- na és a lomb. Mostanra a ház tövében díszlő végzetfa is elköszönt nyári díszétől.

Így ma reggel valami furcsa zöldet vettem észre alatta. Először a kocsi jégkaparójára gondoltam - az is a homályba veszett... - de közelebb lépve...

A Csengétől maradt Fisher formabedobó csiga már jó ideje kilenc idommal működött. A tizediket már el is feledtem. Ezt a zöldet.

A nyáron, a nagy strandáskában nap, mint nap kivittük-behoztuk a játékokat - akkor maradhatott el. De ki vitte oda, ahová még a kutya sem jár? Vagy az ablakon dobta ki, mikor lyukas volt a szúnyogháló? Biztos a Csengécske volt, oda hogyan ment volna a Csanád, akkor még járni sem tudott. Hmmm...

 Ilyen szerencsés megtalálásnak köszönhető, hogy mára az összes felfüggeszthető Télapó dísz az ablakban lóg. A rénszarvas is. Még a nyáron tettem bele a meglelet tapadókorongot a fiókba, a szarvast pedig egy polcra, mert azt is később találtam meg - és csodák csodájára eszembe jutott!

Az ablakdíszeknek egyébként nagy sikere volt. A kis Csanád bolddogan nézegette, hogy mennyi Télapó, és még szarvas is van! Nem győzték egymás kezéből elszedegetni... A Télapó és Hóember rögvest a Zelk Zoltán vers szereplői lettek, a szarvast pedig a Csenge egészen a Téalpó mellé illesztette. A Mikulás szánt pedig fel, jó magasra, hiszen az a házak felett száll.

Olyan nagyon szeretném leírni azt a csodás mesevilágot, amiben a Csengécske él - de képtelenség, egész álló nap püfölhetném a klaviatúrát... Hiszi, hogy az angyalka valami módon megleshető (bár számtalanszor feddem, hogy akkor megijed, és nem teszi oda az ajándékot!), hogy a Télapó és a hóember tényleg útra kélt, hogy a könyvben a rajzok valós dolgokat mesélnek (meg is ijedt egy angyalkás ilusztráción, amin együtt van a fa két oldalán a kislány és az angyal: hogyhogy nem repült el az angyalka? Meglátta a kislány! - nem győztem magyarázni, hogy csak úgy látszik, és valójában a fa két oldalán állnak, a kislány nem is látja... - De akkor kap ajándékot?). És miért vannak gyertyák a házak tetején? (én észre sem vettem...) Mert így jelölte meg a Télapó, hogy hol járt már. És a mi házunkra is szokott tenni? És a mi Télapónk (de jó, legalább kimarad, hogy miért van ilyen sok...) hogy hozta a Pötyit, hogy fért bele a zsákjába? Gyakorlatilag az összes  illusztrációt kérte már a Télapótól, vagy a Jézuskától...

De már látszik a valóság felé közelítés is: hogyan veszik elő az angyalkák a díszeket, honnan tudják, hogy ott vannak, hogyan jönnek be a szobába? Nem fáznak így? Nincs is rajtuk cipő!

Máskor meg ő maga emlékeztet: nagyon megdícsértem, amiért egyedül fejezte be az ebédet (a készítést!), míg én a Csanukát szoptattam, altattam. Azt mondtam, megírom a Télapónak is. Miért, hát a Télapó látja a messzelátójával!

Bizony, rakott krumplit készítettünk - szinte ő maga! Olyan örömmel szeletelt, rakosgatta sorba a tepsibe a hozzávalókat, szinte nem is fértem oda! A tejfölt pedig egyenesen nem engedte át, maga kente az egészet. És mikor már csak két krumpli volt vissza a tetejéről, a tejfölözéssel, a Csanuka végképp elaludt a kendőben (először tiltakozott, hogy belekötöttem - tudja már, hogy ez azt jelenti, velem lehet, de kicsit várnia kell a játékra) - nem is gondoltam, hogy ilyen álmos, jóval később alszik mostanában - én pedig bevittem, hogy lefektessem. Addig a Csenge befejezete az egészet! Olyan jó érzés volt így szoptatni, hogy tudtam, ő kint segít nekem, nem kell rohannom, és még vele is játszhatok utána. Akkora kincs, hogy van nekünk! Néha elnézegetem őket, és azt gondolom, nagyon különleges ember vagyok, hogy ilyen csodálatos ajándékokat kaphattam...

És úgy vágyik a Törékenyre! A mamától elhozott (javításra...) bohócnak a másik lábát is eltörte, megdorgáltuk érte (azt játszotta, hogy nyakiban viszi, és lecsúszik), hogy így miért csinálja meg apa a Törékenyt, nem tanultad meg, hogy óvatosan szabad csak a törékeny dolgokkal játszani?! De fogadkozott nagyon, aztán este eltört egy Télapót is (apa még akkor vette őket, mikor a pocakban volt), mert ferde felületre tette le, és apa ezért is megrótta. Hisz nekik van, de azért, hogy mindig (legalábbis sokáig) legyen, nem arra, hogy másikat vegyünk. Igyekszünk kiiktatni a hétköznapokból a "majd veszünk másikat" lehetőségét. Szeretnénk, ha nem ejtené rabul ez a fogyasztói világ, és megtanulná értéknek tekinteni, ami van, nem pedig abban élni, hogy bármikor helyettesíthető.