Vagyis dunaföldvári vásár. Bár akkora sor volt, már jóval előtte a 6-oson, hogy apa még a visszafordulást is felvetette.

Jó nagy tömeg gyűlt össze mind árusok (még a Zsanna-Manna, sőt az aluljárókból - és a hajósi Orbán-napról - ismerős indiánok is itt voltak), mind vásárlók terén.

Apa nyakiban hozta a Csengét, a kis Csanád kendőben csücsült a csípőmön - egyébként reménytelen vállakozás lett volna. A szokásos kürtös kalács után nyakunkba vettük a sokadalmat, begyűjtöttünk néhány tarka, mintás harisnyíát a Csengének, egy bélelt bársonynacit a téli ünnepi időszakra, kesztyűket a Csanukának (igazi fiúsakat, egy és ötujjast), majd elváltunk, és a Csenge apával maradt (pedig először úgy volt, velünk jön), mi pedig elmentünk, hogy végre valami érdekeset is lásson ez a kis legény: vagyis bevettük magunkat a lóvásárba. Ideje is volt, mert már nagyon szopizta az ujjacskáját (mostanában egyre ritkábban teszi, csak ha unatkozik - ez csak  néha, ilyen és hasonló, kényszerű helyzetben fordul elő - vagy ha álmos, szomjas, éhes), látványosan elege volt a ruhaneműkből.

 Hohó (óriási kínálat volt, eddig talán a legnagyobb, itt is látszik a válság...), ott aztán volt ici-pici póniló, hatalmas hidegvérűek, kicsit távolabb bocik, számtalan kiskutya, kismacska, díszbaromfiak (még pávák is), nyulak, kecskék, birkák, és egy csacsi is. Ki is került az ujjacska nyomban, bőven volt mit mutogatni vele!

Eközben apa molnárkocsit vett, és onnantól azon tolta a Csengét, akinek ez borzasztóan tetszett. Végül megkerestük őket (és olyan jó idő kerekedett, hogy a Csanuka sapka nélkül volt, a Csenge pedig csak pulcsiban - mi is szabadultunk volna  a kabáttól, de a csöppség elszundított a Zsanna-Mannánál a kendőben), ismét ettünk Zsanna-Mannát (visegrádi nosztalgia), sőt, most a lufikat sem felejtettük itthon, és 500 Ft-ért újra felfújták őket. Azóta is a plafonon vannak - kivéve, amikor a Csenge játszik velük, vagy a Csanuka számára lehúzzuk. Olyan édes, elkéri, lehúzzuk, a kezébe adjuk, és pajkos nevetéssel elengedi a zsinórt, úgy, hogy közben nem mer felfelé nézni, csak akkor fordul utána, mikor már felért.  Ezt a végtelenségig játszaná, nagyon élvezi.

Este pedig a gyülekezeti házban megrendezett 30-as-40-es találkozóra mentünk. A Csenge mindenáron el akart menni apával, nem érdekelte, hogy ott csak beszélgetés zajlik, az sem, hogy csak nagyok vannak.

Előtte családi (illetve félcsaládi, mert csak a fiúk rövidültek) hajnyírás volt soron. A Csanuka minduntalan kiszaladt a szobából - sőt, később már vissza sem ment -, hogy lássa, mit is művelek apával. Persze a lelkesedés csak addig tartott, míg nem ő volt az elszenvedő alany. Jó nagy volt a hajacskája - utoljára a keresztelőre nyírtam meg, akkor egyedül, az udvaron - és nem is akartam túl rövidre, a hideg miatt. Végül, nem emlékezvén, hogy a két fej közül a nagyot szoktuk használni a legkisebb fokozaton, vagy a kicsit a legnagyobbon, apa beállította a legkisebb fokozatot - és csak későn vette észre, hogy a kicsi fej van feltéve... Szerencsére nem vágta rendesen, csak fentről nyúlt bele, így csupán egy pénzérményi rövidebb folt van a kobakja tetején, úgyhogy nem nagyon látszik. Egyébként nagggyon csinosra sikeredett az új frizura!

Míg a Csengéék elmentek, beültünk hajat mosni, fürödni (mindannyian csupa hajak voltunk, én fogtam az ölemben, az akció alatt, a vállára terített ruha pedig hamar a kövön landolt...). Szopizás után mi is utánuk mentünk (a Lara ígéretére hagyta abba a szopit). A Lara (a szokásos lelkesedéssel üdvözölt, szaladt elénk, kitárt karokkal, hangos Óóóó! Húúúú! kiáltással) is ott volt, és a Dzseni vigyázott rájuk, vittünk sok mesekönyvet (ezzel bármikor leköthetőek), és három kisautót is (a Mekis kék el is maradt, de még reménykedünk, nagyon szerettük, még a Bencétől maradt ránk). A Larának nyomban feltűnt a hajnyírás, míg az ölemben nézegették a Kedves állattörténeteket (a nyelvezete szörnyű, de jó képek vannak benne, sokat lehet mesélni róluk - az olvasással meg nem érdemes bajlódni...), jól megnézte a Csanu fejét, és meg is paskolgatta:- Hát veled meg mi történt?!   Jó is volt, hogy a Csenge is eljött, mert így ismét látta a Tünde nénit (hitoktató), a kislányával játszott, úgyhogy másképp áll a hittanhoz, mint az eddigiekben.