A Baluval tört meg a jég, még a nyáron.

De mindig féllt, hogy elindul, még akkor is, amikor velem ült bent, nem nyúlhattam én sem semmihez, nehogy elinduljon. Egyszer beült már apával, hogy kiáll vele az udvarból, de mikor elindította, rögtön sírt, és ki is szállt.

A krumpliszedésnél viszont az egyik segítség kisfia is bent ült a trakiban, apa mellett, és ezt látta. Nyomban el is határozta, hogy másnap ő is beül (apa úgy megörült!). Hideg is volt, és csak egy órát hagytuk, utána mentünk a mamához - ő pedig úgy gondolta, a kisfiú is bent ül majd vele, de nem lehetett, és ezen kicsit elszontyolodott, hisz csak egy valaki fér el odabent apán kívül.

Nagyon örült, olyan komoly dolognak tartotta, nem is akart kiszállni. Hasrafekve, hanyattdőlve, hátrafordulva nézegette a szedő munkáját, ha rajta múlt volna, egész nap ki sem száll. Sőt, már szántani is akart menni! Apa persze nagyon boldog volt, csak úgy dagadt a büszkeségtől!

Aztán együtt pakolták fel a zsákokat, egy-egy kupac között felültek apával a futóra, és úgy mentünk tovább. Teljesen lázba jött, apával,  ilyen nagyos dolgokat végezni! Büszkén, nevetve mesélte, mikor tudatlanságot színlelve kérdeztem, hogy, hogy kerül ide ilyen hamar? - Hát a utánfutóval! Apával ültünk rajta!