Nagyon belejött, mintha mindig az lett volna. Az oviban is dicsérik, ügyes, önálló, jól beilleszkedett, hamar megtalálta a helyét a csoportban, szófogadó, mondókákban, közös játékokban örömmel vesz részt, figyelmes... Olyan büszke vagyok rá!

És már komoly társasági életet él. Az imént láttam az iwiw-en, hogy ismerősnek jelölte egy kisfiú - egy ovis csoporttársa. A közösségbe kerüléssel hiretlen nagyot nyílt előtte a világ. Egy sor olyan kislány, kisfiú, akiket eddig nem is ismertünk, most pedig együtt játszanak, itthon mesél róluk. Csütörtökön az Anna (nem tudom meddig lesz így, de őt tekinti az igazi nagy barátnőjének) volt nálunk, ovi után, úgy eljátszottak, hogy szinte észre sem vettük, hogy elment az idő! Szőlőt csipegettek a trambulinban (a Csanuka is bemászott), hintáztak, járgányoztak az utcán (szegény Lara, remélem nem ébredt fel a dübörgő trakira), az Anna a trakival (mindig cseréltek), a Csenge a kétkerekű biciklivel (még ott a seprűnyél), a Csanuka pedig a mociján száguldozott. Aztán az igazi traktort mászták meg, még bele is ültek (a kis Csanád is felkéretzkedett), majd a Gabikáék kutyusát szaladtak megnézni, mire már jöttek is az Annáért (aki maradni szeretett volna még). Úgy volt, hogy a Zsani is jön, legalábbis az oviban azt beszélték meg apával, talán majd legközelebb.

Végül mégis mennek a Gabika szülinapjára, már az Anna is bejelentkezett, jövő szombaton lesz.

Hazajövetelkor / megérkezéskor is mindig odaszaladnak (Anna, Zsani, vagy Zita, vagy mindannyian) a Csengéhez, szót váltanak, vagy éppen hozzánk szeretnének eljönni (mi örülünk nekik, de a szüleik nem akarnak mindig ezzel terhelni, pedig mindig jók, sosincs rájuk semmi panasz). Na, a megérkezés és a hazajövetel felér egy türelemjátékkal. A Csengécske olyan lendülettel öltözik, mint egy csiga-biga... Pedig szeret a többiekkel, mégis mindig elnézelődik (másik csoportbeli gyerekeket fürkész, amint öltöztetik (lassan olyan érzésem lesz, mindenkit öltöztetnek...) őket), és folyton emlékeztetni kell, hogy odabent épp valami érdekeset csinálnak, és lemarad, ha nem igyekszik. Visszafelé ugyanez, ma is fél órán keresztül öltözködött, még egy sor gyerek volt, mikor érte mentünk a kis Csanáddal (a héten ma először, mert apa nem ért rá), és mi jöttünk el utoljára! Mert közben elszaladt, megmutatni a Csanunak a mosdót, kergetőztek, nézelődött... Mondjuk a csöpp Csanuka is élen járt az időhúzásban, folyvást eltotyogott, másfelé szaladt, felmászott a padokra, vagy éppen a váltócipőkkel (valakinek élénk zöld van, azt mindig kiszúrja) játszott. Az oviba érkező újságot, a Mini Manót is átlapozta, és a benne lévő figurát fürkészte - milton kapoccsal lehet összeilleszteni, olyan lesz, mint a Botinak készült mackó. (ebbe úgy belejöttem, hogy a Lara szülinapjára is azt készítettem, de azóta a Zitától kapott könyvek alapján milliónyi új, nagyon jó ajándékötletet talátam).

És délután átengedték az Ágikát is!!! Hazafelé találkoztunk velük, az anyukájával jöttek biciklivel. Persze a Csenge nyomban rákezdte, hogy hívjuk át - már előre sajnáltam szegényt, próbáltam eltéríteni, de mindhiába. És aztán mikor a házuk elé értünk, az Ágika még a kapuban volt - és beszaladt, hogy átjöhet-e?!!! És igen! Úgyhogy, míg a szülinapi (Bence ünnepelte 25-én a 12. szülinapját, de persze megint elfelejtettem bejegyzést készíteni...) ajándékot pakolásztam, készülődtem, addig trambulinoztak, Csanádoztak, hintáztak - és ami elmaradhatatlan: sokat nevetgéltek (kép sajnos nincs).

És a szobai kis szökőkút, amit szépen összeállítottam, gyompálmával, kövekkel, világító kavicsokkal, a Bencéé lett. Eredetileg a Szilvinek szántam, és azon tűnődtem, mit is lehetne a Bencének adni, aminek örülne, és nem játékprogram. A Györgyi javasolta, hogy szerinte tetszene neki. A konyhában raktam össze, míg ő a Csengéékkel volt a szobában - és behívtam, hogy tetszik-e? Tényleg nagyon tetszett - hát boldog szülinapot kívántam vele. Nyomban fel is vittük a szobájába, és beüzemeltük. A Szilvinek majd készítek egy másikat - úgyis csak szombaton este jön haza (Pécsett van, majd Pest, és csak onnan jön). A Csanád a Misivel játszott sokat (mindig évezi, ha felemeli a magasba, és megmutatja neki, mi is van a konyhapolcokon). És csokit is adott neki - azt hittem kiköpi, de nem! Brrr, legközelebb résen leszek.

A mamának is átadtuk a képeket, a papával közöset, ami a szülinapján készült, be is kereteztük.

 Néhány gondolat az alvásról (az öltöztetésben rugalmasabbak lettünk: öltöztetem, ha kéri (de azért előtte próbálom rávenni, hogy egyedül - és gyakran sikererül is), és így nincs sírás). Én ezt nem értem. Ha a Csenge nem alszik délután, akkor este egy kicsit nyűgös, DE ha alszik (az oviban mindig) akkor este 10 előtt nem nagyon alszik el. Gyakori, hogy már alszik a Csanuka, és újra mesét olvasunk a lámpánál, mint rég, bár már nem kéri az egész Anna és Petit, rábeszélhető, hogy csak néhány történet olvassunk. Tegnap olyan édes volt, elkezdte megtanulni a Maciparkos részt (Különben nem tudok majd mesélni, ha nagy leszek!), mindig elolvastam egy mondatot, és ő utánam mondta (a hosszúakat is!). Hogy van ez? A kis Csanád is, mióta hosszabban alszik (nagyjából óránként azért felébred, de a szopival újra viszaalszik), jó másfél, két órákat (a hidegebb idő beállta óta), azóta már ő is csak kilenc után alszik el, és akkor is kéri, hogy sétálgassunk, ringassam el. Míg olyan keveset aludtak / illetve semmit, mindig álomba merültek már 8 körül...