Csütörtökön már egész könnyen elváltunk. Reggel még mondja, hogy Sírok ám! (van, hogy mosolyogva... - szóval csak engem húzol vele?! Na megállj!), és rá is kezdi a csoportszoba ajtajában, de már ott is az óvó / dadus néni, kézen fogja, üdvözli, és már viszi is - nincs rá ideje, hogy különösebb sírást rendezzen. És mindig mondják is, hogy bent már a régi, nekem csinálja csak ezt - persze, mióta visszament. Amikor érte megyek akkor meg mindig az a benyomásom, hogy magában előveszi a reggelt, és azért morcos rám, mert otthagytam... De lassan a délutánok is rendeződnek.
Két napja ahhoz a módszerhez folyamodom, hogy felébresztem, kicsalom (kiveszem) az ágyból, hogy majd segítek felöltözni, addig lustizhat (persze, mindezt a legnagyobb csendességben, mert ha a Csanuka felébred, vége a mutatványnak...). Gyorsan elkészítem (a meleg báránybőrre teszem a forgószékben) - még pisilni is az oviban megy - és már megyünk is. Játékot sem viszünk (először sem vittünk, de látta a többitől - viszont most nem is hiányolja)- odabent csak a gond van vele, látom, hogy egy idő után mindenkié kikerül a polcra - van ott elég, ha a sajátját őrzi, nem tud játszani. Úgy vettem észre, hogy így, töprengési lehetőség nélkül ismét könnyen vesszük az akadályokat. Nincs ideje azon morfondírozni, hogy mit is vigyen, mi lesz ott, miről marad le itthon, mert olyan hamar elkészülünk. Mellesleg (bár mindig igyekeztem titkolni előtte) rájött, hogy míg ő nincs velünk, addig is eljárunk vásárolni, ügyintézni - és nemrég maga kérte, hogy addig menjünk el oda, ahol van az a bácsi, aki kiteszi rossz gyerekeket, míg ő oviban van! Kicsit olyan lett a biztonsági őr, mint anno a "Körbemegyünk?". Tegnap is nem győzte kérdezni, hogy ott, ahová megyünk, ugye nincs? Nem, nem retteg tőle (mosolyogva is kérdezte már), csak magában nem tudja megítélni, hogy amit ő rosszaságnak gondol, azt egy felnőtt hogyan értékeli.
Egyébként maradt az ikerpár játszótárs (persze a többiek is, de róluk beszél a legtöbbet). Fiúk (7 évesek), és úgy vélem, az óvó néni gyakorta fegyelmezi őket, mert itthon mást se hallok a Csengétől, mint, hogy: Péter! Márkó! Azonnal hagyd abba! stb. Egész este az ovit játssza ki magából. No és egy sor dolgot hozott még haza, mint például az asztalnál való malackodás (szerencsére nem vészes), a - gyermeklélektani könyvek szerint erre a korra tipikusan jellemző, és teljesen normális - WC-vel kapcsolatos szavakkal való játék (látom is, hogy sokszor nem tudja hova tenni, csak mondja), és hasonlók. Szerencsére igazán nagyon csúnya szavakat, káromkodást még nem hallotunk.
Szóval egész jól alakult az ovi. És itthon nem győz a próbákról (Mikulás napi előadás) mesélni, eljátssza, elénekli, mit gyakoroltak éppen. De nekem furcsa egy kicsit, hogy Télapó napján lesz, és sehol egy Mikulás dal. Ennek ellenére nagyon élvezi - lehet, hogy megint csak én morgok... Az előadás miatt mostanság Szvorák Katit és Tékát hallgatunk a Téli ünnep és a Nótás Mikulás (Gryllus, nagyon jó) mellett. És persze a Száncsengő című könyvből - amit tavaly hozott neki a Valiékhoz a Jézuska -, és más Télapós, karácsonyos könyvekből olvasgatunk, tanulunk. Én azért, hogy este, míg a Csanuka a sötétben szopizik, mesélni tudjam neki - rá pedig egyszerűen ráragad. Persze, most is bent van a könyv, úgyhogy sajnos költő és cím nélkül marad egy darabig (nem vagyok biztos benne), de a Szánon jött kezdetű verset, és Zelk Zoltántól a Télapó és a hóembert tanultuk legutóbb (és bizony, eleinte volt, hogy ő egészített ki...), no és az én gyerekkori emlékem, Gazdag Erzsitől a Honnan jöttél Télapó?. És a dalokat is összeszedtük, talán mindet sikerül leírnom: Pattanj Pajtás (erre idén ismertem rá, csak derengő emlék volt, és utána néztem a neten), Télapó itt van, Hull a pelyhes, Szívünk rég ide vár, Száncsengő (dallamosan mondjuk), Suttog a fenyves, Hull a hó, és a Gryllustól tavaly idetársult, és öröktől valónak tűnő Hóapó, Nótás mikulás, Levél a Télapónak, a Zeneoviból a Mikulás, Mikulás.
Jól is jönnek ezek, mert beteg lett, náthás a nózija, többször volt hőemelkedése, és legalább felvidítja a Téalpó várás. Mikor nem akarja kifújni az orrát, mindig elő is hozom: Szeretnél ott lenni a Téalpó ünnepségen, ugye? De csak akkor lehet, ha gyorsan meggyógyulsz! - és már fújja is. Emiatt szerencsére a pizsit is hamar felveszi a fürdés után. Apropó fürdés: új elem: teherdaruval szállítom be a szobába. Egy ideje észrevettem, hogy elég morgósra sikeredtek a fürdések - talán nekem is sok volt már a napból - és minduntalan rászóltam, ne vegye el a Csanádtól a játékot, ne locsolja le a fejét, mert megfázik, ne másszon át az ő vizébe, ne öntse ki a sajátját, jöjjön már, ha kiengedtem a vizet, mert kihűl, pazarlás, és drága, ne, ne, ne... (persze, én is tudom, hogy ezzel még mit sem tud kezdeni, de így talán belenő). Szerencsére nekik nem szegtem kedvüket, és időben kapcsoltam... Úgyhogy a törölközővel tarva, kinyújtott lábakkal (így férünk el jól, és így tud irányítani) viszem (Jobbra! Neeem, akkor leesik a rakomány!, Balra! Nem jó, még nincs itt az ágy! Gyorsan tovább, mert nem bírom, jaj, elejtem!, stb.) - nagyokat nevetünk rajta.
Tegnap a Télapó váró ablakdíszeket is elővettük, de egyelőre maradt a nézegetés - le kell törölgetni az ablakokat...
És még arra is emlékezett, hogy tavaly, karácsony előtt 101 kiskutyás karácsonyi képernyőnk volt! Apa meg is kereste neki újra, úgy örült! Olyan furcsa, hogy néhány dologra emlékszik, és így előjön, másra meg egyáltalán nem (az egyetemre, például, ahová évekig járt velünk...).
Utolsó kommentek