, meg akarta nézni közelről az üvegekből összerakott karácsonyfát, de mondtuk, hogy nem szabad (ki is volt írva), de csak azért is. Erre elmondtuk neki, hogy ez múzeum, nem szabad hangoskodni, rosszalkodnni, mert akkor ki kell jönnünk!

Végig olyan volt, mint egy kis angyalka! Még meg is jegyezte az egyik teremőr, hogy mindig ennyire csöndes-e? Akkor elmondtuk, hogy mi a helyzet, és jót mosolyogtunk. De tényleg nagyon jó volt, suttogott, szépen szót fogadott, mint rég, az ovi előtt... Kifelé, amikor megdícsértük érte, fel is vetette, hogy egyszer hangosan beszélt - De az nem volt olyan hangos!- bizonygattuk neki.

És odabent: gyönyörű pompa, a szem is alig bírja befogadni... A karácsonyfák mellett ugyanúgy ott voltak a termekben a kiállított bútorok. Mind meseszép, az állandó kiállítás címe: Bútorművészet a gótikától a biedermeierig. Leírhatatlanul szép volt.

A karácsonyfákat pedig kortárts iparművészek, textilművészek, festők készítették. Némelyiknél erősen elgondolkodtam, miklyen hitvallása lehet az alkotónak a karácsonyról...  De a többség nagyon szép volt, a legszebb az a mézeskalácsos, amelyiken hatalmas, művészien kidolgozott mézeskalács csillagok, korongok, szivek voltak. És a terem illata, hmmm... Volt aztán sok angyalkás, halas, csillagos, egy pet palackos (szomorú jövőkép...), sőt aranyozott kulcsokkal díszített is. És mellé a pazar bútorok. Nem is lehet ennyi idő alatt befogadni, egy egész nap kellene!

Hazaindulás előtt gyors Campona, girosz, anya Libri, apa Csengével ámul (kicsit unalmas már harmadszorra is ugyanazokat a díszeket látni, de a Csengének így is csodás), kisállatkereskedést néznek, és gyors hazaindulás, mert már késő van, és a telefon is megjött: odahaza várnak nagyon! De apának még be kell mennie a rekeszekért... (este hét volt). Így aztán jó későn értünk a mamához (szegény, nagyon nehezen vislete, mindig elkeseredik, ha a kicsiket sírni látja, pedig szerintem a végén is jól elvoltak, a telefon alapján én nem ezt a képet vártam, ami fogadott, sehol egy kisírt szemecske...), még jó, hogy az elmúlt napok forgatagában átmentünk a tíz órás fekvésbe, és a Csanuka egész jól bírta hazáig, sőt, itthon is rohangáltak még a Csengével... hihetetlen, majd tizenegy volt, mire mindenki ágyba került!

És nem vettünk a Csengének kiscsizmát (hazafelé meg is jegyezte) - nem láttam sehol olyat, amilyet akartam, majd ma is nézünk. És a vásár is jól sikerült (lángos is volt megint, kár, hogy lemaradtunk...), minden gyöngyfa elkelt.

És a Törékeny is velünk jött - igaz becsomagolva, babajavítóhoz indulván, de a késő délutáni dugó miatt nem vágtunk neki a pesti oldalnak.