Hihetetlen, hogy elrepült a hét!
Reggel ismét Mónika, a többiek éppen kezet mosni igyekeztek a mosdóba (a Lepkések vonatozva jönnek-mennek a távolabbi mosdóig, olyan édesek), szépen elköszöntünk.
Amikor a Csanáddal érkezünk, mindig kiszaladnak a gyerekek (persze, mert ő meg betotyog, nagyon tetszik neki az ovi), szeretgetik, sétálni akarnak vele, játszani hívják. Az Ágikával is ilyenkor tudok beszélgetni (pedig csak két háznyira laknak, de itt nem „áll mögötte” senki, és nem szalad el, hanem odajön, mosolyog, játszik velünk), már nem fog ott maradni sosem (a Csengécske nagy bánatára), mert itthon van az anyukája, nem megy vissza dolgozni a szülésig (21 hetes).
A Csanukának mindig nevetve betakarja a szemét és kukuccsol, ez úgy megtetszett a Csöppnek, hogy hétvégén már ő is csinálta. Az a szomorú, hogy ő is szereti az Ágikát, mindig odamegy a kerítésükhöz, és magyaráz befelé…
Délután ismét ágyban találtuk (állítólag nem aludt, de az óvó néni nem ezt mondta…), de virgoncabb volt, a kisszékét is helyre tette, csak uzsizni nem ült le, fogtuk a zsákot és a kistörölközőt és jöttünk haza.
Furcsa volt, hogy másnap nem megyünk, de jó volt tudni, hogy sokat leszünk majd együtt megint.
Igazi nagylány lett hát belőle: ovis. Esténként a csoportok ismerős tagjait „számlálgatjuk”, előszeretettel meséli, kinek mi a jele, ki az óvó nénije, ki melyik csoportbe jár (van két Noémi, az egyik a Katica csoportba jár, a másik a Bohóc csoportba, a Zsaninak mi is a jele? (ő is cseresznye), az Annának szemüveg a jele, ő is a Bohóc csoportba jár, és az óvó nénijüknek el van törve a lába - és vége hossza nincs az élményeknek) egészen más óvoda bontakozik ki az ő szemszögéből, más viszonyok, más nézőpont – olyan jó elmerülni benne!
Utolsó kommentek