A kis Csanuka végig a kocsiban aluszikált. Pedig majdnem elaludt úgy, mint csütörtökön, de épp telefont kaptunk, a Pötyi is ugatni kezdett, így aztán hamar elreppent az álom...

Pont végeztem mindennel, mikor a Zita szólt, hogy készen vannak. A Lara (olyan édes, mindig nyújtja felém a karját!) nagyon élvezte, a Csanád játéktartójából pakolászott (a felső részt érte el), és simogatta is, nézte, hogy mi van vele?! A Csenge pedig: - Csak én simogathatom, az én kistesóm! - kicsit ő is álmos volt, de jól bírta.

 A játszi nagyon jó lett, faragások az összes játékon, szépen kifestve. Igazi gyerekkuckó! Kár, hogy olyan távol van tőlünk - mármint szegény anyu térdének távol, de majd a Györgyiéket ráveszem, hogy néha vigyék el a csapatot, mert biztos a Csanuka is élvezné, sőt, szerintem még a Bence is!

Elsőnek a hintát (van kicsiknek való kosár is!), és a csúszdát kellett kipróbálni, majd a Lara végre beülhetett a hőn áhított forgóba - ki sem akart szállni, és mindig visszatért.

A rugós hinták inkább a nagyok súlyára vannak méretezve, és a löködhető krokodil is, de van egy tündéri kicsiny házikó, homokozó nyúllal, bagollyal, kakasos mérleghinta, ráülős krokodiliok.

A Csenge morci volt egy cseppet, a fáradtság miatt, a Maciját is meg kellet várni, míg egyesével fellépdel a csúszda létráján, stb.. Még orral is lecsúszott (a csúszda szuper, borzasztó jól csúszik). A forgót nagyon élvezte, a Lara tempója nem annyira tetszett, felmászott a közepére, mindefélét kitalált, de mikor a Larát rá lehetett venni, hogy kiszálljon, maradt egy másik kislány is, és kettejüket löktem, jó gyorsan (legalábbis én azt hittem, aztán  később, mikor leszálltak, jött két fiú...), ki sem akartak szállni.

Indulás előtt jött a szokásos: - Csak még ezt..., a faházikóba is beszaladt, elaltatta a maciját, és "megjavította" a tetőt - ahogy az oviban a fiúkkal szokta -  búcsúzásképpen.

A szél sem vette el a gyerkőcök kedvét, még maradtak volna, de mennünk kellett, apa várt. A Csanád az ajtó csukására ébredt, jókedvűen, semmi sírás, élvezte, hogy a Lara simogatja, ő is viszonozta, persze a Csenge kontrázott, úgyhogy kis pityergés is kezdődött, de előkerült a Tavaszi szél (Hogy is van, amit apa szokott nekem énekleni, mikor kicsi voltam? - és már kezdte is, de nem jutott minden eszébe. Érdekes, amit nem gyakran hall, az úgy elfelejtődik - persze, kell a hely a sok új dolognak), és minden jó lett - csak a torkom nem, azóta még rosszabb.... Annyira segítőkész lányka, ha látja, hogy nehezen boldogulok, mindjárt mesélni, énekelni kezd  a kis Csanádnak, sőt, a meseolvasást úgy ajánlja fel, hogy: - Majd én mutatom neki, te olvasd, jó? - és mutogatja is mindjárt, pont úgy, ahogyan én...

Míg apa a krumplit vitte be a Csanáddal (nagyon nagy huzat lett, féltem kint tartani), addig mi a trakiban ültünk, és olyan, de olyan jót beszélgettünk! Többek között  még a Sün Balázst is előszedtük a kútfőből - hihetetlen, sokkal többre emlékszik belőle, mint én!!! És ez már nem az első eset - lehet, hogy már most sokal okosabb...?!