Míg a mama a Györgyivel felvitte a virágokat Bölcskén, a temetőbe, a Csenge a Szilvivel maradt. Épp tízóraiztak, mikor anya bement érte, eleinte nem akart jönni (de tudom, utólag nagyon bánta volna)de aztán meggondolta magát (a Meki is benne volt, meg gyertyát is akart gyújtani), átöltözött, és már mehettünk is.

A mama számára ijesztő volt, amiket az elmúlásról kérdezett, és ő azt hitte, rossz lesz, ha elvisszük. De nem, letisztult tőle sok kérdés, semmi fájdalmas nem volt, látta, hogy virággal, gyertyával emlékeznek, gyönyörű napsütés volt, a temetőben szálltak a falevelek, ahogy az enyhe szél lefújta őket... Egészen más volt így az elmúlás, látván a kicsiket, akik továbbvisznek mindent. Jó, hogy magunkkal vittük. Nem is szeretném kivonni őket semmi alól, ami velünk történik, hiszen így nőnek bele, látják, mi is az élet (persze az ő szintjükön, a napi gazdasági problémáktól, és egyebektől most még természetesen távol maradnak).

Kecskeméten a gyertyákat is meggyújtotta a kapuban kitett gyufával, nagyon ügyes volt! Nekem is tetszett, bár én később mentem be, épp aludtam, mikor odaértünk. De mondták, hogy vigyázni kell, és nagyjából sikerült legyőznöm a kíváncsiságot. Azért ott sertepertéltem én is, de nem égettem meg magam.

Fülöpházán is segédkeztünk, anya is meghatódott, ahogy hajladoztunk, sétálgattunk az ősök sírjánál... No, itt a pulcsim is majdnem megégettem, vigyáztam én, de ahogy az egyik mécsest le akartam tenni, áthajoltam a gyertya fölött, de nem lett baj. Később már a mécsesek sem kellettek, a Csengével járkáltunk, néha szertelenkedtünk is, anya is ránk szól, hogy ne másszunk fel a sírra... De valahogy ránkragadt a csöndesség, mert halkabbak voltunk mi is, mint máskor.

Hazafelé a bivalyokat is megcsodálhattuk.

Bölcskén is gyútottunk (a Csenge megégette a kezét az egyik mécses tetjével, de nem lett baj, viszont mindenáron ott akart aludni a mamánál) és Madocsán is, leginkább a Csenge élvezte, nagyon örült az új tudománynak, hogy gyufával gyújthat. A végén már elegem volt, nem volt jó sehogy sem, persze, ha mindent lepakolhattam volna a sírokról ami megtetszett... A Csenge nem kérdezett, anyáék pedig nem hozakodtak elő semmivel. Majd úgyis kérdez még, ahogy nő.

Azóta is előjönnek fájdalmas kérdések, sírva tudakolja, mi lesz a Törékeny babájával, a cicákkal, a játékaival, ha ő meghal? Anya sem tudja a választ, ezt meg is mondja neki. És, hogy nagyon-nagyon sokára lesz öreg, és csak a nagyon-nagyon örgek halnak meg. Ennél mélyebbre nem mer menni, hisz a Nyúlka ezt sem érti. Persze ez nem elég, úgyhogy mégis megvesszük a könyveket, amiket az ovisvilág oldalon találtunk (az egyiket a Botiék is ajánlották). A bookline oldalán már meg is leltük őket.

Szakirodalmi ajánló:

• Polcz, Alaine: Élet és halál titkai. Mit mondjunk a gyermeknek?

• Polcz, Alaine: Meghalok én is? A halál és a gyermek.