Annyi, de annyi minden...

Először talán az első hó!

Éppen apa volt évfolyamtárásnak a szülinapi bulijára (nov. 22.) mentünk (az ő másfél évese is ott volt, apa persze az utolsó pillanatig húzta a döntést, hogy megyünk, vagy sem), a Csengécske elaldut, én mesekönyveztem, meg mindent, amit lehetett (anya másnap szedegette össze a gyurmadarabokat, és a mágneses játék részeit az ülések alól...), és végül.... Majd kiugrottam az ülésből, úgy tetszett, hisz már jól ismertem a könyvek alapján, és még a szél is erősen kavarta (ezért aztán apa valahogy nem lett eufórikus tőle...)! Később persze a Csenge is felébredt, így ketten vidámkodtunk, nem győztünk örülni, ha behavazott autót láttunk - hát még, ha karácsonyi díszkivilágítást! A végét már nem élveztük, megszűnt a forgalom, csak mi voltunk a hegyekben, sötét volt, és már nagyon ki akartam szállni, nyüszögtem, semmi sem kellett már, úgyhogy meg is kaptam a szopit az utolsó métereken. Anya mindig igyekszik az ülésben tartani, amíg lehet, de annyit megyünk hosszú útra, hogy előfordul az ilyesmi... Aztán valami csellel mindig visszavarázsol, addig meg aggódik...

Apa a csatornafedőket célozta meg - hogy meg tudja fogni a kocsit, ha megcsúszik - mert elég keskeny (és erősen lejtős) volt az utca, két oldalt parkoló autók, és 5 centis friss hó. No és téli gumi - otthon, a padláson, mert a szervízben már nem vállalták el, akkora volt a sor. A Csengécske aggódott is, hogy nehogy belmenjünk az árokba - elég sok realitás keveredik már a fejecskéjébe, egyik nap arról beszélt, hogy bárki beöltözhet Mikulásnak (de továbbra is hiszi, hogy a Télapó mindent lát a messzelátójával, és mindenek fölött álló hatalma van), és az sem zavarja, hogy több Mikulás is van (ezt olvastam annak idején egy Ranschburg könyvben, és nem nagyon hittem - s lám!), mindig azt mondja: a Mi Télapónk... (vagyis, hogy másnak is van).

 Érkezéskor a Csenge alig várta, hogy belenyúlhasson a hóba - és persze meglepte, milyen hideg kesztyű nélkül! De boldogan gyúrt egy hógolyót. Engem nem tettek le - gondolván, hogy itthon úgyis lesz (hát nem lett...). A bulin aztán nagyon jól éreztük magunkat (volt is játék, és mi is vittünk taxit, motort, és apróságokat is), sok-sok finomság volt, és a legfőbb: a röviditalos poharak és a kávés műanyag csészék a mi magasságunkban voltak, a gyümölcslevekkel együtt. Anya szóvá is tette, de azt mondták, a Kata (a vendéglátó kis másfél éves) nem szokott méricskélni.  Nem hát, míg én meg nem mutattam neki... Onnantól az volt a sláger, hogy inni kérünk, és a maradékot méregettük - anya meg papírtörlővel készenlétben a hátunk mögött, alig lehetett elcsalni onnan... A Katával is jót játszottunk, és ezek az utolsó életlen képek:

Olyan sokáig húztuk (6 után érkeztünk, és 10-ig!), hogy anya észre sem vette, hogy elszaladt az idő, mert nem látszott rajtunk semmiféle fáradtságra utaló jel. Persze hazafelé hamar elszunnyadtunk.

Aztán pizzázni is voltunk. Pakson, a régi buszpályaudvari büfében (inkább talponálló volt...). Egy ideje reklámozzzák, és mivel éhesek is voltunk, meg éppen ott vásároltunk... Kint még semmi, de belül nagy meglepetés! Kellemes, kultúrált környezet, szép belső dekorációk (karácsonyi jelmezes jegesmedvék, pingvinek a hóban - a Csenge imádta őket), külön nem dohányzó rész, és gyereksarok IKEA bútorokkal, játékokkal!!! Előzékeny, kedves kiszolgálás, pincércsengő a belső asztaloknál (Pakson!). És a pizza is finom volt. Bár a Csenge sem evett az övéből (hazahozuk), olyan jót játszottunk! Volt ott egy társas, Mount Everest (mint később kiderült), apa és a Csenge olyan jót játszottak vele, hogy még! Úgyhogy máskor is megyünk.

 No és a többi Télapóság, mamázás, meg a tegnapi kontrollom... majd este! Mert ma lesz a Csenge Télapó műsora is!